Szilvi kiváló eredménnyel zárt az Ökofutás mátrai lineáris versenyén. Ám nem csupán erről kérdeztük, hanem arról is, hogyan csöppent bele a terepfutásba, miként hatott rá a versenytilalom, s melyek azok az események, amiket szinte kötelező jelleggel ajánl.
Ismerősen csengett a neved a Túrafüggő Túrablogról, ahol a hétvégi sporttevékenységeket összegyűjtő poszt alatt gyakran osztottál meg szép képeket. Nálad a túrázásból alakult ki a futás? Vagy miként történt?
Nem, sajnos kimaradt az életemből a túrázás, valahogy a szüleim engem nem nagyon vittek, nem volt jellemző a kirándulás nálunk, sajnos ezen csak felnőtt fejjel kezdtem el próbálni változtatni. Amíg nem futottam, addig csak könnyű kirándulásokkal, a családdal esetleg, de nem volt gyakori program. Szóval igazából a futás hozta be az életembe úgy igazán az erdőt, terepet. Igaz a futás is aszfalton kezdődött 5 és fél éve, ott szocializálódtam, aztán 3 éve elkeveredtem az első terepfutásomra, rögtön 31 km-re. Akkor tettem a lábam először futva terepre, erdőbe. Na akkor ott megpecsételődött a sorsom. Azonnal beleszerettem a terepfutásba és kerestem a következő alkalmat, mikor mehetek megint, aztán újra és újra. Így lettek egyre sűrűbbek az aszfalt mellett az erdei futások is. Ez azóta sem változott, egyre jobban élvezem, s ha lehet, megyek terepre minél többet.
A terepfutás oly annyira jól megy, hogy az Ultrakék Trail mátrai 66 kilométeres versenyén a dobogó harmadik fokán zártál. Milyen volt ebben a pokoli melegben a futás? A rekkenő hőségben történő futás során mi az, amire te feltétlen figyelsz?
Hát valóban nem ez volt a legjobb futóidő, nem is szeretek melegben, pláne ilyen hőségben futni. Nem is szoktam nagyon, de ezt a versenyt kinéztem hamar, nagyon tetszett, akkor még jó ötletnek tűnt, nem gondoltam, hogy augusztus 30-án ilyen klassz futóidő vár ránk. Igyekszem ilyenkor felkészülni itallal bőséggel, sokkal jobban figyelek a folyamatos kortyolásra, hűtöm magam ahogy csak lehet, jéggel, vízzel a nyakba, karszárba, ahova csak lehet. A fejemet, tarkómat is vizeztem, ahol csak lehetett, kék kút mellett pedig biztos nem megyek el anélkül, hogy ne látogatnám meg. Ezek nélkül ez most sem ment volna így. Ez nagyon fontos. Szóval nem volt könnyű, de okosan odafigyelve, szuper frissítőpontokkal, ahol még jeget is kaptunk, meg lehet oldani.
Egyébként ezen a hosszabb távon, az ultrák világában mozogsz otthonosan?
Igen, már inkább a hosszabb távokon indulok, ezek vonzanak, ez a kihívás nekem. Öröm, ha sikerül viszonylag jó idővel teljesíteni. Persze sokat futok az érdi kis csapatommal is rövidebb távokat, de versenyekre javarészt már hosszabbakra nevezek. Beszippantott ez a világ.
Téged a járványhelyzet a sport tekintetében hogyan befolyásolt, befolyásol?
Tavasszal abban befolyásolt, hogy mint mindannyian, nem tudtam menni versenyekre, de itthon is igyekeztem hosszabbakat futni, mindig kitalálni valami új útvonalat, megoldani, hogy mindenképpen itthonról indulva, egyedül futva is változatosak legyenek a napi edzések, a hétvégi hosszúak. Remélem azért ez nem lesz rendszeres.
Bizonytalan ősz, talán optimistább a jövő év. Milyen célkitűzéseid vannak?
Elárulod melyik az a rendezvény, melyre azt mondod, hogy egyszer mindenkinek ki kell próbálnia?
Van több ilyen is! Terepen az Ultra-Trail Hungary volt tavaly szintén rettentő melegben nagyon nagy élmény, mindenkinek javaslom, de több terepverseny is van, amiket szeretek, nem szeretnék kihagyni senkit. A Korinthosz még ilyen szerintem kihagyhatatlan élmény, és persze ha valakinek van lehetősége, és szeret utazni, a New York maraton, ami egy olyan élmény, őrület, a szó jó értelmében, amit nehéz összehasonlítani mással. Aki szeret maratont futni, annak látnia, éreznie kell.