Csergezán Pál-kilátó

A Nagykovácsit és Telkit egymástól elválasztó Nagy-Kopasz tetején tár elénk rendkívüli panorámát a magyar állatfestőről, grafikusról és íróról elnevezett Csergezán Pál-kilátó.

Megközelítés

Az 559 méteres magaslat a szélrózsa számos irányából felkereshető. Telki és Budajenő felől a zöld kereszt, a zöld négyzet és a zöld sáv is elvezeti a természetjárókat a kilátóba tartó zöld háromszög jelzésig. Nagykovácsi felől a piros és a zöld sáv is nyerő, ám előbbi követése során a zöldet a piros háromszög követése is megelőzi. A Szépjuhászné, a Virágvölgy és Páty kiindulási ponttal is vezetnek erre a Budai-hegységben kanyargó ösvények.

Ide tervezett kirándulásunk alkalmával érdemes úgy megszerkeszteni az útvonalat, hogy a szintén káprázatos Tarnai-pihenő, vagy éppen az Anna vadászház is célpontunk legyen. Kiváló kiindulási pont előbbihez a Hidegvölgyi Erdei Pihenőhely, utóbbihoz pedig Telki vagy Nagykovácsi központja.

Nem csupán a kirándulók kedvelt helyszíne, hiszen terepfutó-versenyek is érintik a magaslatot. Többek között a Terepfutás.hu Budai Trail névre keresztelt versenyének is az egyik attrakciója.

Havas fák között a kilátó
A szomszédos Tarnai-pihenő
Természetjárók az Anna-laknál

Ki volt Csergezán Pál?

A kilátó névadója 1924 június hatodikán Záhonyban született. Korának elismert grafikusa, illusztrátora volt, valamint többek között Fekete István és Kittenberger Kálmán könyveit is illusztrálta.

A világ számos országában megfordult, életének utolsó éveit a kilátó szomszédségéban, Telkiben töltötte. 1996 október elsején hunyt el, hamvait pedig a hegy oldalában található Anna-lak közelében szórták el. A kilátót 2006 szeptember ötödikén, halálának tizedik évfordulójának közeledtével tiszteletére avatta fel a Pilisi Parkerdő.

Csergezán Pál-kilátó

A vitorlaszerű kilátó építését 2004-ben kezdte az Ybl-díjas építész, Basa Péter, Czér Péter és Jordán László tervei alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. Maga az építmény 23,5 méter magas és 100 lépcsőfok vezeti fel zártsága miatt tériszony nélkül az erre járókat a legmagasabb kilátószintre.

A kilátó körpanorámát biztosít és a Pilisi Parkerdő információi alapján Budapest 100 kilométeres sugarú körét is meg lehet csodálni tiszta időben. Hogy ez az adat mennyire pontos, azt nem tudjuk, viszont igazoljuk, amennyiben nem párás, ködös az időjárás, a Csergezán Pál-kilátó valóban elképesztően távoli panorámával kecsegtet.

A bőséges látnivalók felismerését a legmagasabb kilátószinten a párkányon elhelyezett ábrák és leírások is segítik. A stabil, robosztus építményben egyszerre 100-nál is többen elférnek, ráadásul körülötte meg is lehet pihenni a fáradtságos meghódítás után.

Téli túracsoportunk a kilátónál
Szürke köntösben a Nagy-Kopasz

Túraajánlók, túrabeszámolók

Túrázz velünk! A Kopasz, a Kutya és a Szénás

Volt egyszer egy zseniális teljesítménytúra a Budai-hegységben, mely a Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom díjátadójaként is szolgált. Az útvonal annyira megfogott minket, hogy apróbb módosításokkal szeretnénk újra bejárni azokkal, akiknek hiányzik ez a túra a megszűnése óta, esetleg a környéket felfedeznék, vagy csupán barangolnának egyet vasárnap Nagykovácsi körül. 

Kerecsen 20 – Nyári Turul Túrák

A téli Kerecsen 20-as után biztosak voltunk benne, hogy a nyári Tutul Túrán is ott a helyünk! Ismét egy remek teljesítménytúra volt, ezúttal fordított útvonalon Nagykovácsiból a Normafa felé.

Nyúlcipőbolt Budai Trail – reloaded

Tereppályafutásom első hivatalos trailversenyén indultam azzal a szándékkal, hogy visszanyerjem a régi formámat és sikeres legyen az NB-s felkészülésem. Ezen a zseniális futóeseményen olyan élményeket kaptam, hogy késztetést érzek a 2015-ös sorozat valamennyi eseményének abszolválására.