A Mátrabérc teljesítménytúra mindig nagy kihívás. Pláne akkor, amikor rengeteg lódarázs járja az erdőt, meleg is van, így nem csupán magunkkal, hanem a természeti hatásokkal is meg kell küzdenünk. 

Szeretem a kihívásokkal teli túrákat. A Mátrabérc pont olyan volt hétvégén, amire vágytam. Kemény, küzdelmekkel teli. 55 kilométerre 2700 méter szintemelkedés és 13 óra szintidő jut úgy, hogy időre zárnak az ellenőrzőpontok. Nincs sok idő álmodozni. Menni kell! Brutál felfeléken és brutál lefeléken szinte végig. Nagyon meg akartam csinálni! Úgy tűnik, minél nehezebb egy túra, minél nagyobb kihívás van benne, engem annál jobban ösztökél.

Voltak elképzeléseim, főként azért is, mert a MTB előtti héten egy szakaszát bejártam a hegységben, ráadásul tavasszal szintén barangoltam a vidéken, de akkor még csak ismerkedtünk. A Mátra meg én. Mondjuk ez a két korábbi túra így sokat segített, hisz először vágtam neki a Mátrabércnek. Pilisi lányként most először éreztem azonban, hogy a Mátra is befogadott, először éreztem magam igazán otthon a Mátra bércein.

Szombat hajnalban kelés. 05:05-kor indulás Melcsitől, hogy lehetőleg fél 7-re Sirokon lehesssünk a rajtban és mielőbb nekivághassunk a hegyeknek. A reggeli álmosság hamar elmúlt, hisz szinte azonnal felfelé haladtunk. Aszóhegy, Jóidőnyak, Domoszlói-kapu, Oroszlánvár – több, mint 700 m szintemelkedés az első 10 km-en.

Sokan voltunk, végre a régi TT-érzés járt át. Persze rengetegn már a reggel 6 órás nyitáskor nekivágtak. Laci elfutott, Eszter segített Melcsinek, én meg haladtam, ahogy jól esett. Persze az járt végig az eszemben, hogy meg akarom csinálni, lehetőleg jobban, mint egy héttel ezelőtt a hasonló távú teljesítménytúrát.

Szokatlan meleg uralkodott, de az erdőben mégis nagyon kellemes idő volt. Túrtam magam felfelé, közben Melcsiéket el is hagytam. Csodás panoráma, ködbe burkolózótt völgyekkel, napsütéssel. Közben ismerősbe botlottam. Bandival jól elbeszélgettünk, majd hirtelen pánikhangulatra lettünk figyelmesek az előttünk haladó túratársaktól.

Lódarazsak támadtak! Közvetlenül az út mellett, nagyon agresszíven. Többeket összecsípkedtek, mi ezért tudtuk kikerülni őket. Sajnos nem mindenkinek volt ilyen szerencséje, mert volt, aki a darázstámadás miatt feladni kényszerült a túrát, s akadt, akit mentőhelikopter vitt le a hegyről.

A kisebb sokk után menni kellett tovább. Még mindig felfelé. Banditól elköszöntem és Orsival kezdtem beszélgetni, akit szintén megcsíptek a dögök. Szerencsére a következő darazsas helyet is sikeresen megúsztam csípés nélkül. Itt már kiabáltak messziről, figyelmeztettük egymást a várható veszélyre.

Az első EP-n vizet kaptunk és újabb „ismeretlen ismerőssel” találkoztam. Ambrus Zoli, a Túrázni mentem blog szerzője. Üdvözöltük egymást, váltottunk néhány szót, majd indultunk tovább, hogy leküzdjük a Kékesre vezető utat. Meglepően jól mentem, ami még inkább erőt adott a szintek leküzdéséhez. Tulajdonképp már egy hete erre készültem fejben, lélekben, hogy jól fogom megcsinálni. Eszter (Csörgő) mondjuk remekül tudja motiválni az embert.

Messziről figyel a csúcson épült tv-torony. Szinte elérhetetlen távolságban. Mikor azt hiszi az ember, hogy már ott van a közelében, de ahogy kilátás nyílik az erdőből, rá kell döbbenni, hogy még sokat kell menni, ráadásul a megtett felfelé, még nem az a felfelé volt, ami a csúcsra visz fel. A Kékeshez egyre közelebb érve csak az motivált, hogy ha felérek, ihatok egy hideg radlert.

Frissítés után kicsi lazulás, majd gyötrelmes lefelé vezető szakasz következett. Mert ha felmásztunk a hegyre, akkor le is kell jönni ugyebár. Mindezt egy hosszú, meredek, köves úttalan úton kellett megoldani. Igazi térdgyilkos terep, ahol sikerült fenékre esnem, de szerencsére nem történt komoly sérülés. Haladtam tovább rendületlenül, jó tempóban, a lazább részeken belekocogva.

Már a 3. EP-nél jártam, mikor hívott Csörgő, hogy Melcsike kiszállt a Kékesen. Nagyon sajnáltam, de fél év kihagyást, sajnos nem lehet néhány hét alatt pótolni. Ráadásul Melcsi is kapott a darazsaktól, plusz a bokája sem volt rendben egy rossz lépés miatt. Haladtam tovább, mert tudtam, hogy hamar be fogja hozni Csörgő az előnyömet, hisz, ha a saját tempójában mehet (futhat), már rég az élmezőnyben lenne.

Galyatetőre már együtt értünk fel. Jó volt vele menni. Ráadásul innen már ismerős volt a terep. Jöttek is elő szépen az emlékek a tavalyi Muzsláról, amit Melcsivel ketten csináltunk végig. Eszternek hihetetlen energiája van, ami húzza magával az embert. Közben csacsogtunk mindenféléről, hisz évek óta ismerjük egymást, kolléganők is voltunk sok éven keresztül, és rengeteg felejthetetlen közös élményünk van, ami a teljesítménytúrázás miatt egyre csak fokozódik. Ráadásul példakép, teljesítményben és emberségben egyaránt. Igazi sportember.

Jeleztem is neki, nyugodtan menjen a saját tempójában, mert azt én úgysem bírom, nem akarom visszahúzni, de mondta, hogy most túrázásra készült, nem futásra, úgyhogy haladjunk csak. Repült az idő, szépen fogytak a kilométerek. Gyuláékat is utólértük, így már négyen haladtunk tovább. A szintek jelentős részét letudtuk. Bár be kell valljam, hogy sokszor éreztem úgy, hogy a meredek lefeléken lassabban haladtam, mint felfelé. Ágasvárról lejönni is jobban megviselt, mint pl. a Muzslára felmenni.

Mátrakeresztestől azonban már láttam, hogy nagyon mehetnékjük van, így Gyula és Eszter előre szaladtak levezetésnek. Én haladtam szépen tovább. Többekkel beszélgetve néhány szót útközben, előzgetve egymást és következett a legjobban várt rész. Friss élményeim voltak a Muzsláról, hisz pont fordítva jöttünk a múltkor és az egyik legjobban megviselő szakasz volt. Igaz melegebb is volt egy hete, de most nem a déli tűző napsütésben kellett megmászni a Muzslát, és a hosszú emelkedőt most lefelé kellett haladni. Volt, aki itt kényszerült feladni a menetet vmi lábsérülés miatt.

Tudtam, hogy meglesz! Néztem az adatokat és leérve a hegyről futásnak eredtem ismét. Vegül 12 óra 14 perces idővel lettem sikeres Mátrabérc teljesítő, ami nagy öröm számomra. Érdekes, hogy most nem igazán volt holtpontom sem. Végig nagyon egyben voltam testben és lélekben egyaránt. Most az számított, hogy minél jobban teljesítsek. Igazán tanulságos és élményekkel teli túra volt. A nagy rohanás ellenére is sikerült azt az érzést megtalálnom, amiért imádom ezt csinálni.