Kiss Péter Emléktúra a Mátrában – Túrafüggő Túrablog

A tavaszias februári szombaton nyolcszáznál is több túrázó emlékezett meg Kiss Péterről egy kiváló teljesítménytúra keretein belül.

Sástó, a túra „versenyközpontja”.

Moiwának hála már jól előre tudtam, hogy lesz Kiss Péter Emléktúra. Azonnal fel is írtam a naptáramba. Nagyon jó kis túra volt, de sajnálom, hogy meg kellett rendezni.

Kormos Istvánnal és két cimborájával indultunk útnak. Hiába, a túrafüggőket összehozza az élet. Az ütemtervet kiválóan tartva háromnegyed nyolc magasságában parkoltunk le Sástón, ahol rendkívül precízen segítették a szervezők a parkolást. Hely bőven volt a kőbányában.

Azt hiszem mesterien időzítettünk, ugyanis egy lélek sem állt a sorban. Pedig több mint nyolcszáz indulója volt a túrának. Még trécselni is maradt idő Moiwáékkal, akik megemlítették, hogy a hét órás rajtban azért várakoznia kellett az indulóknak.

Túrafutást terveztem, így kényelmes kocogással indítottam. A kora tavaszi időben minden percét élveztem a túrának. A még nem saras erdei ösvényeken kocorászva villámgyorsan elértem Mátrafüredet, ahol az első pecsétemet is megkaptam.

Némileg tartottam a Kékesre vezető kék háromszögtől, ugyanis ez mindössze a harmadik mátrai teljesítménytúrám volt. Abszolváltam két ízben a Téli Mátra 20 kilométeres távját, és egyszer a Kékes Csúcsfutást. Ennek ellenére nem volt megerőltető a meghódítása Magyarország legmagasabb pontjának. Moiwa szándékosan az egyik legkönnyebb csúcstámadást jelölte ki a rövidtávosok miatt. Korrekt.

A Csatorna-völgyben, ahol nem meglepő módon a Csatorna-patak folyik számos alkalommal ámultam és bámultam a látványtól. A csörgedező patak és az erős napsütés feltöltött. Azt hiszem, erre vágytam. Csak tartson ki a tavasz. A völgyben egy feltételes ellenőrzőpontot is elhelyeztek a rendezők. „De jó, hogy nem csaltunk!” – mondogatták is néhányan viccesen.

Patakátkelések, némi emelkedő, és lám: a Kékestető. Fent az ország csúcsán hűvösebb volt, amire a szél is ráfújt. Az ellenőrzőponton így gyorsan kellett teáznom. Apropó! Terülj, terülj asztalkám. Bár én nem ettem sehol, el kell ismernem, hogy nagyon komolyan felkészültek ellátásügyileg a rendezőgárda tagjai. Az 57-es táv is teljesíthető komolyabb úticsomag nélkül.

A Kékesről végig kocogtam a Kis-kőre, ahonnan ugyanezzel a sebességgel jutottam vissza Mátrafüredre. A Kis-kőnél felkínált müzlit felajánlottam egy 57-es túrán szenvedő alanynak. Eddig egyébként nagyon jó volt a terep.

Mátrafüredről Sástó felé már kiolvadt a talaj és dagonyáztam, de jóval jobban jártam, mint azok, akik utánam jöttek. Tavasz, tavasz, tavasz és tavasz. Legalábbis az érzés megvolt. Élveztem, sár ide, sár oda. Meg a túra is nagyon jó volt. Még a legvégén legyilkoltam magam a lépcsőn, amit azt hittem, hogy simán megfutok, erre jól elgörcsöltettem a lábaimat és végül alig tudtam felkúszni rajta. Öngól, de kit érdekel 🙂

Célfotó, a díjazás átvétele, átöltözés és másfél óra dumálás a napsütötte teraszon. Eszméletlen mennyiségű kaja a panzió előtt, ám rám a babgulyás várt. Piszok finom volt! Gratulálok a szakácsnak. És le a kalappal a szervezők előtt, ugyanis egy zseniális 20 kilométeres túrát raktak össze. Nyilván a többi táv is jól sikerült. Ki is próbálom őket a jövőben.

Viszont szomorú, hogy ennek a túrának meg kellett születnie. Nyugodj békében Kiss Péter!