A Budai-hegységben rendezett túra előtt két edzésen is részt vettem pénteken, persze nem játékosként, hanem edzőként. Fejben kicsit fáradtabban ültem be Csillaghegyen az autóba és merengve bámultam ki a szélvédőn. A Margit körúton kezdtek megtelni a kocsmák, s előttük sörrel könyöklő fiatalok húztak nagyokat a korsókba. Emlékszem, régebben a hétvégék nekem is sokszor szóltak az önfeledt bulizásról, a barátokkal pár üveg bor mellett átbeszélt éjszakákról. Elmélkedtem azon, hogy az alkohol helyett már a hétvégi estéimet a sportnak szentelem. Egy edzést vagy egy mérkőzést követően bepattanok az autóba és elmegyek egyet kocogni a Budaiba, mint azt teszem már egy hónapja minden egyes hétvégén. Már nappal nincs időm futni a különböző labdarúgó-programok végett. Pedig korábban féltem egyedül az erdőben, minden zajtól kirázott a hideg, ma már viszont úgy gondolok az éjszakai természetre mint a legbékésebb helye. Megváltozott a világ.

A hűvösvölgyi rajtból gyorsan felkocogtam a Kis-Hárs-hegyre, onnan lerobogtam a völgybe, hogy felsétálhassak az Apáthy-sziklához. Hiába öltöztem nyáriasan, a nyárias időben majdnem meggyulladtam. Nagyon jól jött az enyhe szellő a szikláról való bámészkodás közben. Az Árpád-kilátó szomszédságában húzódó villákig kocogóra vettem a figurát, majd ismét sétára váltottam. A fák közül egyre szebb és szebb kilátás tárult elém. Hiába jártam már erre számtalanszor, mindig csodálatos és megunhatatlan látványt nyújt a környék. Megéri egy picit megpihenni az Árpád-kilátóban! A kéken elrobogtam az Oroszlán-szikla mellett, a Határ-nyeregből meghódítottam a Homok-hegy irányába haladó utolsó emelkedőt, végezetül a reptér mellett visszafutottam a túraközpontba.

Ott tartok, hogy a kezdeti Budapest Kupa demotiváltságot leküzdve elérhető közelségbe került a sorozatban hatodik évi teljesítésem. Köszönhető ez annak, hogy ilyen jó kis túrákat is szerveznek mostanában a főváros dimbes-dombos vidékein.