A Téry 50 nem ígérkezett könnyű túrának (életem második 50 km-es túrája, az első a Meteor 50 volt), egyrészt az egyedüllét, másrészt a viszontagságos időjárási viszonyok, nem utolsósorban pedig a hosszú táv miatt. Sajnos előző este eléggé későn kerültem ágyba, így nem ébredtem kipihenten reggel. De ezt a túrát mindenképp meg akartam csinálni, hisz közeledik a K-100, és nem ártana előtte pár hosszabb túrával felkészülni rá.
A Szirtes-tető (Steinfelsen) és a Fésű-hegy (Kopasz-hegy). Fotó: Kőrössy Tamás
Pont a nevezési idő végére, reggel 8 órára értem a rajthoz, Hűvösvölgybe. Gyorsan neveztem is, és viszonylag gyors tempóban megindultam a Remete-szurdok felé. A túra elején még rengeteg biciklissel (kerékpárral is meg lehetett tenni az 50 km-es távot) és futóval találkoztam, de utána egyre ritkábban találkoztam bárkivel is. Volt egy olyan szakasz, ahol 1-1,5 órát át egyetlen embert sem láttam, így azért sajnos kicsit monotonná vált a túrázás.
A Remete-szurdok. Fotó: Kőrössy Tamás
Szóval elindultam Hűvösvölgyből a máriaremetei templomhoz, onnan pedig tovább a Remete-szurdok bejáratához (itt volt az első ellenőrzőpont). Nagyon örültem neki, hogy a túra első 22 kilométere az Országos Kék jelzésen ment végig, hiszen ezt a terepet jól ismerem, és így az eltévedés veszélye sem fenyegetett. Majd a Zsíros-hegyre menet szembetaláltam magam egy nagyon kemény emelkedővel, ahol összefutottam pár biciklissel, akiknek a kerékpárjukat cipelve kellett feljutni a meredek hegyoldalon. Úgy tűnik a kerékpárosoknak se volt egyszerű dolguk ezen a túrán.
Ezután eljutottam a Nagy-Szénás csúcsára, a második ellenőrzőpontra. Ezen a túrán nem csak itt, hanem szinte egész végig hideg szembeszél fújt, ami elég kényelmetlenné tette a túrázást. Ráadásul be is volt borulva, és csöpögött is az eső, szóval nem mondhatni, hogy kellemes túraidőhöz volt szerencsénk.
Borús idő a Nagy-Szénáson. Fotó: Kőrössy Tamás
De ez sem zavart, és továbbmentem Piliscsaba irányába. Itt nagy örömömre találkoztam pár túrázóval, akikkel együtt mentünk be Piliscsabára, majd egy jelzetlen szakasz után elértük a klotildligeti Liget bisztrót. Itt volt a túra fele, a Téry 20 célja, és a Téry 25 rajtja. Itt kicsit megpihentem, ettem egy szendvicset, és nyújtottam egyet.
A klotildligeti Liget bisztró. Fotó: Kőrössy Tamás
Vártam kicsit, míg mások is elindulnak tovább, és velük mentem egy jó darabon. Itt a piros keresztet kellett követni, de ezt a terepet egyáltalán nem ismertem, így jobbnak tartottam, ha nem vágok neki egyedül. Szóval haladtunk tovább Pilisszentlászló irányába, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy most már elkezdett kisütni a nap. Majd kicsivel később rátértünk a piros vonal turistajelzésre, ahol megálltam kicsit pihenni. Innentől kezdve már végig azon kellett menni, így végre mehettem a saját tempómban, nem kellett se másokat követnem, se másokat bevárnom.
Pilisszántó. fotó: Kőrössy Tamás
Ez egy elég monoton és egyhangú útszakasz volt, de fel voltam rá készülve, hogy lesznek ilyenek is. Végül elértem Pilisszentkeresztet, a Dobogókő előtti utolsó települést. Itt az Emma vendéglőben volt az ellenőrzőpont, és nagy meglepetésemre lehetett választani leves, üdítő és sör kuponok közül. Ennek nagyon nagyon megörültem, mert ilyenkorra már elkönyveltem, hogy ezen a túrán nem sok frissítőt fognak adni, de szerencsére pozitívan kellett csalódnom. Gyorsan megettem egy tál levest, ami elég sós volt, még szerencse, hogy így szeretem.
Ezután elkezdtem felkapaszkodni Dobogókőre, ez a terep szintén ismerős volt egy korábbi Országos Kék túráról. Itt kicsikét eltévedtem, és letértem a piros turistajelzésről. Ráadásul véletlen egy vadetető közvetlen környezetébe kerültem, ahol előttem pár méterre elszaladt pár szarvas is. Ettől azért alaposan megijedtem, gyorsan vissza is mentem egy jó darabot, ahol újra megtaláltam a piros jelzést. Ez a kis élmény (és az adrenalin) egy jó hosszú időre el is terelte a figyelmem a fáradtságról.
Dobogókőre felérvén megpillantottam az újabb ellenőrzőpontot, ahol almát és cukorkákat kaptunk. Ezt nagyon jó ötletnek tartottam, már viszonylag sok túrán voltam, de ilyennel még nem találkoztam. Az alma nagyon jól esett, lehet legközelebb már viszek magammal párat otthonról. Itt előre megkaptuk az Ilona-pihenő pecsétjét, úgyhogy a legközelebbi állomás már maga a cél, Dömös volt. Innentől több úton is lehetett volna menni (piros vonal, sárga vonal, zöld vonal), de én tartottam magam a régi mondáshoz, „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!”.
Szóval a piros vonalon haladva elindultam Dömös felé. Számomra ez volt a túra lefárasztóbb része, mind fizikailag, mind mentálisan. Alig találkoztam pár emberrel, és fájós lábakkal kellett sétálnom egy eléggé egyhangú terepen. Közel két órán keresztül erdőkön haladt át az út, és nem tudhattam mikor érem már el végre Dömöst. Aztán egyszer csak megpillantottam a Dunát, ami jelezte, hogy közel a cél. Ez teljesen feltöltött erővel, kicsit begyorsítottam, és nemsokára el is értem a célt, egy dömösi ivóhelyiséget, ahol megkaptam a kitűzőt és az oklevelet.
A Szent Mihály-hegy és a Hegyes-tető a Duna túloldalán, Dömös közelében. Fotó: Kőrössy Tamás
Elvileg 10 órásra terveztem az utat, de szerencsére 9 óra alatt végeztem, ami egy egész jó 5,4 km/h átlagsebességet jelent 50 kilométeren. Én ezt jónak értékelem, mivel a K-100at is 5 km/h-s átlagsebességgel szeretném megtenni. Persze egy ilyen túra után felmerül az emberben a kérdés, hogy meg tudnám-e csinálni ezt kétszer egymás után (ugyanis a K-100 körülbelül annyi távolságban és szintben). Nehéz kérdés, és nem tudnék rá egyértelműen igennel felelni, de remélhetőleg élesben menni fog.
Szerencsére pont elértem a negyed hatos buszt, amire közel 10 percnyi sorban állás után fel is kerültem, és még ülőhely is akadt. Hazafelé pedig pihentem, és még egyszer átgondoltam a túrát. Összességében jó volt, bár az időjárási viszonyok (futózáporok, hideg szembeszél) megnehezítették a túrát, így különösen jónak találom az 5,4 km/h-s átlagsebességemet. A pontőrök nagyon kedvesek voltak, az ellátás is jó volt, szóval valószínűleg jövőre is jövök.