Reggel 7:30 magasságában találkoztunk Dienes Áronnal és Csetneki Sanyival Csillaghegyen. Áronnal még az előző héten megbeszéltük, hogy segítek nekik az 50B söprésében, így legalább tuti, hogy van társaságom végig.

Ennek tükrében nyolc magasságában el is rajtoltunk. Irány a Nagy-Kevély! Fent Áronék reggeliztek, majd meneteltünk tovább. Lefelé ért utol minket a terepfutók mezőnye. Kis előzgetés és kerülgetés, majd Csobánkáig eseménytelenség övezte a túrát.

Kis aszfaltos szakasz, a futóknak frissítőpont, nekünk feltételes ellenőrző – tényleg az volt, és nem sört adtak, hanem csak pecsétet. Innen irány a Tölgyikrek. A Salabastina-kútnál megálltunk frissíteni, majd rövid kaptató után fel is értünk. Pecsét és menet tovább a piroson Dömösnek.

Bükkipusztán meglátogattunk egy kiváló kilátással rendelkező magaslest, ami remek pálinkakóstolási lehetőséget biztosított Áron hazaijából. Kis nézelődés lefelé a Rám-hegy melletti szurdokban, patakátugrálás, amibe sikerült is belelépnem kicsit…

Dömösre beérve rájöttünk, hogy időnk, mint a tenger, vagyis van három óránk felérni Dobogókőre, úgyhogy a frissítést és a pecsételést követően meglátogattuk a szemközt lévő vendéglátó alegységet.

Kellemes sörözgetés és beszélgetést követően elindultunk a Szakó-nyereg felé, illetve eljutottunk a Kaktusz büféig, amit most láttunk először nyitva. Ez elég indok volt, hogy betérjünk. Na ez inkább cukrászda, de akadt sör is.

Citromos nyári üdítőital fogyasztása után – ez volt a legolcsóbb, de még ennek az árát is sokalltam – Áron diktálta felfelé a tempót. Szakó-nyereg, Dobogókő egy erős vágta volt, innen tovább már kicsit lassulva, szalagozás szedése közepette haladgattunk. Volna, ha a ködtől láttunk volna valamit. A Csévi-nyeregig sikerült összeszedni egy majd másfél órás csúszást, ezúton is köszönet, hála és tisztelet a pontőröknek, akik kitartottak, míg odaértünk.

A Csévi-nyereg után már csak fejmagasságba volt a köd, így lámpa kézbe, kicsit kilépve szedegettük vissza a csúszást. Az Iluska-forrásból és a környékből nem láttunk semmit, pedig elhaladtunk egy Pilisi kilátások pont mellett is.

A Kopár csárdánál már csak 40 perc volt a hátrány, gyors levesfogyasztás, számolás, még se kell kiszállnom Nagykovácsiban, hogy beérjek reggel dolgozni.

A Kakukk-hegyi kaptatón a pontőr helye megvan, tovább a Nagyszénási-emlékfalig. Ide már csak olyan 20 perces késéssel értünk. Egonék besegítettek, leszedték a környező szalagokat. Tea, csoki, kóla készlet frissítése, és irány tovább.

Nagykovácsiba sikerült beérni pontzárás környékén. Baksa Józsi erdélyi életmentő csomagja – kis pálinka, házicsoki – plusz energiát adott.

Elköszönve tőlük az előttünk álló szakasz szintjének nagy részét még közvilágítás és remek látási viszonyok között tettük meg. A Vörös-pocsolya környékén a társaság közel egyszerre esett bele a holtpontba, remek kis alvasétálás és hasonlókkal küzdve értük el az aszfaltos utat. A feltételes pontőr is bevárt minket, kaptunk tőle ISO italt, némiképp átlendített a dolgokon. Közbe eszembe jutott, hogy a Decathlonban vettem ilyen gyümölcszselésizotóniás valamit. Sanyival fogyasztottunk is belőle, Áron inkább magától győzte le. Lehet, hogy segített, ez már sose derül ki.

A Fekete-fejre felkaptatva – érdekes így hajnal tájt annyira nem tűnt meredeknek a holtpontos küzdés miatt sikerült megint kis csúszást összeszedni. Erős menetben haladtunk a Hárs-hegyi körút felé. Toplak Józsiék sátorból kibotorkálva kissé kómásan pecsételtek, bontottak. A János-hegyre felfelé tartottuk a 20 perces csúszásunkat. Lefelé összeszedtük magunkat, mindössze két perc csúszással meg is érkeztünk.

Pecsét, kóla, hideg kávé, irány tovább. A Végvári-sziklánál utolértük az utolsó, kissé megfáradt túrázót. Sanyi hátra maradt vele, mi Áronnal előre siettünk – menni kellett dolgozni.

Budaörse ereszkedve visszatért a köd, legalább is foltokban. Kis betonon bóklászás és reggeli hajléktalan kerülgetés után értük el a Mindszenty József Álltalános Iskola tornatermét.

Összességében remek kis túra volt ez is. MVTE hozta a szokásos színvonalat, sőt.

(Fekete Zoltán)