Taktikai hibák sorát követtem el a Vitézlő 50 teljesítménytúrán, ahol nagyon megszenvedtem a 8 óra 34 perces teljesítésért.
Talán az egész sztori a szenvedésről ott kezdődött, hogy alig aludtam a túra előtti éjszaka, mivel hajnal fél négykor indultunk Budapestről Szendrőre. A leutazás jó hangulatban telt, két Szent Jakab ZE-s társammal. Hatkor már zajlott az élet az általános iskolában, ahol szépen gyűltek az emberek. Meglepően aktívak voltak a korai időpontban 🙂
Gyönyörű a suli! A felújítás során remek csarnokot húztak fel tanmedencével, valamint kicsinosították az épületeket. Káprázatos, már a város és iskolalátogatásért is megérte útra kelnem.
Hat óra harmincöt perckor éreztem úgy, hogy indulnom kell, a még csípős hidegben. Ráadásul helyenként még fincsi köd is fogadott minket az utazás során. Lassú kocogással jutottam el az első ellenőrzőpontig ahonnan szintén előröltetett tempóban haladtam tovább. Ezen a részen ugyan jól látható volt a festés, de voltak olyan szakaszok, ahol aki nem figyel, az eltévedhet. A Kápolnától a Rudapitechus lelőhely felé száguldottam, ahol egy sráccal találkoztam. De misztikus. Nos úgy futottunk össze, hogy ő eltévedt, mert nem volt rendesen kijelölve az út. (Z+, Z-, ZL trió találkozása) Persze tudjuk, hogy olvasnunk kell az itinert, mindig, minden körülmények között. Én így is tettem, és megtaláltam a helyes utat. Kb. 3 km-t tekergett a kolléga, ami alaposan kikészítette, főleg mentálisan. Szuhogyig együtt mentünk, majd ő lemaradt, így én estem a 22-es csapdájába. Félreértelmeztem a zöld L (vár) jelzést, és egyenesen mentem tovább egy jobb kanyar helyett. Azt hiszem ez volt a fordulópont a túrán. Egészen eddig remekül bírtam és jó időt is mentem, de itt mentálisan mint ha kicsit besávozódtam volna…
Végül sikerült visszajutnom a műútra, majd a Telekesi kápolna mentén a zöld jelzésre váltani. Jelentősen lelassultam, de egy tapasztalt szendrői túrázóra ragadtam rá, aki gyalog is pokolian gyorsan ment, így húzott maga után. A patak medrében, a gyönyörű szurdokban hűvösebb levegő frissített minket. Szükség is volt erre, mert már nagyon tűzött a nap. A patak medrében már csak elszórtan volt víz, mivel egy humoros víznyelő az összeset bekebelezte. A rendkívül köves út megviselte a talpamat, ráadásul ha az ember nem figyel, komoly húzódást szedhet össze a kidőlt fák alatti átmászás során. Az Ördög-gát lyuknál (EP-nél) kicsit pihentem, mert beijedtem a túra szintmetszetén látott emelkedőtől. A táplálékfelvétel és a frissítés után viszonylag könnyedén másztam meg a hegyoldalt, majd a gerincet elhagyva bele mertem kocogni a távba. Szalonnán az aszfalt teljesen kikészített. A forróságot nagyon nehezen viseltem. Szabályosan rosszul voltam. Vélhetően a vércukor szintem is drasztikusan lezuhant. Az ellenőrzőponton komoly frissítést tartottam, bevertem a maradék banánom, ettem müzlit és elfogyasztottam az isoitalom is. Nem bírtam ki almalé nélkül sem 🙂 Nagy tanulság, ha Norbi updatezik valaki, mint mondjuk én, akkor egy ilyen túrán vagy függessze fel, vagy hozzon magával kiadósabb mennyiséget, hiszen az energia tartalma ezeknek a termékeknek nagyon alacsony, mert nem tartalmaznak hozzáadott cukrot.
Ördög-gát, Telekes-völgy. Forrás: http://www.szendroitura.hu/
A Rakacai-víztározóig „semmilyen” hangulatban jutottam el, ahonnan minden mindegy alapon másztunk át Meszesre Erdei Lacival. Itt kapott el a következő melegfront, ami miatt azt hittem, hogy az agyam az aszfaltra folyik. A kutakon itt nem voltak nyomókarok, így fejet/arcot mosni sem lehetett. A kocsmában egy sört és egy energiaitalt is megittam, ami mellé párosult egy liter víz is. Menni kell tovább! Erdei Lacival, akivel a víztározónál ismerkedtünk meg folytattuk az utat. Galvácsra már kínok kínja között értem be, itt úgy éreztem, hogy feladom. Aztán valahogy mégsem…
Már nem volt sok hátra, meg a Szent Jakab ZE-t sem hagyhattam cserben. Bíztak abban, hogy pontokat szerzek az egyesületnek, így ha kiszállok, akkor szembeköpöm őket.
Hosszú aszfaltozás után jött a Vár-hegyi emelkedő, ahol nekünk a piros négyzetet kellett követnünk. Nos valahol eltűnt a jel, amit nem vettünk észre. De nem csak mi, szerintem legalább 20-30 ember hasonlóan járt. (A következő EP-n alátámasztva) Mindenesetre kértünk pecsétet ezen az ellenőrzőponton is, majd aki akart a műúton átment Csehipusztára, aki nem az pedig célba ért. Trükkös, levágós, de nem csalós. Az aszfalton Csehire borzasztóan kellemetlen eljutni, főleg, amikor épp összeesni készülsz….
A célban leolvasták a vonalkódomat és elkészítették az oklevelemet. Egy kis falatozás és frissítés után pedig meglátogadtam az orvosi szobát. A vérnyomás 122/77-tel rendben volt, az erőltetett menet utáni 101-es pulzus is elviselhető volt.
Egészségközpont
A túra nagyon szép, eldugott helyeken vezeti a kirándulót. Az itiner tökéletes, csak figyelni kell rá. A szervezés remek, a helyszín csodás, nem tudok rosszat mondani, de nem is akarok.
Ha szeretnél bővebb információt kapni a Vitézlő teljesítménytúrákról, akkor mindenképpen látogass el a Szendrői Természetjáró Szövetség weboldalára.
Amennyiben tetszett a cikk, kérjük, hogy lájkold a Túrablogot!