Túrázás

Amit a magyarországi természetjárásól tudni érdemes – áll a Nemzeti Sport bookazinjának bakancsosoknak szánt kiadványának borítóján. A 194 oldalas magazin számos hasznos információval látja el azokat, akik rajonganak a természetjárásért, vagy éppenséggel azokat, akik kezdők, s szeretnének úgymond profibbá válni. De szól mindenkinek, aki csak többet szeretni tudni erről a műfajról.

2016.05.09 Túrázás Tolnai Balázs cikk

A magazin ötletes, rovatokból épül fel. Ezek szinte teljesen lefedik azokat a területeket, amik a természetjárásban megjelennek. Az arcképcsarnok névre keresztelt részben egy velem készített anyag is szerepel, így jóval a kiadás a kiadás előtt már elégedettségemnek adhattam hangot az ötletet illetően. A publikációt követően a szerkesztők kérése foglalom össze véleményemet a bookazinról, melyet a tartalomjegyzék alapján, rovatokra bontva vettem górcső alá.

Kezdőknek

25 kérdés, melyre érkezik 25 válasz. Csupa-csupa hasznos információ ahhoz, hogy az alapokkal tisztában legyünk. A magazinban végig kiváló fotók szerepelnek,  ez volt az első, ami szembe tűnt már ebben a rovatban is. Az álláspontom az, hogy egy jó cikk mellé hasonlóan fontos a kiváló minőségű fénykép. Ez telitalálat a kiadványban! Sokat törtem azon az agyam, milyen kérdést tettem volna még fel. Az egyetlen, amivel kapcsolatban hiányérzetem akadt az a szervezett, vagy más néven a teljesítménytúrázás. Igaz, hiányérzetem az 54. oldalon némiképp enyhült, ám magát a témakört hiányolom a kézikönyvből.

A turistajelzéseket bemutató részt az egyik leghasznosabbnak ítélem meg. Aki ezekkel tisztában van, az nem igazán tud eltévedni a honi erdőkben, ráadásul tudni fogjuk azt is, mi a háromnegyed kör vagy a „T” a fákon.

Gyakorlati tudnivalók

Ki ne tudná, mi az Országos kéktúra? De vajon azzal is mindenki képben van, hogy a Kéktúra már körbe ér Magyarországon? Bizony ám! Ahogy a könyvből kiderül, 2500 kilométer hosszan kanyarog az eredetileg pirosra tervezett jelzés hazánkban. Számos új információt kapnak ezen fejezet elolvasásával azok is, akik amúgy otthon vannak Kéktúrában.

Főzés, túranaptár és sérülések, valamint azok gyógyítása van még a terítéken. Tetszik a három recept, az események jellege szerint színezett túranaptár és jó kis összefoglaló a sérüléseket, veszélyeket fejtegető leírás is. Egy tévedést viszont tartalmaz: a Lyme-kórra nincs, az agyhártyagyulladásra van védőoltás.

Fókuszban a családok

Egyre népszerűbbek a családi túrák. A teljesítménytúrákon nő a gyermekeseket előnyben részesítő távok és/vagy kedvezmények mennyisége is. Nagyon helyes! Gyerekkorban kell megszerettetni az erdőt, s a természetjárás kiváló, egészséges program. Saját terveim között szerepel, hogy Mokran Jánoshoz hasonlóan én is hozzájáruljak a gyerekek túrázásának elősegítéséhez. A gyermekeket és a családokat kisvasutazással is kicsábíthatjuk az erdőbe. Magyarország hajdan kisvasúthatalom volt, ám 1968-ban a keskeny nyomközű vasúti hálózatot halálos közlekedéspolitikai koncepció pecsételte meg. Napjainkban a kisvasút különleges kisugárzása romantikázni hívja a szerelmeseket, s a kicsik is ámulva nézik, majd utaznak a szerelvényeken. Azt kell írnom, ez a rész baromi jó lett!

Sztárok az erdőben

Miklósa Erika és a Videoton labdarúgói, Kovács István, Lang Ádám és Sejben Viktor mesélnek arról, mi köti őket a természetjáráshoz. A fehérvári focisták nem véletlen, hogy közel állnak a témakörhöz, hiszen csapatuk tulajdonosa, Garancsi István az MTSZ elnöke.

Múltidéző

Ebben a rovatban egyértelműen ütős a Másfélmillió lépés Magyarországon című film ismertetése. Amikor felcsendül az „Indulj el egy úton”, szaporán ver a szívem, s úgy érzem, mennem kell. Minden perc, amit nem az erdőben töltök el, az ekkor fölösleges időpocsékolásnak tűnik. Egyértelműen megfogott ez a kultikus sorozat. S nem csupán engem. Aki látja, beleszeret Magyarország csodaszép természeti képződményeibe. Megszólalnak a korábbi résztvevők, beleláthatunk a tudatos tervezésbe, s Rockenbauer Pál tragédiájába is betekintést nyerünk. Elolvasva ezt szűk tíz oldalt úgy érzem, hogy sokadszor is végig kell nézzem a Másfélmillió lépést.

Kitekintés

Megismerkedhetünk a természetjárás valamennyi ágazatával. Talán a terepfutást és a tájfutást is megemlíthették volna benne.

Tippek

Elolvasva ezt a felvonást körképet kapunk a várható időjárásól és több gps alapú programot is bemutatnak az olvasóknak. Annyival egészíteném ki, hogy az egyes alkalmazások már szinte mindegyik platformon elérhetőek, s a GPSies portál szoftvere is kiválóan használható.

Arcképcsarnok

Bemutatkozik egy-egy természetbarát, akik mindegyike más aspektusból közelíti meg a természetjárást. Ebben a fejezetben készült velem is anyag, mely a túraszervezésről szól.

Magyarország szépségei

Kilátók, erdők, várak. Csak futólag említi azokat a csodákat, melyeket Magyarország felvonultat. Persze mindent nem is lehetett volna beleszőni a kiadványba, hiszen szerencsére külön könyvnyi kilátót, erdőt és várat tudnánk felsorolni. Amit ennek ellenére hiányolok az Füzér és Regéc vára, valamint a kilátópontok közül a Csóványos, a Karancs, a Pilis-tető és Dobogókő.

Összességében ez egy remek összeállítás a túrázásról, mely jó útmutatóul szolgál azok számára, akik tudatosabban szeretnének barangolni hazánk túraútvonalain.