Egy szőke nő fut az erdőben, aki három gyerkőc mellett mutatja meg, hogyan kell eredményesen készülni és folyamatosan fejlődni. Nem keresi a kifogásokat, csinálja, amit az edzője kér. Ráadásul pennájából remek bejegyzések töltődnek fel futóblogjába. Íme Annával készült szösszenetünk! 

Három gyerkőc mellett hogy jut idő a felkészülésre?

Van az a közhely, hogy arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. Ez nálam tartja magát. Nem nézek tévét, minden könyvet félbehagyok, viszont heti ötször futok, a hétköznapokon éjszakába nyúlóan, mert akkor nyílik rá lehetőségem. Ha esténként kötögetnék másfél órán át, az senkinek nem lenne furcsa, így viszont az emberek egy része komplett őrültnek, mások valamiféle Wonderwomannek tartanak. Egyik sem vagyok. Annyi a sztori, hogy nekem nem a kötés, hanem ez a hobbim, az addikcióm. Ragaszkodom a heti öt futáshoz és egy vagy két erősítéshez. Ha nem lenne edzőm, belecsúsznék abba a hibába, hogy még többet megyek, ilyen típus vagyok. Ha egy feladatsorból 4×12-t szokás csinálni, akkor az nálam 4×20 lesz, biztos, ami biztos. De persze az is benne van a dologban, hogy nem futok olyan régóta, ezért még tudok olyan lelkes lenni, mint a kutya, akit végre kiengedtek a kertbe játszani.

Na és a versenyekre? Megy szurkolni a család?

Visszatérve a korábbi példára: ha kötnék sem jönnének el velem fonalat válogatni. Ez nekem fontos, nekem ad sokat. Nekik is megvan, milyen időtöltésben lelik örömüket, nem kell, hogy az enyémhez asszisztáljanak, miattam utazzanak vagy várakozzanak. Jól van ez így, nekem is jobb, hogy a versenyeken csak saját magamra koncentrálhatok. Ez az énidőm. Meg az edzések.

Apropó edzések! Milyen metodika mentén trenírozod magad?

Mag Erika (Ensport) az edzőm, akivel úgy gondolom, az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot. Szeretem, hogy rá tud hangolódni az igényeimre, amiben az is benne van, hogy időnként megöl. Zömében pulzuskontrollban, időnként tempó alapon edzünk, és ha éppen én nem keresem magamban a kijavítandót, akkor ő írja meg, hogy hol kellett volna jobban odatennem magam. Ezt vagy elfogadom, vagy nekiállok magyarázkodni, hogy futnék én gyorsabban, de akkor lehagynám a lábaimat. Nevetünk egyet, aztán másnap megcsinálom, amiről azt hittem, nem vagyok rá képes.

Elárulsz pár kulisszatitkot a regenerációdról?

Hú, ezen a téren sok a feketepontom. Régebben szaunáztam, de mostanában nem jut rá idő és sajnos a nyújtást is elhanyagolom. Nem hagyom ki, de a cicamosdás mintájára amolyan cicanyújtást csinálok csak. Hétközben nagyon későn érek haza a futásból, hétvégén pedig szinte a konyhapultnál állítom le az órát és már főzöm is az ebédet. Nagyon rosszul teszem, de akkor szoktam több időt rászánni egy hosszabb nyújtásra, ha megérzem valami problémának a szelét. Ráadásul az alvással is hadilábon állok. Nem azért, mert nem tudok aludni, hanem mert a 24 órából erre már csak öt és fél, hat óra marad. Néhány hetente rámomlik ez a dolog, hisztis leszek, olyankor tudom, hogy be kell iktatnom egy plusz alvást és kisimul a világ. A családom, a munkahelyem, de még az óvoda is nagyon rugalmasan áll hozzám, amiért hálás vagyok.

Étkezés. Húsos, vegetáriánus, vagy mentes? És persze miért?

Nem eszem húst, tejterméket, glutént, szóját, gyümölcsöt, mézet, csicseriborsót, kesudiót, mandulát, meg még egy csomó mindent. Mikor ezeket így elsorolom, általában megkapom, hogy fényevő vagyok. A tiltólistás ételek egy részét egyéni döntésből nem eszem, de többségüket egészségügyi okokból kell kerülnöm. A gyümölcsöt például a fruktóz miatt, amiből csak kis mennyiséget tolerálok. Nem mondom, hogy nem bonyolult így élni, vásárolni, étterembe menni, a család mellett magamra is főzni, főleg, mert még a csomagoláscsökkentéssel is szívatom magam, de ha a jó oldalát nézem, rá vagyok kényszerítve arra, hogy minőségi, valódi táplálékot fogyasszak. Hiszek benne, hogy ez a regenerációmhoz is nagyban hozzájárul.

Kanyarodjunk rá a versenyekre. Ott hogyan frissítesz?

Hosszú ideje a Hammer Nutrition termékeit használom. Nem vagyok egyszerű eset, úgyhogy szerintem mindent elmondok azzal, hogy nekem ez bevált, ellát energiával vagy éppen segít elkerülni a fáradtságot, úgy, hogy nem okoz panaszokat sem futás közben, sem utána. Ettől az aranyszabálytól csak ritkán térek el, például a születésnapomon futott Vérkörön stílszerűen ettem egy szülinapi torta ízű gélt, de direkt a futás vége felé, megtámogatva magamat némi fruktóz bontó enzimmel is. A hosszabb, nehezebb futások, versenyek után jó ideje a Hammer Vegan Recoverite-jét használom, aminek az utolsó kilométeren már várni szoktam az ízét. Ennek és a zöldséges rizsnek.

Milyen hosszúságú és domborzatú pályákat szeretsz?

Nincs nagy futómúltam, sok terepet nem próbáltam még. Voltam már Erdélyben és Horvátországban, de nem futottam a Tátrában, az Alpokban, ezekre az idei évben lesz lehetőségem, ezért azt gondolom, még csak gyűjtöm az élményeket és tapasztalatokat. Egy év múlva majd megmondom, mit szeretek, addigra nagyobb lesz a merítésem. Egy biztos: a lejtőket imádom. És azt gondolom, ők is engem.

Melyik az a verseny 2019-ben, ami a legkedvesebb számodra?

Ha nem versenyt is mondhatok, akkor egyértelműen a születésnapomon megfutott Vérkör emelkedik ki a sorból. Nagyon akartam és nagyon akartam, hogy jó legyen, és ettől valahogy sorsszerű lett az egész. Tökéletes az elsőtől az utolsó lépésemig.

A versenyek közül mindegyikben mást szerettem: a Mecsek Trail majdnem harmadik helyét az utolsó százméterek viadalával, az UTH Szentendre Trail távját azzal az igazi és megsemmisítő belehalással, a WTF Szentendre dobogóját, ahol Maráz Zsuzsi mellett állhattam, a Valamar Trail keménységét egy nagyon mély holtponttal és a hozzá tartozó feltámadással. Szép vagy megszépült emlék mind. De azért az év végére elfáradtam.

Kifejezetten jól írsz. Honnan jött az ötlet a blogolásról?

Éveket dolgoztam újságíróként, annak vallom magam, bár jelenleg egy kereskedelmi rádiónál, a Forrás Rádiónál dolgozom kreatív vezetőként és szövegíróként. Sokszor éreztem azt, hogy amit megélek a futás által, azt nem csak elmesélni, de megírni is jó volna. Így született a Szőke nő fut az erdőben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam és vagyok tele kétségekkel, jó lesz-e, érdekel-e majd valakit és főképpen: én fogom-e szeretni. Médiamunkásként tudom, hogy egy embert nem csak az eredményei tehetnek érdekessé. Ha így lenne, semmi létjogosultságom nem lenne semmilyen felületen Tiricz Irén vagy Janek Noémi mellett. Ők elképesztően futnak. Viszont én is ott vagyok valahol a farvízen. Futok valahogy, megélem valahogy. És megírom valahogy.

A legnagyobb elismerések egyike, hogy Csanya és a Terepfutás.hu kiválasztott 2020-as cikkezőnek. Számítottál rá, vagy csak beadtad a pályázatot minden mindegy alapon?

Dehogy számítottam. Persze, reméltem, mert az egész egy nagy kalandnak ígérkezett. Úgy voltam vele, mint az UTH arca pályázattal: nincs veszítenivalóm, csinálhatok valamit, amit még nem csináltam, jó móka lesz, itt állok valaminek a küszöbén, alattam a mélység, ugorjunk! Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, ahogyan annak is, hogy a 2020-as Ultra Trail Hungary arca és Hammer Márkanagykövet lehetek.

Na és persze így január elején meg kell kérdezzem: mik az idei tervek?

A legnagyobb terv vagy vállalás magam felé, hogy jobban megfutom az emelkedőket. Ebben kell fejlődnöm és most, hogy ezt itt elárultam, már még inkább dolgom, feladatom van vele. Lesz alkalmam gyakorolni és bizonyítani, mert a táncrendem már szinte teljesen tele van 2020-ra. Ott leszek a Terepfutás.hu és a HelloTrails versenyeken, a 100 miles of Istrián, a Glossglockneren, és az UTH-n a Szentlászló Trailen, hogy csak az év első felét spoilerezzem el. De addig még sok kilométert beleteszek a cipőimbe a nem is olyan szürke hétköznapokon, és a cél az, hogy ezekben ugyanúgy örömemet leljem, egyedül, minden felhajtás nélkül.