Téli tüdőtisztító túra

A Nyugat-Börzsönyben barangolva a friss, téli tüdőtisztító levegőn ámulatba ejtő panoráma vár ránk a Só-hegyről és a Kopasz-hegyről. Mellettük érintjük Nagyirtáspusztát és a Vasas-kutat is. 

Ezt az ajánlót korábban szervezett túra keretein belül is megrendeztük. Most kedvcsináló számodra, hiszen a Túrafüggő ösvényt mutat.

Kiinduló- és végpont

Cím: Márianosztra, Kossuth Lajos utca 40.
GPS: 47.864398, 18.871225

A Hangulat étteremmel egyeztetni fogunk, hogy a rajtban el tudjatok menni mosdóba, vagy esetleg tudjatok vásárolni kávét, üdítőt.

A túrát 2020 február 15-én szombaton rendezzük. Jelentkezni egy csoportba lehet, mely kilenc órakor indul.

Ételt, italt, téli felszerelést, zárt túracipőt, igény esetén túrabotot, fényképezőgépet és jó hangulatot. 

A túrán legfeljebb 25 fő vehet részt egy csoportban. Az indulás 9 óra. Az eseményen további 5 fő a Túrafüggő vendégeként szintén részt vehet. A jelentkezési felületen túrázónként kell kitölteni az adatokat, nem tömbösítve.

A túrán a felnőttek 2000 forintért vehetnek részt. Bár a Túrafüggő elkötelezett támogatója a gyermekek erdei kikapcsolódásának, a terepviszonyok sajátosságai miatt ezúttal a 14 éven aluli gyermekek indulását nem engedélyezzük. 

Fontos információk:

  • A jelentkezésre 2019. december 30. (hétfő) 20:00 és 2020. február 10. (hétfő) 12:00 között van lehetőség a létszámlimit erejéig.
  • A jelentkezéssel a résztvevő elfogadja a Túrafüggő szabályait és etikáját. A regisztrációra kizárólag online, a turanevezes.hu oldalon van mód, helyszíni regisztráció nincs.
  • A regisztráltaknak a regisztrációtól számítva 3 nap áll rendelkezésükre a nevezési díj befizetésére. Azokat a nevezéseket, amikhez 2020. február 10. (hétfő) 12 óráig nem érkezik befizetés, automatikusan, figyelmeztetés nélkül töröljük.
  • Jelentkezésedről, befizetésedről és a túrával kapcsolaosan e-mailben értesítünk.
  • A nevezési díjat a következő számlára kérjük utalni: Túrafüggő Kft. 16200230-10024065 (Magnet Bank). Közleményben kérjük feltüntetni a rendelési számot.
  • A beérkezett nevezési díjakról elektronikus számlát állítunk ki, melyet a regisztrációnál megadott e-mail címre küldünk el a Billingo számlázórendszeren keresztül. Ezzel egy időben hagyjuk jóvá a nevezésed.

A jelentkezés 2019 december 30-án 20 órakor indul a turanevezes.hu oldalon.

A Túrafüggő túra a Visegrádi-hegységben menetrendje
Rajtolás kezdete09:00
Rajtolás vége10:00
Szintidő vége14:00

A nevezést kizárólag emailben (hello@turafuggo.hu) a bankszámlaszám megadásával lehet lemondani, 2020. február 10. 12:00 óráig. Ebben az esetben a nevezési díjat visszautaljuk, de levonunk belőle 1000 Ft kezelési költséget. Nem fogadjuk el a lemondást telefonon, faxon, szóban, stb. A nevezési díjat más eseményre átirányítani nem lehet.

A nevezést kizárólag e-mailben (hello@turafuggo.hu) lehet átadni 2020. február 12. 12:00 óráig. Az átadásról a nevezésről lemondónak kell nyilatkoznia. Az e-mailben meg kell adnia az átvevő nevét, születési évét, e-mail címét és telefonszámát.

A Csák-hegy és az oldalában található andezitbánya
Márianosztra pálos kolostora és fegyintézete
A Bezina-völgy kapuja

A Magyarok Nagyasszonya-bazilikának és börtönnek is helyet adó Márianosztra téli tüdőtisztító körtúránk kezdő- és végpontja. A kisvasúttal, busszal és autóval is megközelíthető település turistaitakkal gazdagon ellátott, így szinte minden irányba vezet ösvény, tehát igazi turistaparadicsom. Turisztikai szempontból nézve jól is fejlődik.

A miocén korban működő ősvulkán alkotta Börzsöny domborzata végett számos kihívást, meredek emelkedőt rejteget a kalandvágyók részére. Ezen túra során igyekeztünk a jobban eloszló szintemelkedést választani, így a rajzolt útvonalat az óramutató járásával megegyezően teljesítjük. A községben a piros kereszt jelzést választva, a Miklós és a Szőlő utcát érintve jutunk el a határba, ahol balra tartva, alig egy kilométer sétát követően térünk le a műútról.

Csodálatos színek a téli Börzsönyben
Csodálatosak a fények, színek
Mellettünk tekereg a meghosszabbított kisvasút

A folyamatosan tekergő út keresztezi a Bezina-patakba torkolló Endre-forrás csermelyét, s áthalad az Olasz-kerten is. A folyamatos emelkedést a Bezina-völgy elérése jelenti, ahol hazánk legvadregényesebb erdei kisvasútja, a Szob és Nagybörzsöny között cirkáló Transzbörzsönyi kisvasút jár. Ezt a Bezin-réten keresztezzük.

Kitartóan követjük a piros kereszt jelzést a folyamatosan, de nem elviselhetetlenü lemelkedő útvonalon. Egy kitérőt, egészen pontosan letérőt teszünk, hiszen nem balra tartjuk az utat, hanem jobbra a Vasas-kút felé kanyarodunk, hogy később visszatérjünk az eredeti jelzésre. Miért érdemes ide kitárni? Azért, mert napfényben szabad szemmel is kiválóan látható az aranypikkejek csillogása a vízben. Azonban ezek kiemelésekor kudarcot valluk, hiszen elillannak. A Börzsönyben az aranymosással nyert értékes szemcséket a folyóvizek hordalékából nyerték ki, ez a helyszín is hajdanán ezt a célt szolgálta.

A kúttól már nincs messze Nagyirtáspuszta, a kisvasút egyik jelenlegi állomása, melynél pihenőt is tartunk. Nagyirtáspuszta autóval is megközelíthető, és hasonlóan Márianosztrához, kiváló lehetőség arra, hogy csillag- vagy körtúrákat tegyünk innen.

Bezina-rét
Vasas-kút
Nagyirtáspuszta

A zöld kereszt jelzésre térünk pihenőnk után. Elhaladunk a hotel mellett, majd a zöld sáv jelzésre váltunk. Itt jobbra tartunk, nem egyenesen, hiszen ezúttal véletlen sem szeretnénk kilyukadni az Érsek-tisztáson. A Keselyűs-oromra vezető Horváth József-emlékút kecsegtet némi szintemelkedéssel és szép kilátásokkal is. Ebbe a túrába nem fér bele, hogy a két melelttünk magasló csúcsra kimásszunk, de ne bánjuk, mert később lesz még csodában részünk.

Rövid ereszkedés vár ránk a Nagy-rétre, majd újabb, de rövid emelkedő a Só-hegyre. Na itt esik le az állunk! Annyira gyönyörű, ami elénk tárul, hogy szinte tovább sem akarunk innen menni. Pedig tovább kell haladnunk. A Lengyel-rétekig száz méternél is többet süllyedünk, ahol keresztül vágva egyenesen máris a balra feltűnő zöld háromszög jelzésnél járunk.

Fagyott csúccsal díszeleg a Nagy-Sas-hegy
Kilátás a Só-hegyről
Páratlan panoráma vár a Kopasz-hegyen

Erre rátérünk, hogy a túra leggyilkosabb emelkedőjét leküzdjük. Megéri, mindenki elhiheti, hiszen a só-hegyhez hasonló szenzációs panoráma várja a feljutókat a Kopasz-hegyre. A csúcson álló kereszt mellől a teljes Dunakanyar és a Börzsöny lankái is megcsodálhatóak. Gyönyörű!

Óvatosan visszaereszkedünk a zöld sáv jelzésre, mely intenzív lejtéssel vezet vissza minket a Galambos-réten és a Sarok-réten át Márianosztrára.

Útvonal

Ez a vezetett túra 12,89 kilométer hosszú és 500 méter szintemelkedést tartalmaz.

A túraleírás létrejöttét támogatták

Czeróczki Ági
Kurdi Dávid
Ocskay Péter

Feyér Laura
Gulyás Péter
Miklovics Rózsa

Miklovics Mónika
Miklovicsné Faragó Rózsa
Vankó Tamás

Fodor-Góg Erika
Hajnisné Szabó Andrea + 1 fő
Wack Gergely