Az Országos Kéktúrán Ősagárd és Felsőpetény között szimatoltunk bele az akácillatba és hallgattuk a méhek zömmügését.

A kéthónapos bezártság után végre ismét útnak tudtunk indulni legjobb barátnőmmel, hogy folytassuk az Országos Kéktúra pecsétgyűjtését. A szakasz kiválasztásában arra törekedtünk, hogy egy kevésbé frekventált helyet találjunk, ami nem esik messze Budapesttől. Mivel a két hónap karantén alatt a lábaink kissé ellustultak, távban sem akartunk nagyot ugrani, így esett a választás a Nógrád megyében lévő Ősagárdra, ahonnan Felsőpetényig sétáltunk és vissza, összesen 15 km-t megtéve, ami újrakezdésnek nem is olyan rossz.

Budapestről az M2-esen haladtunk és Vác magasságában hajtottunk le a pályáról, ahonnan kedves kis falukon és izgalmasan hepe-hupás utakon át jutottunk Ősagárdra, ahol eredetileg a Polgármesteri Hivatalt jelöltem meg úticélként, gondolván biztos lesz ott valami parkoló kialakítva, de nemhogy parkolót, de a Hivatalt se láttuk igazán, úgyhogy visszamentünk a templomhoz, ahonnan indul is az út Felsőpetény felé. Tudtátok, hogy Ősagárd neve arra utal, hogy itt a középkorban agarakat tenyésztettek?

Az erdőkedvelőket nem annyira fogja lázba hozni ez a szakasz, de szerintem a hatalmas nyílt mezők látványa, távolban pár szlovák heggyel őket is kárpótolni tudja. Utunk során bármerre néztünk gyönyörű halványsárga koronájú akácerdőket láttunk, amik csak úgy búgtak a sok körülöttük dolgozó méhtől. Ennek megfelelően rengeteg méhkaptárral is találkoztunk, és mint utánanéztem, Nógrád megye jelentős akácméz-termelő vidék.

Az út egyértelmű, jól jelölt, így könnyedén jutottunk el Felsőpeténybe, ahol viszont már nem volt annyira világos a helyzet. A Kéktúra app még a pecsét régi helyét jelöli, a söröző kerítésének oldalát, de valójában az már átkerült az Almásy-kastély bejáratánál található villanyoszlophoz. A kihelyezett pecsétjelek már ezt az új irányt mutatják, de mi is elbizonytalanodtunk, melyiket is vegyük követendőnek. A pecsét áthelyezésének ötlete egyébként nagyon jó, mert a kastély és a kastélypark alapvetően nem lett volna az útvonal része, így viszont abba az irányba terelgetnek minket a szervezők. De azzal, hogy a villanyoszlophoz értünk és boldogan pecsételtünk még nem lesz azonnal látható a kastély. Először egy elhagyatott szállószerű épületet vehetünk észre, valamint egy nyitott kaput. Ha nem vagyunk eléggé kíváncsiak, nem feltétlenül jut eszünkbe bemerészkedni a kertbe, ahonnan egy kis kőlépcső vezet fel a szebb napokat látott kastélyhoz.

Az Almásy-kastély 1902-ben épült, utolsó tulajdonosa Gróf Almásy Imre volt. 2010-ig működött nevelőotthon benne, azóta viszont sajnos teljesen elhanyagolt állapotba került. 2018-ban bérbe vették és a bérleti szerződés értelmében 117 millió forintot kellene a felújítására költeni, de ebből sok még nem valósult meg. A kastély parkja viszont így is tökéletes nyugalmat áraszt égig érő fáival, melyek közt egy igazi különlegességet is fellelhetünk (mi sajnos nem láttuk): egy közel 20 méter magas tulipánfát. A csodás erdővé váló park közepén pedig egy igazán egyedi kőből épült játszótéri alkalmatosságot is láthatunk, amit nem igazán ajánlok kipróbálni 5 éven felül, mert az idősebbek biztos beszorulnak.

Visszafele ugyanazon az úton mentünk, amiről odafele fel se tűnt, hogy mennyire meredek is volt. Felfele kaptatva már megérezte a lábunk rendesen a szintemelkedést, ami a hivatalos oldal szerint mindössze 220 méter, de valamiért az óra 840 métert mutatott, amit azóta sem értek hogy történt, de akkor teljesen hittem annak a számnak. Az úton visszafele az akácerdőket a másik oldalukról is megcsodálhattuk amíg le nem ragadtunk egy kamillamezőnél, ahol kipróbálhattuk a mobiltelefonra illeszthető olcsó makró fotós kiegészítőinket, amiket abszolút ajánlok más hobbistáknak is.

Ezt a kis távot meleg szívvel ajánlom azoknak, akik szintén csak újrakezdenék az egész “mozgásbusiness”-t és olyan helyet keresnek, ami nem annyira felkapott. Viszont vigyetek magatokkal szendvicseket és vizet, mert főleg ebben az időszakban egyik faluban sem fogtok találni nyitva tartó vendéglátó helyeket. És természetesen vigyük haza a szemetünket!