A zöld sáv jelzésen haladva a Tojás túra négy távját teljesíthették Húsvétkor a túrázók. A 40-es és a 30A táv Városmajorból, míg a 30B és a 20-as távok Normafától indultak. A cél Solymár és Telki volt.
Az Apáthy-szikla nyújtotta panoráma. Fotó: Tarnai Máté
Az előző napi éjfélig tartó ügyelet után borzasztóan nehezen nyitottam ki a szememet reggel hat előtt nem sokkal. Mivel egyszerűen képtelen volt kimászni az ágyból, úgy döntöttem, hogy a legrövidebb táv legkésőbbi indulását célzom meg. Az MVTE érem miatt is fontos ez a túra, ráadásul még soha sem voltam rajta, ezért kötelezőnek éreztem pótolni a hiányosságaimat.
Szerencsére hamar kijutottam Normafához, ahol a nevezéssel foglalkozó brigádban ott volt Tarnai Máté is, akivel az idei év első NB II-es teljesítménytúráját abszolváltam. Jól eső beszélgetés után felszereltem a fejkamerát és nekiindultam a húszas távnak.
Normafa gyönyörű hely és remek kilátás nyílik Hűvösvölgyre, valamint a Hármashatár-hegyre is, de most nem sok időm volt bámészkodni, mert kiránduló futást választottam a hétfői teljesítésre. Ez annyit jelent, hogy a lejtőket és a sík terepek zömét megfutom, a nagyobb emelkedőkön pedig sétálok. Disznófőig csak süllyedtem a zöld sávon, ami egyébként végig kísért a túrán.
A lélegzetelállító Tündér-szikla alatt elhaladva folytatódott utam, majd a már jól ismert BUÉK 20 útvonalára tértem rá. Itt figyelni kell, mert ha rossz irányba, azaz egyenesen folytatjuk a túrát, akkor Szépjuhásznénál lyukadunk ki. Átkelve a forgalmas Budakeszi úton további ereszkedéssel jutottam el a volt Hárs-hegyi camping ellenőrzőponthoz. A pecsét mellé járt egy csoki tojás.
A 20 kilométeres táv neheze következett, ugyanis kiadós lépcsőzés után előbb az Apáthy-sziklához, majd az Árpád-kilátóhoz is fel kellett mászni. A kilátónál két fiatal pontőr volt, akiket felismertem a BUÉK túrákról. Érdeklődésemre elmondták, hogy kb. 300 fő haladt el előttem.
A zöld jelzést, aki betartotta és nem vágta le a HHH-ra vezető aszfaltúton, az élelmiszerellátásban részesült. A zöld sáv a HHH adótornya mögött rendkívül hidegben vezetett. Veszettül fáztam, pedig futottam. Nem baj, rákapcsoltam egy fokozattal. A Gückler úton értem utol a túrázók talán legnagyobb részét, így ez a szakasz egy autóversenyre emlékeztetett. Folyamatos előzések, kék zászlózások. A sziklánál található ellenzőponton összegyűlt a tömeg, így sokat kellett várnom a pecsétre.
Sikerült lemerevednem és áthűlnöm, ezért megint kénytelen voltam gyorsabban szedni a lábaimat. De ezek a lábak makacsok voltak és a világ semmilyen kincséért sem akartak olyan gyorsan haladni, mint tudnak.
A Virágos-nyereg után egy számomra nagyon unalmas rész következett. Hosszú egyenesek vezettek az amúgy szép erdei ösvényeken. De semmi szintezés… Kiérve a Solymár melletti szántóföldekre már tudtam, hogy sikerül az előre eltervezett 3 órás időt teljesítenem. A várnál nem volt sár, pedig ezen a szakaszon általában dagonya szokott várni. Átvágva Solymár utcáin a már nagyon jól ismert Kocsma Galériában finiseltem, ahol Kimmel Péterékkel is összefutottam. Többek között beszélgettünk egy kezdeményezéséről és arról is, hogy beindult az MVTE Facebook oldala. Kár, hogy sietnem kellett a vonathoz, szívesen maradtam volna még!
Amennyiben az élet is úgy hozza, akkor jövőre is elindulok. Szerintem a szervezés tökéletes volt, Mátéék mindig kitesznek magukért. Egy apróságra szeretném még felhívni a figyelmeteket! Az MVTE mostantól nem ad eldobható poharakat a túráikon, ezért mindenkit kérnek, hogy vigyen magával. Ez a környezettudatosság jegyében történik. Aki hétfőn nem vitt poharat, az kedvességből kapott egyet.
A Túrablog videója
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérünk, hogy lájkold a Túrablogot!