Vérkör teljesítménytúra

A környéken kiválóan lehet parkolni a főút mentén kialakított helyeken, így reggel hat óra harminc környékén ezzel nem kellett külön foglalkoznom. Több helyen populáris eseményen bosszantó a helykeresés, szerencsére itt nem votl az. A becsekkolást három fő bonyolította le, ezáltal a várakozást is sikeresen elkerültem. Picit még tettem, vettem, összeraktam a menetfelszerelést, hogy hét óra egy perckor belevágjak túrapályafutásom legnagyobb megmérettetésébe.

Azt ajtóban leolvasták a vonalkódom, útbaigazítottak, én pedig kocogással csaptam bele az ultratáv első kilométerébe. A tervek szerint az egyeneseket kocogva, az emelkedőket sétálva, míg a lejtőket futva terveztem abszolválni.

A városi tekergést követően Majkpuszta felé vezetett az út. Gyermekkoromban számos alkalommal üdültünk Várgesztesen a családdal, így ismerős helyszínekbe botlottam a túra során. A Kamalduli remeteség is ezek közé az attrakciók közé tartozik. A horgásztó partján lévő étteremben finomakat ettünk, a tóba kavicsokat hajítottunk. Néha egy-egy béka gyerekek áldozatául esett, mely az idő múlásával, ahogy értem, keserű emlékként elevenedett fel bennem. Biztosan a bűntudat miatt, de az egyik első emlékképem ez volt a gyönyörű épületcsoport mellett barangolva.

Az enyhén lankás, jól futható terepen elvesztem a felkelő nap, az ébredő természet szépségében. Nem öltöztem túl, mégis kezdett melegem lenni. Az olykor feltámadó szél hűsítése varázsolta teljesen komfortossá a hőérzetet. Viszonylag hamar a Várgesztes szélén helyet foglaló pontra értem, pedig alaposan visszafogtam magamat stratégiai indíttatásból. Erdei Andris a célban megjegyezte, hogy ha a rajtban fázok, akkor jól öltöztem a futáshoz. Mivel nem fáztam, valószínűleg lazíthattam volna a futószerkómon. Legalábbis annak a rétegein.

A Cseresznyefa-hajtás elnevezésű hely felé várt rám az első komolyabb emelkedő. Higgadtan, lazán sétáltam fel rajta, majd kocogva robogtam tovább az immár a korábbi terepviszonyokhoz hasonlító egyenesebb ösvényen. Kőhányáspusztán Erdei Andris lepett meg fotózással. Picit cukkolt, hogy ideje volt már ideérnem, ám nem nagyon inspirálhatott gyorsabb tempóra, hiszen sok várt még rám.

A gondolataimba elmerülve teltek a következő kilométerek. Járt a fejem a másnapi labdarúgó-mérkőzésünkön. Azon agyaltam, hogy a három hiányzó kulcsjátékost miként pótoljam, s hogyan hitessem el a csapatommal azt a tényt, hogy ők a vezéregyéniségeik nélkül is erősek. Annyira lekötöttek ezek a belső hangok, hogy kereken három óra meneteléssel érkeztem meg a 22 kilométernél található ellenőrzőpontra és a terepviszonyokra sem emlékszem.

A Gánt felé fokozatosan naposabb és melegebbre váltó környezet a Vértesben végrehajtott fakitermelések miatt marad emlékezetes, melyet a túra során sajnos több helyen is tapasztaltam. Biztosan oka van, viszont csúf a sok tar terület. Az egykori jelentős bányásztelepülés határában belefutottam egy döglött rókába. Elképesztően bűzlött a szerencsétlenül járt jószág teteme. A meleg is egyre elviselhetetlenebbé vált, ezért az alig nyolcszáz lakosú községben levettem az aláöltözetemet. Összességében könnyűnek éreztem magamat, komfortzónában teljesítettem.

Jól is tettem a réteg ledobását, ugyanis a Gém-hegyen már szinte pólóban perzselt a Nap. Erdei Andris másodszor is felbukkant. Biztatva jegyezte meg heves fotózás közepette, hogy elég sokat előztem. A Csákvárig innentől zömében lejtő szakaszon egyre inkább zavart a meleg. Nem szoktam még hozzá ehhez idén. Csákvár határában, majd bent a városban az aszfalton a kocogást sétára váltottam. Pocsékul éreztem magamat és imádkoztam a vadászkápolnánál helyet kapó frissítőpont eljöveteléért. Ez az érzés egyik pillanatról a másikra uralkodott el rajtam a folyamatos étel- és folyadékpótlás ellenére.

Szétestem. Pecsételtem, kaptam egy hotdogot, majd leültem az árnyékba majszolni. Képtelennek éreztem a folytatást. Viccesen meg is jegyeztem magamban, hogy elkezdődött a belső harc. Ekkor még nem tudtam, hogy a Vértes, vagy én győzök. Húsz percet ettem, ittam, majd egy újabb hotdoggal vonszoltam magamat tovább. Kifejezetten komoly lelki győzelemnek értékelem utólag ezt a tettet. Az előzetes tervek szerint az előttem magasló Nagy-Tábor-hegy és vonulatait gondoltam lélektanilag fordulópontnak, viszont teljesen más problémákkal kalkuláltam. A Szarvas-úton és a Meszes-völgyben megrekedő meleg miatt a már befalt hotdogra inni is alig-alig tudtam. Úgy éreztem, vissza fognak köszönni a nehezen magamba tuszkolt táplálékok. Küzdöttem. Vérteskozma szomszédságában, a Fáni- és a Sárkánylyuk-völgyben egyetlen hajszál választott el a megfutamodástól. Szédültem, vert a víz, nem tudtam semmit sem enni, inni, szétesve vegetáltam.

Új-Osztás felé haladva egyszercsak minden gondom elillant. Újra tudtam rendesen haladni az emelkedőkön, s kocogni az egyenesekben, lejtőkön. Elérhetővé vált nem csupán a teljesítés, hanem a világosban való beérkezés is. Pedig kevéssel ezelőtt még a feladáson járt az agyam.

A gyors frissítést és pecsételést követően rohamléptekben folytattam utamat a korábban becsatlakozó Szántó Rubennel. Húztuk egymást. Egyszer ő, egyszer én haladtam elől. Csákányospusztáig szinte elrepültek a kilométerek. Itt csatlakozott be hozzánk Noémi, aki innen egészen a célig kísért minket.

Az utolsó emelkedők egyike volt az előttünk magasló bérc. Lassan, de biztosan haladtunk fel. Engem meglepett, hogy semmilyen izomproblémám nem akadt. Örömmel nyugtáztam, jól sikerültek a tavaszi konditermi edzések. A lejtőket kocogtuk, az egyeneseket gyorsan gyalogoltuk. Könnyed léptekkel hódítottuk meg a Körtvélyest, majd a Vitányvárat. Szép erdőben jártunk, Noémi fotózott is. Viszont bámészkodni nem maradt időnk, hiszen vészesen fogyott a sötétedésig fennmaradó idő.

Beszaladtunk Vértessomlóra, ahol már tudtam, sikerülni fog. Senki és semmi sem veheti el a győzelmet. Győzelmet, hiszen a csákvári dilemmánál majdnem veszítettem önmagammal szemben. Már csak sétáltunk, de a lábainkat szorgosan emeltük, egyiket a másik után. Mindannyian vártuk a célt. A bal talpamon egy sebbel vágtam bele a Vérkörbe, mely ekkorra már felázott és fájdalmakat okozott valamennyi lépésemnél. De kit érdekel? A nyugvó nap halvány fényében csodálatosan csillogó majki tavat kémleltem. Ismét elbékázgattam fejben, eszembe jutottak a finom ebédek, vacsorák. Össze is futott a nyál a számban és már a célkaján rágódtam. Beértünk Oroszlányba, fordultunk egyet, s párat, majd visszaérkeztünk a túraközpontba.

Szuper érzés töltött el. Hihetetlen, hogy sikerült a túra derekán tapasztalt szenvedést követően. Óriási fegyverténynek könyvelem el a teljesítést és kinyíltak azok a kapuk, melyek eddig zárva álltak előttem.

Style switcher RESET
Body styles
Background pattern
Background image

Túrafüggő hírlevél

 

Köszönjük!

Hiba történt

A bejelöléssel megerősítem feliratkozási szándékomat a Túrafüggő hírlevelére.