Miután átkeltem az 51-es úton, már egy kilométerrel a Rukkel-tó előtt elkezdett zuhogni az eső, ami 90 százalékban végigkísérte az utamat. A Zubiri-Pamplona szakasz jutott eszembe, ahol kétszer 15 percre sütött csak a Nap, az viszont pont elég volt, hogy teljesen megszáradjon a nadrágom. Embertelen körülmények között mentem egész nap, csak a Gabitól kapott diós sütemények aranyozták be a napomat. Külön köszönet érte! Magyar Zarándokút 5. szakasz
Bementem a Rukkel-tóhoz, szívesen beengedett a pénztáros lány szétnézni, természetesen egy teremtett lélek sem volt rajtam kívül, én is állig felöltözve. A kavicsbányából kialakított tó meglepően jó hely, ide biztosan eljövök a jövőben csúszdázni.
Felsőványig horror, mert nem tudom milyen útszakasz ez, de 90-10 százalék volt a kamionok-személyautók aránya…
Ott balra és végre természet és egészen Dabasig 20 km-en keresztül nincsen lakott település! Egyszerű volt a képlet, végig a Duna-Tisza-csatornát követve érkeztem Dabasra. Egy-két km-es eltévedés szerintem nem rossz arány, a visszautat a legnagyobb esőben egy traktor oldalára kapaszkodva tettem meg, soha ennyire nem áztam szét és soha ennyire nem zsibbadt el a támaszkodó lábam.
Az ideiglenes zarándokszálláson Attila, a szállásadó elég furcsán és üveges tekintettel nézett rám, miután kb. a tizedik mondatommal közöltem vele:
„Elmennék az étterembe, szeretnék kimozdulni egy kicsit.”
„ …végül is eddig nem mozdultál ki, hanem ide teleportáltak valahonnan…”
Így utólag belegondolva, tényleg tudok néha elég nagy hülyeségeket mondani, 28 km heves esőben való gyaloglás után akartam további négy km-t megtenni a vacsorámért.
Mivel elkezdett ismét zuhogni, győzött a józan ész, és rendeltem vacsorát a Nautilus étteremből. Miután megettem, már eső nélkül szerencsére, átszaladtam a közeli fakocsmába, ahol sört és ropit rendeltem. Általános jelenség, hogy mostanában mindenhol NAV ellenőrnek néznek. Akit még sosem láttak és kicsit extrém a megjelenése (pl. kalap), azt egyből „felcímkézik”. Olyan hihetetlen precízen és kimérten teszik elém a pénztárgép blokkját, ráadásul látom a pultosok arcán az elégedett mosolyt: „Rajtam aztán nem fogsz ki, azonnal felismerem a fajtádat”. Ez volt a Magyar Zarándokút 5. szakasz beszámolója.
További fotókat pedig Facebook-oldalunkon találsz
