Mivel közeleg a ZH-időszak, csak egy rövidebb túrára, az Óbudai Határtúrára futotta az időmből. Fontos jubileum volt ez számomra, mert két évvel ezelőtt az Óbudai Körtúra volt életem első teljesítménytúrája.

Óbudai körök. Fotó: Kőrössy Tamás

Dórival mentem erre a mai túrára, és mivel nem akartunk korán kelni, így a rajt zárása előtt 20 perccel, 9:40-kor indultunk. Mivel a túra eleje és a vége is a városban volt, így a biztonság kedvéért hoztam magammal egy Budapest térképet, aminek később nagy hasznát vettem. Az itiner szintrajza szerint az 560 méter szintemelkedésből 440 az első 5 km-re jutott, így sejtettük, hogy az első részeken alaposan meg fogunk izzadni. Végül is néhány emelkedő után felértünk az első ellenőrzőponthoz, a Kiscelli Kastélyhoz. Itt Zelena Endre sporttárstól kaptunk pecsétet, és némi útbaigazítást.

Felfelé a hegyoldalon. Fotó: Kőrössy Tamás

A Mátyáshegyi úton haladva 700 méter után elérkeztünk túránk második ellenőrzőpontjához, ahol némi meglepetés fogadott minket. Ugyanis a két évvel ezelőtti túrával (és az itinerrel) ellentétben nem kódot kellett felírni, hanem itt is egy pontőr várt bennünket. Neki hála egy szép kis rókás pecséttel lett gazdagabb az itinerünk. Számomra a túra legjobb része ezek az állatos pecsétek voltak, mindig kíváncsian vártuk a következő ellenőrzőpontot, hogy majd milyen állat következik a sorban. Én ezt egy nagyon jó és kreatív ötletnek tartom.

Jégcsapok a házfalon. Fotó: Kőrössy Tamás

Egy nehéz emelkedős szakasz (2 km-en 240 méter szintemelkedés) után felértünk a már az OKT túrákról is jól ismert Hármashatárhegyi-útra, ahonnan a kék sáv jelzést követve megmásztuk a Hármashatár-hegyet. Ez a kedvenc hegyem a Budai-hegységben, úgyhogy számomra mindig külön öröm, ha erre vezet egy túra.

A Hármashatár-hegyen. Fotó: Kőrössy Tamás

Egy régebbi túránkon Dórival itt eltévedtünk, véletlenül rossz helyen fordultunk le a kék jelzésről, de mostmár rutinosabbak voltunk, és könnyen megtaláltuk a helyes irányt. Egy laza kis kocogás után le is érkeztünk a Virágos-nyeregbe, ahol a Füli Büfi mellett egy újabb ellenőrzőpont várt ránk. Eddigre már szép kis állatkert gyűlt össze az itinerünkben a róka mellé, egy medvét és egy tevét (egyesek szerint lámát) is kaptunk.

Füli-büfi a Virágos-nyeregnél. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen a zöld sáv jelzést követve eljutottunk túránk legtávolabbi pontjáig a Csúcs-hegyi-nyeregig. Itt visszafordultunk és a kék sáv jelzést követve előbb Virágos-nyeregbe, majd onnan a zöld-sáv jelzés mentén a Glückler-szikláig, majd pedig a zöld kereszten és a kék sávon át a Hármashatárhegyi útig jutottunk.

A zöld kereszten. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezt követően egy számomra eddig nem ismert jelzésen, a kék háromszögön közelítettük meg Budapest városias részét. Eleinte még csak a távolból láttuk a betondzsungelt, majd egyre lejjebb ereszkedtünk, és végül a Máramaros úton keresztül meg is érkeztünk a városba. Itt kissé eltévedtünk az utcák között, de az otthonról hozott Budapest térképemnek köszönhetően hamar megtaláltuk a helyes utat, és eljutottunk túránk céljába, a Táborhegyi Népházba.

Betondzsungel a kék háromszög árnyékában. Fotó: Kőrössy Tamás

A célban zsíros kenyér hagymával és háztartási keksz várt minket. Szörp is volt, de pohár híján csak az igazán felkészültek (akik saját poharat hoztak magukkal) tudtak inni belőle. De így legalább kiderült, hogy miért árulták a rajtban azokat a bögréket. Mondjuk, ha a célban teszik mindezt, annak talán több értelme lett volna. Tudom, hogy a teljesítménytúrákat nem a kapott ellátás (étel, ital) arányában kell értékelni, de én azt hiszem most először vettem részt olyan túrán, ahol a túra közben semmiféle ellátást nem kaptunk. Persze lehet, hogy csak azért, mert későn indultunk, és már sehol nem maradt semmi. Én speciel sokkal jobban tudtam volna értékelni, ha a célban kapott háztartási kekszet valahol a túra folyamán kapjuk meg.

Oklevél, kitűző és az állatos pecsétek. Fotó: Kőrössy Tamás

Összességében az útvonal nem volt túl változatos, de a Hármashatár-hegyre mindig örömmel megy fel az ember. Az ellátást illetően az a véleményem, hogy a zsíros kenyér nagyon finom volt, de nem esett jól, hogy az út során sehol nem kaptunk semmit. Még egy kekszet, vagy szőlőcukrot sem. Viszont a pontőrök mindenhol kimondottan kedvesek voltak, az állatos pecséteknek pedig sikerült feldobniuk a napomat, úgyhogy nagyjából kiegyenlítették egymást a dolgok. A túra végén még egy kedves corvinusos tájépítész srác teljesítménytúrázós kérdőívét is kitöltöttük.

Pontozás.

Itiner: 8
Útvonalválasztás: 7
Versenyközpont: 9
Szolgáltatások: 6
Díjazás: 8
Jelzések/szalagozás: 8
Pontőrök: 9
Ár/érték arány: 7

Összesen: 62

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!