Váratlanul korán indult a reggel, mert a város központjában lévő kollégiumi zarándokszálláson egy borzasztóan tapintatlan, nyugdíjas társaság már negyed hétkor kókuszlikőrt kínált egymásnak hangos szóval a folyosón mindenkit felébresztve. Ismét a burgenlandi parasztok ugrottak be a káros szenvedélyek extrém változatainak párhuzama kapcsán.

Szőlőtőkék Szekszárd határában. Fotó: Gerhát Ádám

A szakasz viszont egy meglepően kemény lépcsőzéssel és emelkedővel indult a Szekszárdi-dombság szőlőtábláin keresztül, nem számítottam ezen az úton egyáltalán megterhelő szintemelkedéssel. De egyáltalán nem bántam, hiszen ismét erdők, rétek és mezők!

Az erdőbe beérve hosszú gyaloglás után értem el a világtól kicsit elzárt Grábócot, még a falu előtt egy újabb nagy találkozással.

A Vitis pincészet új szőlőültetvényeinek bejáratánál találkoztam egy furcsa fekete manóval és beszélgetésbe kezdtünk. Szívesen ajánlotta fel, hogy lekísér a faluba, öt perc türelmet kért és már zárta is a kaput. Bemutatkozáskor hallatlan szerénységgel csak ennyit mondott: Roberto Carlos. Bőrszín alapján kimondottan láttam a hasonlóságokat, de később elmesélte, hogy ő is futballsztár volt a szomszédos község csapatában, a Tolna megyei körzeti bajnokságban.

Még elpakolt valami huzalokat, „nehogy ellopják a chayenne indiánok”, valószínűleg ő valami más ellenséges indián törzsnek a szülötte, ezért a negatív diszkrimináció.

Jót beszélgettünk a faluig az élet örömeiről, tele van optimizmussal ez az ember, na ezt már szeretem! Szívesen állt a „kamerák elé”, az ürbői Don Juan után, sikerült a grábócit is lencsevégre kapni!

A faluba érve azonnal meglátjuk a kiváló állapotban lévő, a hazánkban fennmaradt egyetlen szerb kolostor-templom épületegyüttest, amiben jelenleg két szerb apáca és egy pópa él. A műemlék templom ikonosztáza gyönyörű és rendkívüli látvány, javaslom mindenki térjen be, ha valamikor erre jár. Nagyobb egyházi ünnepek alkalmával misét tartanak az ide érkező szerb hívőknek.

Cikó falu nekem a kocsmában elém tett csapolt Szalon sörről marad emlékezetes, már nagyon ki voltam szomjazva valami teljesítményfokozóra. A falu határában már Ófalu felé tartva ismét egy combos emelkedő, tetején ezernyi birka és pásztoruk látványa jelentette fáradozásaim eredményét.

Ófaluban pedig a zarándoksegítőm, Erzsébet által készített meleg vacsora emelte tovább egy kellemes nap színvonalát.

A Magyar Zarándokút oldala a Túrablogon. Itt találod a szakaszok áttekintő lapját.