Tarnai-pihenő

A Nagy-Kopasz alatt, Telki felett, szerpentínes út szélén vár bámulatos panorámával a Tarnai-pihenő kilátópontja.

Megközelítés

Hasonlóan a korábban már bejegyzésben említett Csergezán Pál-kilátóhoz, a Tarnai-pihenő is számos irányából felkereshető. Talán a legkönnyebben a Hidegvölgyi Erdei Pihenőtől a zöld háromszög jelzésen lehet megközelíteni némi szintemelkedést legyőzve. Telki és Budajenő felől a zöld kereszt, a zöld négyzet és a zöld sáv is elvezeti a természetjárókat a Nagy-Kopasz kilátójára tartó zöld háromszög jelzéssel ide.

Nagykovácsi felől a piros és a zöld sáv is nyerő, ám előbbi követése során a zöldet a piros háromszög követése is megelőzi. Arra kell csak figyelni, hogy ne a csúcs felé, hanem a homokos, sziklás, lejtmenetes utat vegyünk célba az elágazásuknál. A Szépjuhászné, a Virágvölgy és Páty kiindulási ponttal is vezetnek erre a Budai-hegységben kanyargó ösvények, de ezek hosszabb túrákat jelentenek, pláne, ha körbe szeretnénk érni Budapestről.

A kopár kilátópontról déli irányba tárul elénk lenyőgöző panoráma, de ha a Nagy-Kopasz felé tekintünk, szépen körvonalazódnak a Budai-hegység ezen részének jellemzői. Kicsit olyan, mintha a Budaörsön járnánk. A dolomit(ok) miatt a hasonlóság pedig nem véletlen.

Nem csupán a kirándulók kedvelt helyszíne, hiszen terepfutó-versenyek is érintik a kilátópontot. Többek között a Terepfutás.hu Budai Trail névre keresztelt versenyének is az egyik attrakciója, fotópontja.

Kanyargó ösvények és a Trnai-pihenő. Fotó: Lakatos-Vyviora Anita
A Tarnai-pihenő
Kirándulók a Tarnai-pihenőn. Fotó: Lakatos-Vyviora Anita

Ki volt Tarnai László?

„Az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő buszbaleset pontosan több, mint 30 éve, 1991. augusztus 7-én történt az ausztriai Trieben városhoz közel. A Fővárosi Gázművek természetjáró szakosztályát szállító autóbusz műszaki  és vezetői hiba miatt letért az útról, majd száz méter zuhanás után állt meg. A balesetben tizenhatan haltak meg, és huszonegy sérültet kellett kórházba szállítani” – írja az IHO.

A Magyar Katolikus Lexikon oldalán azonosítható be és hozható összefüggésbe a feljebb említett buszbalesettel. 1933-ban született Budapesten és a Műszaki Egyetemen szerzett mérnök oklevelet. Dolgozott a Gázműveknél, a pártállam idején természetbarát szakosztályban túrákat, táborokat szervezett és vezetett. A rendőrség házkutatásokkal és kihallgatásokkal zaklatta. Az 1956. X. 23. után megkezdett csapatújjászervezést a terror miatt abbahagyta. 1989-ban viszont újjászervezték csapatukat, így az újjáalakult Magyar Cserkészszövetségi elnökségi tagja lett.

Egy ausztriai túra során szenvedett buszbalesetet és vesztette életét. Emlékét többek között a róla elnevezett Tarnai-pihenő őrzi.

A közelben található a Csergezán Pál-kilátó
Szürke köntösben a Nagy-Kopasz

Túraajánlók, túrabeszámolók

Túrázz velünk! A Kopasz, a Kutya és a Szénás

Volt egyszer egy zseniális teljesítménytúra a Budai-hegységben, mely a Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom díjátadójaként is szolgált. Az útvonal annyira megfogott minket, hogy apróbb módosításokkal szeretnénk újra bejárni azokkal, akiknek hiányzik ez a túra a megszűnése óta, esetleg a környéket felfedeznék, vagy csupán barangolnának egyet vasárnap Nagykovácsi körül. 

Nyúlcipőbolt Budai Trail – reloaded

Tereppályafutásom első hivatalos trailversenyén indultam azzal a szándékkal, hogy visszanyerjem a régi formámat és sikeres legyen az NB-s felkészülésem. Ezen a zseniális futóeseményen olyan élményeket kaptam, hogy késztetést érzek a 2015-ös sorozat valamennyi eseményének abszolválására.

Zöld 45 ( Fekete István emléktúra)

A szokásos tél végi zöld teljesítménytúra hozta a formáját. Volt hó, sár, jég, és minden egyéb, amit a korábbi években már tapasztaltunk. Sosem változik, mégis mindig jó indulni rajta.