Hullámvasút a Kakukk-hegyen – Túrafüggő Túrablog

Mivel már közeleg a Kinizsi 100, ehétvégén egy lazább túrát szemeltem ki magamnak. A Kakukkhegyi Hullámvasút hosszú távja 16 km-en és 440 méter szintemelkedésen keresztül vezetette végig a túrázókat a Budai-hegység kevésbé ismert, ámde nagyon szép részein.

A jó időnek (és remek meggyőzőképességemnek) hála szüleim és Stella kutyánk is velem tartott ezen a túrán, bár ők a rövid, 9 kilométeres távon mentek, így csak az első pár kilométeren mentünk együtt. A rajt a Törökbálinti úton fekvő, nagyon hangulatos Barackos Kisvendéglőben volt.

A vendéglőből kilépve a piros körséta jelzést követve indultunk el a Rupp-hegy felé. A körséták nagyon előnye, hogy mindkét irányból ugyanoda visznek, így az sem volt probléma, hogy szokásomhoz híven (egyébként most sokakkal együtt) a másik irányba indultam el, és az Irhás-árkon mentem fel. Itt összefutottam Don Razzino-val, aki a jövőheti „KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík” túrát szervezi, amire természetesen mi is megyünk. A piros körsétát követve a túra legnehezebb, emelkedőkkel teli szakaszán végigmenve eljutottam az első (és egyben utolsó) ellenőrzőponthoz, a Kolacsovszky Turistaházhoz.

Innen a piros négyzet-sárga körséta jelzéseket követve megkerültem a Budaörsi-hegyet, majd a Piktortégla-üregek mellett elhaladva elérkeztem a második ellenőrzőponthoz. Ez a szakasz igazi hullámvasút volt, úgyhogy bele is kezdtem egy laza kocogásba, ami igen jól esett ezen a kellemes tavaszi napon. Örültem, hogy a túrakiírásban is külön megemlítették, hogy hozzunk íróeszközt magunkkal, ami kellett is, mert ezen az ellenőrzőponton egy kódsort kellett felírni.

Ezután a Piros 85 túra utolsó szakaszáról ismerős piros sáv jelzésen haladtam, és nagy örömmel vettem tudásomul, hogy most megtaláltam a Szent Mihály sziklát, amit a Piros túrán az éjjeli sötétségben hiába kerestünk.

Makkosmária felé már nem volt sok hátra, így ezt a kis részt laza kocogó tempóban tettem meg. Így érkeztem meg a harmadik ellenőrzőpontra, ahol még egy kis almát is kaptam a pontőröktől.

Az alma nagyon jól esett, és meg is dobott némi energiával így gyorsan eljutottam Virágvölgybe, ahol a múlt heti Sárga 40 túrához hasonlóan most is a Csacsi-rét felé vettem az irányt. Véleményem szerint itt némiképp rossz helyre volt kihelyezve a második kódsoros tábla, de mivel jól ismertem a terepet, nem okozott gondot megtalálni. Furcsa volt most ilyen gyorsan haladni ezen a szakaszon, mert mind a tavalyi Sárga 40-en, mind a tavaly előtti Sárga 70-en ilyenkorra már jócskán elfáradtak a lábaim.

Csacsi-rétről elindulva továbbra is a sárga sáv jelzést követtem, egészen a sárga kereszt jelzésig, amelyet követve egy kisebb emelkedő során feljutottam Csillebércre. Számomra itt volt a túra egyetlen negatív élménye, ugyanis én az itiner leírása szerint a piros négyzet-sárga körséta jelzést követve kerestem az erdőben a 100 méterre lévő ellenőrzőpontot. Negyed óra után már gyanítottam, hogy az a 100 méter nem lehet ennyire hosszú, így a mögöttem lévő túrázóktól informálódtam. Kiderült, hogy a leírással ellentétben az ellenőrzőpont a csillebérci buszmegállónál volt, így mehettem (pontosabban kocoghattam) vissza. Ez némiképp azért felbosszantott, de az ellenőrzőponton kapott citromos nápolyi hamar eloszlatta a rosszkedvemet.

Innen már közel volt a cél, a piros négyzet jelzést követve ismét elérkeztem a Kolacsovszky Tursitaházhoz. Majd a már egyszer megjárt útvonalon (visszafelé már tényleg erre kellett menni) érkeztem el a célhoz, a már ismert Barackos Kisvendéglőhöz. A célban nagyon kedvesek voltak, gratuláltak a teljesítéshez (2 óra 50 perc lett), én pedig stílszerűen megittam egy pohár barackos szörpöt a Barackos Kisvendéglőben.

A nevem ugyan először elírták az oklevélen, de miután szóltam, egyből írtak egy újat. A szervezőkön látszott, hogy fontos nekik a túrázók véleménye, mert tőlem is megkérdezték, hogy hogy tetszett, mivel voltam elégedett, mivel kevésbé stb. Én elmeséltem a kis eltévedésemet Csillebércnél, de mint megtudtam, ki volt táblázva, hogy máshol van az ellenőrzőpont, csak én nem voltam eléggé szemfüles. Végül negyed óra múlva a szüleim is megérkeztek Stella kutyával együtt, így hamarosan el is indultunk hazafelé.

Összességében mindannyian nagyon élveztük a túrát, mert kellemes terepen kellemes időben zajlott. A pontőrök mindenhol nagyon kedvesek voltak és a jelzések is alapvetően rendben voltak. Az ellátással is elégedett voltam, a makkosmáriai alma pedig különösképpen jól esett. Én a túra legfőbb pozitívumának azt tartom, hogy a könnyen elérhető rajt, és a viszonylag kis táv ellenére is olyan helyekre tudta vezetni a túrázókat a Budai-hegységben, ahol nem mindennap jár az ember. Örültem, hogy ezúttal nem a szokásos Hűvösvölgy-Nagy-Hárs hegy-Szépjuhászné-János-hegy-Normafa útvonalon kellett róni a kilométereket. Szóval kimondottam elégedett voltam (és ahogy láttam a többi túrázó is), így elismerés illeti a szervezőket a munkájukért, kiváltképp úgy, hogy ez még csak az első rendezés volt. Remélem jövőre is megrendezik, én biztosan jövök.

Mivel már közeleg a Kinizsi Százas, egy lazább túrát szemeltem ki magamnak. A Kakukkhegyi Hullámvasút hosszú távja 16 km-en és 440 méter szintemelkedésen keresztül vezettette végig a túrázókat a Budai-hegység kevésbé ismert, ámde nagyon szép részein.

Erdő a Kakukk-hegyen. Fotó: Kőrössy Tamás

A jó időnek (és remek meggyőzőképességemnek) hála szüleim és Stella kutyánk is velem tartott ezen a túrán, bár ők a rövid, kilenc kilométeres távon mentek, így csak az első pár kilométeren mentünk együtt. A rajt a Törökbálinti úton fekvő, nagyon hangulatos Barackos Kisvendéglőben volt.

Barackos Kisvendéglő. Fotó: Kőrössy Tamás

A vendéglőből kilépve a piros körséta jelzést követve indultunk el a Rupp-hegy felé. A körséták nagyon előnye, hogy mindkét irányból ugyanoda visznek, így az sem volt probléma, hogy szokásomhoz híven (egyébként most sokakkal együtt) a másik irányba indultam el, és az Irhás-árkon mentem fel. Itt összefutottam Don Razzino-val, aki a jövő heti „KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík” túrát szervezi, amire természetesen mi is megyünk. A piros körsétát követve a túra legnehezebb, emelkedőkkel teli szakaszán végigmenve eljutottam az első (és egyben utolsó) ellenőrzőponthoz, a Kolacsovszky Turistaházhoz.