Az első ránézésre roppant egyszerűnek tűnő Vitézlő túrák 50 kilométeres távja ismét komoly küzdelemre késztetett, de sikerült állnom a megpróbáltatásokat, így nyolc órán belül abszolváltam a futamot.

A Vitézlő meghozta a tavaszt. Fotó: Kőrössy Tamás

Tavaly már abszolváltam a Vitézlő 50-et, és nagyon örültem, amikor az NB II-es túranaptárban megpillantottam ezt a teljesítménytúrát. Az előző évi hibákból tanulva már pénteken délután leutaztunk Kortommal Szendrőre, a versenyközpontba. Akklimatizációs jelleggel még aznap teljesítettük az Esti tekergést, amelyről korábban videóval és fényképekkel tarkított bejegyzést publikáltunk. (Itt érhető el.) Még az este átvettük a másnapi itinereket, hogy bővebben tudjuk tanulmányozni, majd a szervezőkkel beszélgetve fontos információkat gyűjtöttünk a terepviszonyokról. A taktikámat én módosítottam is egy picit.

A tornateremben aludni ennyi ember között mindig nehéz, de ha hozzászokik az illető, egyre jobban viseli. Azért van ennek egy „feelingje”, ráadásul a reggeli utazást is megússzuk. Kortommal fél hat magasságában ébredtünk, majd a kényelmes pakolás után megcéloztuk a rajtot. Ő nyolc perccel előbb indult nálam (6:41), így innentől kezdve egyes szám első személyre vált a beszámoló.

Én ezt a kis időt még felhasználtam a gondolataim és a felszerelésem rendbe tételére, ugyanis az 5,5-es átlaghoz mindennek stimmelnie kellett. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy ez a túra a bámészkodásról is kell, hogy szóljon, ugyanis veszettül szép dombok között vezet a hivatalos útvonal.

Egyből futással indítottam, hiszen az első ellenőrzőpontig gyakorlatilag nincs szintemelkedés. Kortomot a nagy állomásnál hagytam le, aki elég jó tempót ment idáig (és a folytatásban is). Ahogy letértem a Kis-hegy után a betonról, kezdtek körvonalazódni a terepviszonyok. Bizony nagy sár volt.

Kis-hegy ellenőrzőpont. fotó: Kőrössy Tamás

A sár pedig aljas. Amíg van erőd, addig mész becsületesen, majd egyszer csak jön a baj. Persze én tanultam a tavalyi hibáimból, így jóval megfontoltabban haladtam az elején. Bámészkodtam is rendesen. Végre gyönyörűen sütött a Nap. Tavasz volt. Én pedig imádom a tavaszt. Futottam, filmeztem, sétáltam, azt csináltam, amit kedvelek. Szinte észrevétlenül telt el az idő az első és a második ellenőrzőpont között. A Telekesi kápolnánál az almám mellé egy piros pontot is kaptam az itinerembe. 🙂

Jól memorizáltam ezt a szakaszt 2012-ből, így semmi váratlan nem ért Csorbakő váráig, ahol a harmadik pecsételőhelyet rejtették el a szervezők. Itt volt egy kis változás, ugyanis kimaradt Rudabánya és Szuhogy. Ettől talán könnyebb is lett a túra.

Igen változatos a terep. A zöld sáv jelzés mentén hol sűrű erdőben, hol kopár dombtetőkön haladtam.  A bővizű Telekes-patak első átkelőhelye remekül ki volt építve, itt még nem kellett megmártóznom a vízben. A patak mentén van egy emelkedő, ahonnan szenzációs rálátás nyílik a szurdokra. Pokolian nagy mázli, hogy eljött a tavasz, hiszen ilyen körülmények között leesik az arra járó álla.

A folytatásban elkövettem az egyetlen hibámat. Egy jobb kanyar helyett ész nélkül mentem előre. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a patak szembe folyik. GPS be, pulzus fel, stresszhelyzet. Elszúrtam! Nem kicsit, nagyon. Vissza nem akartam menni, így betájoltam a helyes irányt és a fák között átvágtam a domboldalon. Illetve vágtam volna, ha nem veszek észre egy hatalmas vaddisznót. Egyből jeleztem neki egy figyelmeztető kiáltással, hogy neki balra, nekem pedig jobbra kell mennem. Kicsit méregettük egymást, majd mind a ketten elfutottunk. Végül sikerült visszaereszkednem a Telekes-patakhoz.

Az Ördög-gát így, hogy vízben gazdag volt, lenyűgöző látványt nyújtott. Többen itt pihenőt is tartottak. A gát után kezdődött a lassú etap. Több ízben meg kellett mártózni a patakban az átkelések végett, valamint a sziklás partoldalban a balesetek elkerülése érdekében muszáj volt lazább tempóban haladni. A szikla szoros végén volt a negyedik pont.

Ördög-gát. Fotó: Kőrössy Tamás

Rövid frissítés után a túra legkomolyabb emelkedője következett. A piros sáv jelzésen hagytam el a völgyet, hogy felérjek a gerincre, ahonnan remek kilátás volt Szendrőre. Hosszas ereszkedés után a kőfejtő és az állomás környékén apró termetű kóbor kutyák csatangoltak. Itt szerencsére utolértem egy csoportot, így visszavonulót fújtak az ebek.

Szalonnán elszörnyülködtem azon, hogy milyen lepusztult házak fogadtak. Még a leutazás során, Szendrőládon láttam hasonlókat. Tovább sokkolt a megáradt folyó, ami miatt már most homokzsákokat kellett felhúzni az alacsonyabban található házak köré. A Gesztenye sörözőben volt idén is az ellenőrzőpont, ahol éhségem csillapítására magamba tömtem egy vajas kenyeret. Összefutottam két futóval, akik egyikéhez átmenetileg betársultam, hogy jobban bírjam a kiképzést.

Az aszfaltos, egyhangú szakaszon szinte végig kocogtam. Az erőm hirtelen fogyni kezdett, ami mellé rettentő meleg társult, így a komfortérzetem csökkent. A stégnél ismét frissítenem kellett, hogy kibírjam a Rakacai-víztározó melletti szakaszt.

Rakacai-víztározó. Fotó: Kőrössy Tamás

Kritikus volt az út Meszesig. Futás közben a jobb vádlim begörcsölt, így kénytelen voltam visszaállni a sétára. Sajnos tudtam, hogy gyalogolva nem lesz meg az 5,5-es átlagom, így a meszesi pecsét mellé elengedhetetlen volt a vérfrissítés.

A görcs miatt óvatoskodnom kellett, de hála az égnek gyorsan vágtam át a Galvácsig vezető dombokon. Ismertem a terepet, így okosan gazdálkodtam az erőmmel. Jó dolog, amikor az ember tudja, hol tempózhat, és hol nem. Galvácson ismét tankoltam, hogy legyőzve saját magamat átvánszorogjak Abodra.

Abodig kínok kínjai között vánszorogtam át. Egy lélekkel sem találkoztam a következő faluig. tűzött a Nap, fogyott az erőm, őrlődtem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ez a kellemes ötvenes túra másodszor csinál belőlem bohócot. Talán nagy mellénnyel jöttem, vagy eltaktikáztam az elejét. De egy valami biztos volt: ha beledöglök is beérek a célba, a tervezett idővel. Összeszorítottam a fogaimat és elkezdtem futni. Ez olyan jól ment, hogy az utolsó ellenőrzőpontig kocogtam. Itt még megkérdeztem, hogy milyen a következő szakasz. „Saras, de nem veszélyesen emelkedős.” – felelte egy úriember. Hittem neki és folytattam az utam.

Abod, templom. Fotó: Kőrössy Tamás

Összességében igaza is volt. A talaj rendkívül csúszott a sártól. A patakon az épp átkelők legnagyobb meglepetésére megint átfutottam, majd a fenyvesben elkezdett esni az eső. Jól jött, ugyanis már nem bírtam a meleggel mit kezdeni. Április hatodikán még alig pár fokban túráztam a Telekin a Börzsönyben. Durva klímaváltozás.

Nagy nehezen legyűrtem az utolsó vonulatokat, amelyek tetejéről még volt időm gyönyörködni is. Nem győzöm leírni, hogy mennyire mesés ez a táj. Egy a baj, hogy egyes részeken az ott lakók a szemeteiket az erdőben dobálják szét…

Lekocogtam a főútig, ahonnan befutottam Szendrőre. Itt tudatosult bennem, hogy nyolc órán belül be fogok érni. Még át kellett vágni egy kb. 200 fős romabulin, ahol megpróbáltak bekóstolni. Viccesnek tartották utánozni a mozgásomat. Ennyire szétestem volna? 🙂 A lényeg a lényeg: 7 óra 54 perc és 57 másodperc alatt behúztam az útvonalleírást szerinti 46,4 kilométert és 930 méter szintemelkedést, így bőven  5,5 km/h fölötti átlagot mentem.

Szendrő, várdomb. Fotó: Kőrössy Tamás

Idén sem volt egyszerű, de ismét sikerült. Kortom valamivel kilenc óra fölött teljesített, de nagyon jól muzsikált ő is. Jövőre? Elképzelhető!

A túra számokban:

Táv: 46,4 km

Szint: 930 m

Avg: 154

Max: 196

Cal: 6580

Idő: 7:54:57

Magasságdiagram. Forrás: szendroitura.hu

Értékelés

Itiner: Kortom 9, Totesz: 8

Útvonalválasztás: Kortom 9, Totesz: 9

Versenyközpont: Kortom10, Totesz: 10

Szolgáltatások: Kortom 10, Totesz: 10

Díjazás: Kortom 8, Totesz: 9

Jelzések/szalagozás: Kortom 9, Totesz: 9

Pontőrök: Kortom 10, Totesz: 10

Ár/érték arány: Kortom 10 , Totesz: 10

Összesen: 75 (Kortom: 75, Totesz: 75)

Kifejezetten jól jött, hogy minden ellenőrzőponton volt frissítő szolgáltatás. Az egyik legjobb túra, amin valaha voltam. Le a kalappal a rendezők előtt! Meleg szívvel ajánlom!

A túra fotó ITT érhetőek el.

Íme a túráról készült videónk! (link)

A rendezői (Szendrői Természetjáró Szakosztály) honlap ITT érhető el.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!