Túrafüggő túrarovat a Rádió Szentendrén

Az előttünk álló hétvégén is hihetetlen sok élmény vár titeket a természetben. Együtt ünnepelhettek a 60 éve védett Sas-heggyel, festékbányát kereshettek fel a Balaton-Felvidéken, vulkántúrán vehettek részt az Alföldön, körbetekerhetitek a Tisza-tavat, szarvas túrákon vehettek részt a Bakonyban, vagy meghódíthatjátok a Börzsöny őrzőjét, az impozáns Hegyes-tetőt.

Őskori festékbánya felfedező geotúra

A Malom-völgyből vadregényes tájakon jutunk el a lovasi őskori festékbányához, ami egyedülálló a maga nemében, hasonlóra csak néhány helyen leltek a világon. 1951-ben a 71-es főutat és Veszprémet összekötő 73-as főutat kezdték építeni, ehhez a legközelebbi murvabányát, a lovasi „mackói” bányát nyitották meg, s innen szállították az útépítéshez szükséges dolomitot. A murva bányászata során a munkások szokatlanul nagy és érdekes állatcsontokat találtak egy szintén feltűnő színezetű és finomságú, úgynevezett földfesték gödörben. A túra során felkeressük a Forrás-hegyi geológiai-tanösvényt, a Lovasi-sédet, mely apró vízeséseket teremtő mésztufa lépcsői mellett haladva elérjük a festői szépségű Király-kúti-völgyet.

Szervező: Balaton-Felvidéki Nemzeti Park/Lovas Kikötő

Dátum: 2018. október 13. szombat 12:00

Találkozási pont: Lovas Kikötő (Lovas, Fő utca 19.)

Rövid túra (6 km): Lovas, kiállítás – Malom-völgy–Lovas

Hosszú túra (12 km): Lovas, kiállítás – Malom-völgy – Király-kúti forrás – Lovasi festékbánya – Malom-patak és völgy – Forrás-hegyi geológiai tanösvény – Felsőörs, Prépostsági-templom –Szt. Kereszt-hegy – Lovas

Bővebben: bfnp.hu

Az Alföld vulkánjai

Tudtad, hogy az Alföldön is vannak hegyek? Mintegy 20 millió éve emelkedtek ki a Kárpátok vonulatai és vele párhuzamosan süllyedt meg a mai Kárpát-medence területe, így az Alföld is. A tenger lassú süllyedése következtében a Duna és a Tisza őse is útvonalat vájt magának, ám ekkor még nem a mai vonalon folytak. A szél homokbuckákat épített a területen, melyet két folyó is formált, így alakult ki az Alföld felszíne, melyen két vulkáni hegy, a 154 méter magas Nagy-hegy és a 221 méter magas Kaszonyi-hegy áll.  A hazánkban számos helyszínen megrendezett Geotóp-napi rendezvénysorozathoz 2018-ban is csatlakozik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. Idén új helyszínen, a Barabás melletti Kaszonyi-hegyen vezetett túrán vehetnek részt a látogatók. A belső-kárpáti vulkáni övezet részének tekinthető hegy fejlődéstörténetét, kőzeteit, vulkáni működését is megismerhetik a földtudomány iránt érdeklődők. A terület jellegzetes élőhelyeinek bejárása során bemutatják a hegy és környezetének gazdag élővilágát, természeti és néprajzi értékeit is.

Helyszín: Barabás, Kaszonyi-hegy

Dátum: 2018. október 14. vasárnap 10:00 óra.

Helyszín: Barabás, Kaszonyi-hegy (GPS: 48.230666, 22.430802)

A túra időtartama várhatóan 2-3 óra, s a táv négy km, míg a szintemelkedés 70 m.

Részvételi díj: A programon való részvétel ingyenes

Bővebben: hnp.hu

Fotó: A Kaszonyi-hegy madártávlatból (Balázs Attila)

Sas-hegy 60 – Öreg hegy, nem vén hegy

Természetismereti és geotóp játékok, vetélkedő gyerekeknek, makktorta építés, vezetett túrák a tanösvényen, mesekuckó Mimóval és Csipekkel, könyvbemutató, ásvány- és kőzetbemutató, börze, szakmai előadás. Ünnepeljük együtt a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület alapításának 60. évfordulóját!

Szervező: Duna-Ipoly Nemzeti Park (Csóka Szilvia: +36304084370 vagy sashegy@dinpi.hu)

Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont (Budapest XI., Tájék u. 26.)

Időpont: 2018. október 13. szombat

Programok:

10:00 – A Sas-hegy geológiája – Etter Dénes polgári természetőr előadása

11:00 – Séta a Meseösvényen Mimóval és Csipekkel (kicsiknek)

11:00 – Geotóp tanösvény túra (előzetes regisztrációval, 550 Ft/fő)

13:30 – Szent László kővé vált pénzei a folklórban és a valóságban – dr. Hála József előadása

14:30 – Öko-Mesekuckó Cincér Kázmérral

15:00 – Mimó és Csipek kincskereső küldetés – könyvbemutató

16:00 – Geotóp tanösvény túra (előzetes regisztrációval, 550 Ft/fő)

Bővebben: dunaipoly.hu

Őszi Tisza-tó Kerülő

Fotó: vizugy.hu

Szervező: Tisza-tó Bringakör Kerékpáros Túramozgalom

Dátum: 2018. október 14. vasárnap 8 órától

Rajt-cél: Tiszafüred, Albatrosz Csónak Kikötő /Kikötő körút/

Útvonal 65 km: Tiszafüred – Tiszaörvény – Tiszaszőlős – Tiszaderzs – Abádszalók – Kisköre – Tiszanána – Dinnyéshát – Sarud- Poroszló – Tiszafüred

Útvonal 105 km: Tiszafüred – Tiszaszőlős – Tiszaderzs – Abádszalók – Kisköre -Tiszabura-gát – Tiszaroff-gát -Tiszasüly-gát – Kisköre – Dinnyéshát – Sarud – Poroszló – Tiszafüred

Bővebben: https://tiszatobringakor.webnode.hu/

Fel a Hegyes-tetőre!

Fotó: Tarnai Máté (Nahát 50)

Szervező: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület

Dátum: 2018. október 14. vasárnap 10:00-12:00

Rajt-cél: Hegyes-tető, Julianus-kilátó, Börzsöny

Útvonal: Ajánlott útvonal a túrafüggőtől

Bővebben: bthe.hu

Szarvas Túrák

Fotó: filckr.com

Szervező: Bakonyalja Barátai Egyesület

Dátum: 2018. október 14. vasárnap 7 órától

Rajt-cél: Döbrönte, Fő utca 31.

Útvonal (6,57 km; 140 m): Döbrönte – Szarvaskő vára – Katalin–forrás – Ödön-forrás – Döbrönte

Útvonal (17,68 km; 400 m): Döbrönte – Szarvaskő vára – Ödön-forrás – Magyarpolány – Szent-kút – Döbrönte

Útvonal (27,86 km; 630 m): Döbrönte – Szarvaskő vára – Bakonyjákó – Farkasgyepű, szanatórium – Csurgó-kút – Magyarpolány – Döbrönte

Bővebben: https://szarvashaz.hu/