Az ötödik Normafa-túrámon végre tavaszias időben rohangálhattam, így sikerült magamba szívnom egy adag D-vitamint. 2015-ben eddig csak a Budai-hegységben teljesítménytúráztam, mi történt velem?
Erzsébet-kilátó, János-hegy, Budapest. Fotó: Tolnai Balázs
Mindig korán rajtolok a Budai-hegységben, hiszen a teljesítménytúrázás egyre népszerűbb, ezért óriási tömeg járja az erdei utakat. Mégis lőttem egy hatalmas öngólt azzal, hogy inkább aludtam, majd kényelmesen készültem reggel. A Szépjuhásznénál ezért már alig akadt parkolóhelyem és folyamatosan előzgettem a túrán.
A rajtoltatás elég profin meg volt oldva. Nem is kellett várakoznom. Már az első pár méter terepen jó döntésnek bizonyult a Speedcross választása a letaposott, ám igen csúszós sár végett. Elég jól ment a kaptatás és az előzgetés. Mivel kocogósra vettem a figurát, kifejezetten sok gondot jelentett számomra a túrázók előzgetése. Erre három reakció érkezett nagyjából egyenlő arányban. Akadtak, akik rám se hederítettek, voltak, akik roppant kedvesek voltak, és bizony negatív mormolások is elhangzottak. Örök kérdés, hogy szabad-e futni teljesítménytúrán. Szerintem igen, mindenki úgy halad, ahogy tud, vagy éppen szeretne.
A kellemes tavaszi idő a sárga sávon még nem igazán tudta érvényesíteni magát a János-hegy mögött, ráadásul a sebességem is ingadozott a tömegtől, emiatt több ízben vacogtam az enyhe, de annál hűvösebb széltől. Szerencsére a Csacsi-réttől már több nap és meleg ért, így a napfürdőben kifejezetten élveztem a délelőtti mozgást. Szeretem ezt a szakaszt, hiszen kevés Budapest Kupás túra érinti. A túrázók száma is csökkent, eloszlott szépen, így fokozatosan tudtam gyorsítani és a saját tempómban haladni. A Piktortégla-üregeknél egy Biotech PRO gélt is benyomtam magamba, nehogy gondom legyen a folytatásban. Kellett is, ugyanis két nagy emelkedő várt rám.
Mivel egyetlen métert sem sétáltam meg az eddigiekben, kitartottam a brutális betonos emelkedőn a most meg nem mondom milyen elnevezésű utcában. Pedig illene magtanulni, mert kihívás. Botrányos rosszul érintett a kaptató, de ettől fogok fejlődni. Ehhez képest a Farkas-völgyből való felfutás gyerekjáték volt. Fent a Széchenyi-hegyen kihagytam a frissítést és igyekeztem fokozni a tempót a Normafa felé. A szép idő egyre több embert csal ki, így „civilek” is voltak a pályán, de hát ez így van rendjén.
A János-hegy meghódításánál követtem el az egyetlen sétát. A piros sáv lépcsős féltávján ugyanis beállt mind a két lában teljes egészében, ezért képtelen voltam kocogni. A Kiss Péter emléktúra sástói fináléja jutott erről az eszembe. Na, az egy hasonlóan genyó, megfuthatatlan kreálmány. Végül sikerült nagyon jó idővel, nyolc percen belül lefutnom a hegyről, így összesen 2:12:57-el abszolváltam a Normafa 20 teljesítménytúrát.
Jó volt, szép volt, ötödször is.