Második alkalommal vettünk részt a Buda barlangjai teljesítménytúrán. Ezúttal a kombinált távon lehetőség volt a Mátyás-hegyi-barlangban egy „kúszós-mászós” overállos túrát tenni. Felejthetetlen élmény volt.

Június hatodikán reggel 8.30-kor gyülekeztünk a Szemlő-hegyi-barlang tetején található parkban. Csak egy-két ember lézengett még a nevezési asztalok között, hiszen a két nagyobb táv résztvevői (Buda barlangjai 40/30) már nagyrészt elrajtoltak, a 15 km-es táv pedig csak 9.00-tól nevezhetett.

Azért választottuk ezúttal a rövid, 15 km-es távot, mert így lehetőségünk nyílt egy overállos barlangtúrán részt venni a Mátyás-hegyiben. Már korábban is volt szerencsém ilyen „kúszós-mászós” túrához és azóta visszavágytam, hiszen a kiépített részeknél sokkal izgalmasabb a fejvédővel és lámpával tett látogatás. Apukámnak viszont ez volt az első overállos túrája, így izgalmakkal és vágyakozással telve tekintettünk az előttünk álló kalandra.

Közösen sétáltunk át a Pál-völgyi barlang feletti parkolóhoz, ahol vezetőnk Ádám Bence várt ránk, aki az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagja. Gyorsan kiosztásra kerültek a sisakok és fejlámpák, majd egy rövid bemutatkozást követően szemügyre vehettük egy térképen, hogy mi lesz a barlangtúránk útvonala.

Bent nagyon kellemes tíz fok fogadott minket, ami igazán nagy felfrissülést jelentett a már most reggel kint tomboló hőség után. Az előtérben lerakhattuk a cuccainkat és szomorú szívvel meg kellett válnom a túrákra mindig hű társként elkísérő fényképezőmtől is, hiszen tudtam, hogy a barlangjáratokban kúszva, bármennyire is szeretném megörökíteni a lenti gyönyörű világot lehetetlen magam előtt vagy mögött végigtuszkolni a jókora objektívvel ellátott masinát. Így egy utolsó kattintást tettem az előttünk álló első leküzdendő akadályra, a közel nyolc méter  magas fém létrára.

Lejárat a barlangba. Fotó: Bori Bianka

Őszintén szólva számomra ez a barlangi túrák egyik legnehezebb része, bár kezdem hozzászoktatni magam a nagy magasságokban való mozgáshoz, de amikor meg kell tenni az első lépést az alattam tátongó sötét mélység felett, kicsit bujkál bennem a tériszony érzése. Azonban ezúttal egész gyorsan túl jutottam ezen a szakaszon és a januárban tett látogatásomhoz képest meglehetősen magabiztosan másztam lefelé.

A Mátyás-hegyi-barlang úgy nevezett „gyakorló” barlangnak számít, azaz kezdők is nyugodtan belevághatnak első felszín alatti túrájukba. Viszont ezért a falait nem díszítik cseppkövek és borsókövek hiszen a járataiban megforduló nagy tömegek hamar tönkretennék az érzékeny képződményeket. Persze ez nem azt jelenti, hogy unalmas az itt eltöltött pár óra, tele van óriási látványos sziklákkal, melyekben az itt járók különböző állatokat és tárgyakat tudnak felfedezni, mint például az elefánt,  aminek hatalmas ormánya alatt ki másztunk, vagy a vonalzó. Személyes kedvenc részem a Színház terem, ahol a „színpad” felett a minden barlangra jellemző „beavatási” hely található. Mivel a barlangászok körében az számított beavatottnak, aki a falon található „vályúhoz” felkapaszkodott, majd a peremre ülve egyszerre tapsolt a lábával és a kezével. A csúszós, agyagos falat ismerve azonban ez meglehetősen nehéz feladat, így nem is próbálkoztam vele, csak figyeltem, hogy előbb Apukám, majd a csapatunkból egy másik bátor vállalkozó hogyan kísérel meg „csúcstámadást” végrehajtani.

A barlangban eltöltött idő nagyon gyorsan elszaladt és bár igyekeztünk gyors, lendületes tempóban haladni sajnos kötve voltunk a 10:30-as kiérkezéshez, mivel legkésőbb 11-ig meg kellett kezdenünk a felszíni túrát. Így nem tudtuk a teljes tervezett útvonalat bejárni, hanem rövidítettünk és a túra elején „csúszdának” nevezett leejtős részeken másztunk vissza.

Végül kellően bemelegítve, megizzadva és minden tagunkat alaposan átmozgatva, hatalmas élménnyel gazdagodva léptünk ki a barlangból. A „kúszós mászós” túrák olyan izmokat is megmozgatnak, amiknek az ember előtte a létezéséről sem tudott, mivel a felszín alatt ugyanolyan dombok, sziklák és hasadékok találhatóak és át kell küzdeni magunkat rajta.

Poros barlangászok a túra után.

Ezúton is köszönjük szépen Bencének a vezetést, biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó overállos túránk.

Kiérve megcsapott minket az igazi nyári kánikula, több mint harminc fok és rekkenő napsütés. Lehet, hogy odalenn kellemesebb volt?!

A Szemlő-hegyi-barlanghoz ismét felkapaszkodva hozzánk csatlakozott Anyukám is, aki türelmesen várakozott ránk, majd a barlangtúra után valóban jól eső szendvics és hűsítő limonádé magunkhoz vételét követően, együtt kezdtünk meg a felszíni túránkat.

Először a József-hegyi-barlang előtt vezetett el az utunk, ahol a kilátóban volt az első ellenőrzőpont. A túra alatt mindenhol nagyon szép barlang nevekkel ellátott denevéres pecsétek kaptunk, a teljesítménytúrákon külön füzetbe gyűjtött kollekción így újabb látványos elemekkel gazdagodhatott.

Izzasztó forróságban kicsit lassabban baktatva haladtunk felfelé a Ferenc-hegyi-barlang irányába, ahol tudtuk, hogy egy hűvösebb, fáktól árnyékos szakasz vár ránk a tanösvény mentén. Az út mellett ismét lencsevégre kaptam a gigantikus katicát és szarvasbogarat, ezek mellett nem lehet a kötelező fotók nélkül elhaladni.

A túrázók elé magasló Erzsébet-kilátó Budapest legmagasabb pontján, a János-hegyen. Fotó: Bori Bianka

Az árnyéktól határozottan felfrissülve érkeztünk meg a Ferenc-hegyi-barlangnál található ellenőrzőponthoz, itt a kihelyezett ismertető táblán megnézhettük, hogy milyen különleges világ rejtőzik a talpunk alatt. Többek között ezért is szeretem a Buda barlangjai teljesítménytúrát, mert elképesztő belegondolni, hogy Budapest mélyén világszinten egyedülálló módon milyen sok kincs rejtőzik.

Óriási katica az út szélén. Fotó: Bori Bianka

Jól jött a hűsölés, mert most érkeztünk el az egyik legnehezebb szakaszhoz, a meredekségéről híres Verecke lépcső utcán kellett felfelé kapaszkodnunk az izzó aszfalton, itt találkoztunk a barlangtúrán már megismert két túratárssal is, akik kicsit elbizonytalanodtak, hogy jó felé haladunk-e, de hamar megnyugtattuk őket, hogy mi már voltunk itt tavaly és ha itt feljutunk beérkezünk a déli naptól védett erdőbe.

Az Árpád-kilátónál csak pár fotó erejéig torpantunk meg, mert sietnünk kellett, hogy elérjék a Határ-nyeregben levő ellenőrzőpontot, hiszen ez zárt az összes közül a legkorábban, már 13:00-kor. Így gyors léptekkel haladtunk előre a zöld fordítón, azonban hirtelen elfogyott a jelzés és három irányba ágazott szét az ösvény. Most merre tovább? Ismét nagyon jól jött a nemrég vásárolt GPS, sikerült visszatalálunk a helyes útra.

Egy játszóteret elhagyva kis emelkedő következett, de sikerült elérnünk a Határ-nyergi ellenőrzőpontot 20 perccel a zárás előtt. Itt a Sólyom Speciális Természet- és Állatvédelmi Szakosztály két kedves tagja kínál minket nagyon fincsi csokis nápolyival.

Városi látkép az Árpád-kilátóból. Fotó: Bori Bianka

A Hátár-nyereg volt a 15 km-es táv legtávolabbi pontja, fordultunk vissza a BUÉK túrán már jól ismert kék sáv jelzésen, mely mikor legutóbb itt jártunk januárban teljesen más képet mutatott, jó emlékkel idéztük fel a tükörjégen való csúszkálást és nagyokat nevettünk a különleges „tánc mozdulatainkon”.

Az Oroszlán-sziklát elhagyva lefelé vezetett az utunk egészen a Fenyőgyöngye parkolójáig, ahol feltöltöttük a meleg időben gyorsan ürülő kulacsainkat. Irány az utolsó két nagy kaptató a Remete-hegy és a Mátyás-hegy! A köves emelkedőre felérve megtorpantunk a már jól ismert Erdőhát utcai barlangnál. Mindig biztató jel amikor megpillantjuk a mély barlang nyílást, mert tudjuk, hogy ismét egy kis ereszkedés következik a Mátyás-hegyi kőfejtőig.

A Oroszlán-szikla. Fotó: Bori Bianka

Már fentről is csodálatos kilátás nyílik az impozáns sziklafalakra, de amikor leérkeztünk a kőfejtőben levő ellenőrzőponthoz, akkor érzékeltük csak gigantikus nagyságukat. A látvány némiképp kárpótolt minket a bent uralkodó iszonyatos forróságban, mintha egy sivatagban meneteltünk volna. Minden elismerésem a két pontőr lánynak, hogy egész nap ilyen hősiesen tűrték a sziklafalak ontotta embertelen meleget.

Innen már reggelről is ismerős terep következett, a Mátyás-hegyi-barlang bejárata előtt elhaladva, újra meglestük a vaddisznó csapdát, amit állítólag az okos disznók messze elkerülnek.

Vaddisznó csapda. Fotó: Bori Bianka

A cél előtti utolsó ellenőrzőpontunk a Pálvölgyi-barlangnál volt, ahol körbesétálva megnézhettük a Lépcsőház alatti barlangot és a Harcsaszájú-barlangot. Sajnos a Hideg-lyukat hiába kerestük nem találtuk meg, valószínűleg túlzottan benőtte a növényzet, nem baj, tavaly sikerült lefényképeznem.

A mai nap már kétszer végig járt kék barlang jelzést követve visszamásztunk a Szemlő-hegyi-barlanghoz, ahol miután megkaptuk a nagyon szép okleveinket és a kitűzőket, pukkadásig ettük magunkat a fincsi perecekkel és kicsit beszélgettünk a túrát szervező, nagyon kedves Horváth Katával.

Szuperül éreztük magunkat, remekül szervezett túra, barátságos és segítőkész pontőrökkel. Nagyon köszönjük, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park jóvoltából 50 százalékos belépőjegyre jogosító kupont is kaptunk a Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlangba. Jövőre is ott a helyünk, remélem ismét lesz overállos barlangtúrára is lehetőség.