Nem tartozik a gigászi ormok közé Magyarország földtörténet óidejében keletkezett variszkuszi hegységmaradványa, melynek mindössze 352 méter magasa legkiemelkedőbb pontja, ám a források bősége és a mitikus ingókövek léte miatt mégis egyedülálló természeti kincsekkel és vonzalommal bír.
A Velencei-tó északi partján fekvő Sukoró tökéletes kiindulópontja egy olyan rövid túrának, mely hat forrást és a panorámaútnak nevezett piros háromszög jelzésen hat ingókő gránit sziklaalakzatot is érint. A hegység szívébe a zöld sáv jelzésen érdemes elindulni a sukorói kiserdőtől. A házak sűrűjében enyhén emelkedve térünk rá a piros háromszög jelzésre, mely egyben a Borjúvölgy felé vezető út is. Ezen tisztást elhagyva egy y-ágú elágazáshoz érünk, ahol a jelzés jobbra halad, ám mi a jelzetlen Borjúvölgy utcán maradunk. Az erdő sűrűjében és a patak szomszédságában rövidesen már a piros forrás jelzésen barangolva érjük el a Szűcs-forrást, melyet Borjú-forrásként is szokás említeni.
Tovább emelkedve haladunk ezen a jelzésen egészen addig, amíg be nem csatlakozik a piros háromszög jelzés, melyen a hegymenetet folytatjuk. Közben megjelennek a környék talán legnépszerűbb, mitikus képződményei, az ingókövek is. Sziklacsoportok impozáns csoportjai magaslanak körénk a völgyben, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szurdokban, hiszen a táj jellege, képe ahhoz hasonló. Hamarosan kiérünk belőle egy tisztásra, ahol tábla jelzi az Angelika-forrás felé vezető piros kereszttel festett utat. Mi erre tartunk, s hamarosan el is érjük a Velencei-hegység egyik turisztikai központját, mely a gyertyánok között ered. A székesfehérvári Spartacus turistái 1962-ben foglalták.
Forrásnak a felszín alatt található vizeket, beleértve a talajvizeket, a rétegvizeket és a karsztvizeket értjük. Rendszerint természetes felszínre töréssel rendelkeznek és jellegük lehet állandó vagy időszakos, megjelenésük természetes vagy foglalt.
A forrástól a piros sáv jelzésen folytatjuk ereszkedő utunkat a patak mentén, szűkebb, bár a kiesés fák miatt jól járható útvonalon. A fehérlő hó szinte megvilágítja ösvényünket, nehéz elvéteni a helyes irányt. Néhol azért kidőlt fák igyekeznek utunkat állni, ám alattuk átbújva könnyedén jutunk tovább. A piros barlang jelzésen található mesterséges Pákozdvári-barlang megközelítése ilyen havas időben nem a legegyszerűbb, s mivel löszben van, omladozások is találhatóak benne. Sötét, anno menedékként szolgált, nem egy igazi turista látványosság. Ez egy zsákutca, maradunk a piros sávon, mely piros kereszttel történő elágazásánál figyelünk, hogy balra tartsunk a Hurka-völgyben. Nem kell sokat sétálnunk ahhoz, hogy újfent a piros háromszög jelzésre váltsunk, mely elvezet minket a Sági-kútig, mely a helyi vaddisznók kedvelt dagonyázóhelye.
A velencei gránit, a dombság fő tömege 15×7 km²-en bukkan felszínre. Fúrásokban még a Balaton-vonal mentén jelenik meg. A magmás testet több helyen a szilur „palaköpeny” burkolja, melyben a gránit kontakt elváltozásokat okozott. Az utómagmás folyamatok során keletkezett fluoritot Szűzvár és Pákozd mellett bányászták (1952–1961 között), a szfalerit-galenites (cink-ólom) ércesedést pedig Pátkán (1964–1972 között). Ezek mellett iparilag nem jelentős, molibdenites kvarcerek is kialakultak.
A piros háromszög jelzés a Sági-kúttól emelkedőkkel tarkított és az út mentén számos ingókövet, avagy sziklacsoportot érint. Érdemes mind jobbra, mind balra kitekinteni, nem sietni, nem csak ezek miatt, hanem a kilátásért is, hiszen ezt az ösvényt panorámaútként említik a túrázók. Az út menti kerítéssel védett 221 méter magas Csúcsos-hegyet nem érintjük, de a legmagasabb névtelen csúcsról kárpótol minket némi szép kilátás.
A Velencei-hegység lepusztult felszínéből előbukkanó gránittömbök ellenálltak az eróziónak, s a köztük lévő hasadékokból a víz és a szél felszínalakító munkája hordta ki a törmeléket és a mállási anyagot. Napjainkra a környezetükből kiemelkedő, lekerekített élű, egymásra tornyozódó sziklacsoportok formájában bukkannak a felszínre. Némelyikük festői, esetenként bizarr formációt alkotva olybá hat, mintha a bizonytalan egyensúlyi helyzetű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra. Az erózió által erőteljesebben megmunkált, gömbölyded alakú sziklákat a helyi népnyelv gyapjúzsákok néven emlegette.
Rövidesen a zöld sáv jelzésre térve ereszkedünk vissza Sukoró felé. Az út mentén található egy nagyon különös építmény, az Éva-forrás foglalata. Már a település utcáin barangolunk, amikor balra feltűnik az Alsó-Csepegő-forrás is, mely tényleg csak csepegett nevéhez hűen ottjártunkkor. Némi tekergést követően a korábban már bejárt szakaszon térünk vissza a túra kiinduló és egyben végpontjához, a kiserdőhöz.
Felhasznált irodalom:
- Források – https://hu.wikipedia.org/wiki/Forr%C3%A1s_(hidrol%C3%B3gia)
- Velencei-hegység – https://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei-hegys%C3%A9g
- Pákozdi-ingókövek – https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1kozdi-ing%C3%B3k%C3%B6vek_term%C3%A9szetv%C3%A9delmi_ter%C3%BClet