Magától értetődőnek éreztem, hogy részt veszek a Sárga 70 teljesítménytúrán, hisz egyrészt eltés szervezésű, Budapest kupás túra, másrészt pedig ilyen hosszú távon még sosem tettem próbára magam, így mindenféleképpen jó erőfelmérésnek tekintettem a K100 előtt. 70 kilométer már jelentős távolság, így egy ilyen túrát, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is bírni kell. 14-16 órát folyamatosan, szinte megállás nélkül végigmenni szellemileg is rendkívül megterhelő feladat.

Őszinte megvallva, nekem a túra kezdési időpontja (este 11 óra és éjjel 1 között lehetett indulni) nem igazán tetszett, mert nem tudtam rendesen kialudni magam előtte. Sajnos elég kényes a bioritmusom, így nem tudom megcsinálni azt, hogy este 6-ig alszok, és azután frissen és energiával telve megyek az éjszakába. Így ezen a hétfői napon is reggel 10-kor keltem, ami azt jelentette, hogy a túra végére már 31 órája ébren voltam. Ezt fizikailag és szellemileg is nagyon megéreztem, de erről majd később. Szóval este 8 fele elindultam otthonról, és a fél 10-es vonattal Esztergom felé vettem az irányt. Tizenegy előtt 10 perccel meg is érkeztünk, és örömmel tapasztaltam, hogy a nevezés a hatalmas tömeg ellenére nagyon gyorsan zajlott. Jól meg volt szervezve minden, ez látszott. Én szerencsére eltés hallgatóként ingyenesen vehettem részt a túrán, ezt köszönöm is a szervezőknek. Szándékosan indultam a legkorábbi időpontban, mégpedig azért, hogy ne viseljen meg a hosszú ébrenlét.

Esztergom vasútállomástól egy nagyobb csoporttal haladtam együtt fejemen a jól működő lámpámmal, kezeimben pedig a megszokott túrabotjaimmal. Elég jó tempót mentünk, gyorsan el is értük a 3 km-re lévő Vörös-kereszt ellenőrzőpontot, majd egy jó másfél óra múlva a Cserepes-árkot. Innen egy elég kemény emelkedő következett, felmásztunk a Pilis-nyeregre, ahol egy kisebb szakaszon el is tévedtünk, de szerencsére tapasztalt túratársaimnak hála gyorsan visszataláltunk a helyes útvonalra. Ezután Klastrompusztára érkeztünk be, ahol finom szörpökkel (szilva és alma) és csokival vártak minket a szervezők. Itt egy kis időre meg is pihentem, mert elég fárasztó volt ez a monoton éjszakai túrázás. Az ellenőrzőpontok is egyre ritkultak, így volt, hogy két órán át megállás nélkül mentem a sötétben, követve az előttem túrázók fényeit. Lassacskán azért beértünk Pilisvörösvárra, pont hajnalban, így gyönyörű élményben lehetett részünk. Hajnal a Pilisban.

Pilisvörösvárról indult a 20 és a 40 kilométeres résztáv, így ott egy jól kiépített állomáshely fogadott minket, ahol innivalót és zsíros kenyeret kaptunk. Ideáig nagyon jól bírtam a túrát, de azért a biztonság kedvéért alaposan bekenegettem a lábamat krémmel. Majd továbbindultunk, és nem sokára elértünk egy az Országos Kék Túráról már jól ismert helyhez, a Muflon itatóhoz. Ez volt az első alkalom, amikor ottjártamkor nyitva volt, így be is tudtam menni. Végül mielőtt elérkeztem volna a Rózsika-forrásánál található ellenőrzőponthoz, kellemes meglepetésben volt részem. Egy plusz frissítőponthoz érkeztünk, amiről nem is tudtam, hogy lesz. Kaptam finom üdítőt és csokoládét, ráadásul egyik kedves eltés évfolyamtársamtól és barátomtól, Anditól, aki a túra egyik szervezőjeként tevékenykedett.

Ezután elértük a Rózsika-forrást, majd sikeresen megérkeztünk a Kötők-padjához. Itt már eléggé elfáradtam (pedig még csak 48,5 km ment le a 70-ből), úgyhogy megálltam pihenni, és megettem két szendvicsemet is. Itt előzött le a túrázó körökben jól ismert Béla Bácsi, aki még 77-78 évesen is jobban bírta a túrát sokaknál, nálam legalábbis mindenképp. Remélem egyszer nekem is ilyen kondim lesz, de addig még nagyon sokat kell dolgoznom. Ezután megmásztuk az Újlaki-hegyet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Dunára, ami erőt adott, mert éreztem, hogy nincs már messze a cél.

Végül megérkeztünk Hűvösvölgyre, ahol egy újabb jól kiépített állomás fogadott minket, hisz ez volt a 20-as és 50-es résztávok célja, valamint a 18-as résztáv kezdete. Itt is ittam egy jó pohár almaszörpöt, és ettem egy zsíros kenyeret. Azt hiszem ezek voltak a túra legjobb pillanatai J. Itt viszont már nagyon ki volt készülve a lábam, egy alaposabb kenegetés is mérsékelten segített csak. Viszont ilyen közel a célhoz (20 km) nem akartam feladni, mert tudtam, hogy sokkal rosszabb érzés lesz utólag visszagondolni egy feladásra, mint ez a maradék pár órányi szenvedés. Így lassú, bicegős tempóban felkapaszkodtam a Nagy-Hárs hegyre, majd pedig elértem a Csacsi-réti ellenőrzőpontot. Itt kaptam egy kis kölcsönkrémet egy nagyon kedves és tapasztal túrázótól, de a krémnél sokkal többet ért az a pár hasznos jótanács, amit még adott. Szerintem igaza volt, ugyanis azt javasolta, hogy a hétvégi túrák mellett még heti 2-3 alkalmat eddzek voltak (futás, bringázás, úszás), hogy a lábaim folyamatosan szokjanak hozzá a terhelésre. Most ez így teljesen nyilvánvalónak és logikusnak tűnik, de valahogy eddig sose jutott eszembe. Úgyhogy ezúton is köszönöm Neki! Ennél a szakasznál már nagyon kiütközött rajtam az alváshiány (körülbelül 28-29 órája lehettem ébren), és néha egy-egy pihenőnél már kicsit el is bóbiskoltam. Sajnos nagyon sűrűn meg kellett állnom pihenni, mert itt már nagyon fájt a talpam, a bokám és a combom. Ha fel lehetett volna adni valahol, valószínűleg feladtam volna, de a legközelebbi település Budaörs, a cél volt. Az viszont nagyon nagy erőt adott, mikor megérkeztem kedvenc helyemre, a Sorrentora. Sokfelé túráztam már, de mind közül ez tetszett a legjobban.

Aztán nagysokára végre beérkeztem Budaörsre, de még mielőtt beérhettem volna a célba, meg kellett mászni a Törökugratót, ott volt ugyanis az utolsó ellenőrzőpont. Itt a pontőrök sürgettek, hogy siessek, hogy még a szintidőn belül beérjek, de én már nagyon ki voltam, úgyhogy örültem, hogy egyáltalán még járni tudtam. Meg bíztam benne, hogy talán itt sem veszik annyira szigorúan a szintidőt, és szerencsére igazam is lett, mert fél órával a szintidőn túl, 18 óra alatt értem be. A célban az oklevelet két eltés barátomtól Anditól és Takitól vehettem át, akik részt vettek a túra szervezésében. Összességében nagyon tetszett a túra, rengeteg szép helyet láttam, a szervezés is remek volt, és valóban remek kihívást jelentett számomra mind fizikailag, mind szellemileg. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta, és köszönöm a szervezőknek a sok-sok munkát!

Számomra nagyon sok tanulsággal járt ez a túra, többek között rájöttem, hogy nekem még sok lenne egyelőre a K-100. 50 kilométerig gond nélkül le tudom menni a túrákat, ezt 70-80 km-re is ki tudom még tolni, de 100 km-t (főleg egy igen szoros szintidőn belül) sajnos még nem tudok megcsinálni. De nem vagyok (nagyon) csalódott, mert még csak fél-háromnegyed éve túrázom rendszeresen, ennyi idő alatt azért még nem igazán lehet eljutni a K-100 szintjére. De szilárdan hiszek benne, hogy egy év múlva, sok-sok túra, futás és bringázás után meg fogom tudni csinálni a Kinizsi 100-at is. Így ebben az évben a fő célkitűzésem a Budapest Kupa 25 túrás kiemelt teljesítése, és az erőnlétem fokozatos javítása.

(Kortom)