Erzsébet-kilátó

Budapest egyik ékköve a legmagasabb ponton, azaz a János-hegyen magasló Erzsébet-kilátó, mely 527 méteres magasságban épült és tiszta időben akár 70-80 kilométeres körpanorámát tár a természetjárók elé. 

Megközelítés

Az Erzsébet-kilátó gyalog számos útvonalon és libegővel is megközelíthető. Túránk indulhat több frekventált helyről is. Ilyen lehet a Normafa, a Szépjuhászné és Zugliget, vagy ha picit hosszabb útvonalat járnánk be, Hűvösvölgyből, a Széchenyi-hegyről és Budakesziről.

Túraajánlat

Erzsébet-kilátó

Úgy tartják a budapesti mende-mondák, hogy a hegycsúcsot, így a kilátó korábbi fa elődjét maga Erzsébet királyé is gyakran felekreste. Az ő korában még Pozsonyi-hegynek hívták a mai János-hegyet. Az ő tiszteletére nevezték el az 1910-ben már kőböl épült kilátót.

A kilátó építée 1908-ban kezdődött és 1910 szeptember 8-án fejezeődött be. Akkoriban ez volt Európa egyik legnagyobb ilyen építménye. A környéket és a kilátót is szépítgették az évek során, s 1926-ban díszvilágítást is kapott. 1950-ben vörös csillagot kapott, amit a rendszerváltás során eltávolítottak.

Állaga jelentősen leromlott, magasabb szintjeit lezárták az életveszélyes állapotok miatt. Később, 2001 és 2005 között újították fel, így újra a teljes kilátó látogatható, hogy gyönyörködhessünk nem csak benne, hanem az elénk táruló panorámában is.

Napkelte és napnyugta között díjmentesen látogatható és benne kávézó is üzemel. A Kilátó Kávézó oldala. A kávézó pénteken, szombaton és vasárnap tart nyitva.

Fotók

Az Erzsébet-kilátó
Erzsébet emlékkő
Légifelvétel a kilátóról
Az Erzsébet-kilátó ősszel
Lépcsősor a kilátóba a Libegő felől