Badacsonyi bortúra

Három napot töltöttem el szűk baráti körben a Balaton-felvidéken, egészen pontosan Badacsonyban. Ez idő alatt sikerült kitalálnom egy könnyedén teljesíthető kilenc és fél kilométer hosszú túrát, melyet bejárva kiváló borokat kóstolhatunk, ízes ételeket fogyaszthatunk, és nem mellesleg: számos természeti csodát tekinthetünk meg a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyén.

A Badacsony. Fotó: Tolnai Balázs

A Badacsony. Fotó: Tolnai Balázs

A túra a környék bormanufaktúráinak megismerésének jegyében zajlik. Kiindulópontunk a badacsonyi hajóállomás, ahonnan az impozáns bazalthegy lélegzetelállító látványt nyújtva a tó tükre fölé emelkedve őrzi sziklaképződményeivel a lankáin gyökerező szőlőket.

Úgy mesélik, hogy amikor a vulkánok elszunnyadtak és elült a nehéz levegő, a Teremtő rácsodálkozott alkotása szépségére. Hogy a hegyek is megcsodálhassák magukat, lábuk elé óriási tükröt állított, majd kérésével a Naphoz fordult: vízen tükröződő, szerelmes sugaraival melengesse szívüket örökkön örökké. A szoborszerű hegyek, a ráncaikban ringatózó hullámok és a hátukon táncoló fények ámulatba ejtették az embert is, aki e páratlan szépség láttán, levetkőzve minden kishitűségét, alkotásba kezdett. Nehéz munkával szőlőt telepített, hogy majd gyönyörű borokkal a poharában újra és újra rácsodálkozhasson a mindennapok szépségére. Mert Badacsony szelleme, a hegy, a víz, a napfény és a bor által árasztott megkapó érzés rabságba ejt. Nem csoda hát, hogy mindazok, akik egyszer is meghallották az égre törő bazaltoszlop, a Harangozó-bérc hangját, édes rabságba estek. (1)

A csodálatos Badacsony a hajóállomásról. Fotó: Tolnai Balázs

A csodálatos Badacsony a hajóállomásról. Fotó: Tolnai Balázs

A hajóállomásról a 71-es úton és a vasúton átkelve kezdjük meg utunkat. A sárga sáv jelzést kell követnünk, amit a haladási iránnyal merőleges, egyértelműen felismerhető műúton érünk el. Ezen jobbra forduljunk.

Az első hely, ahová érdemes betérni, az a Bonvino Hotel. Noha a szobaárak az átlagnál magasabbak, érte bőséges svédasztalos reggelit és vacsorát kapunk. Szobái komfortosak, kényelmesek, és wellness részlege is kifogásolhatatlan. A badacsonyi borok széles arzenáljából tudunk választani.

A Badacsony a Borbély pincészettől. Fotó: Tolnai Balázs

A Badacsony a Borbély pincészettől. Fotó: Tolnai Balázs

Az eleinte kellemesen emelkedő hegyoldalban egymás hegyén-hátán várják a vendégeket a borászok. Összesen tíz pincészet kínálatát kóstoltuk meg négy fős borbíró társaságunkkal. Persze a vélemények szubjektívek, és mindenkinek más az ízlése, ám sikerült a badacsonyi top hármast” kialakítanunk. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Borbély Családi Pincészet Kinnagangon” pinot noir roséját rangsoroltuk. Meleg nyári napokon kiváló frissítő. A borteraszon ülve a hegyben gyönyörködve ízlelhetjük borunkat. Amennyiben megéheznénk, a szomszédban ízes langallóval csillapíthatjuk étvágyunkat.

Túránk útvonala a hegy felé veszi az irányt. A műút egyre erőteljesebben emelkedik. Amikor már kezdenénk elfáradni, akkor tűnik fel a Szeremley Birtok órási boroshordója, melyből ranglistánk második legjobb borait fogyasztottuk el. Az itt kapható rosé birtokbor a meleg nyári napokon veszélyesen itatja magát. A hölgy, akitől vásároltunk roppant kommunikatív, így ha időnk engedi, érdemes szóba elegyedni vele. Számos érdekes történettel látott el minket. A rosé mellé a vörös és a fehér birtokborokat is érdemes megízlelni. Fogyasztásunk során balatoni panorámában gyönyörködhetünk.

Ebből a hordóból vásárolhatunk finom borokat a Szeremley Birtokon. Fotó: Tolnai Balázs

Ebből a hordóból vásárolhatunk finom borokat a Szeremley Birtokon. Fotó: Tolnai Balázs

A Szeremley Birtok borait és bio termékeit kínáló Szent Orbán Borház és Étterem Badacsony festői oldalában, pazar kilátással és nyugodt, rendezett környezettel ajándékozza meg vendégeit. Két vacsorát fogyasztottunk el itt, és kijelenthetjük, hogy a környék egyik, ha nem legjobb étterme.

A Szeremley Birtok. Fotó: Tolnai Balázs

A Szeremley Birtok. Fotó: Tolnai Balázs

Tovább kaptatva a hegyoldalban, a műút balra tartását követően szintbe érünk. Figyeljünk, ugyanis a sárga sáv jelzésről a sárga kereszt jelzésre kell váltanunk, szintben maradva. Alig 200 méteren belül érjük el a Laposa Borbirtokot, ahol messze a legjobb borokat kóstolhatjuk meg. Szenzációs balatoni panoráma tárul elénk a birtok teraszán. A borokkal nem tudunk mellényúlni, valamennyi kiváló, így mindenki megtalálja a számára kedvezőt. Kifejezetten ajánlom a Rosé, a Friss, a Rizling négyzet, valamint a 4 Hegy fantázianévre hallgató borokat. Amennyiben megéheznénk, sajt és mangalica hidegtál áll a rendelkezésünkre. Érdemes a borkóstolót is kipróbálni.

Kilátás a Laposa Borbirtokról. Fotó: Tolnai Balázs

Kilátás a Laposa Borbirtokról. Fotó: Tolnai Balázs

Fontos megjegyeznem, hogy Laposa név alatt két bor gyártása zajlik. Az előbb említett borokat Dr. Laposa József és családja forgalmazza. A palackok címkéje is eltérő, ami segíti a megkülönböztetést.

A Laposa Birtok központja a Badacsony-hegy déli oldalán, a régi Bogyai úri birtokon található. Dr. Laposa József és felesége,a badacsonyi születésű Nóra a Balaton-felvidék szerelmesei, első földjeiket 1990-ben vásárolták meg. A vulkanikus tanúhegyek legjobb fekvésű területein elhelyezkedő Laposa Birtok mára már 8 hektárossá lett: Badacsony-hegyen 1,5, Csobáncon 3,5, Köves-hegyen 1, a Szent György-hegyen 0,5,  Somlón pedig 1,5 hektár saját tulajdonú szőlőjük van. (2)

A környék egyik leggyönyörűbb helyén kapcsolódhatunk ki a Laposa Borbirtokon. Fotó: Tolnai Balázs

A környék egyik leggyönyörűbb helyén kapcsolódhatunk ki a Laposa Borbirtokon. Fotó: Tolnai Balázs

A birtokot elhagyva a sárga kereszt jelzésen folytatjuk utunkat. Elhaladunk a Borhotel mellett, amely kialakítása végett igen családias hangulatú. A komfortos szobákból, melyek mindegyike a Balatonra néz,  a kilátás kiváló.

Borhotel. Fotó: Tolnai Balázs

Borhotel. Fotó: Tolnai Balázs

Egy romos épület áll az út szélén. Nem érdemes felmászni a létrán és veszélyes megközelíteni is, így inkább tisztes távolságból tekintsük meg az elmúlás nyomait. Enyhe lejtőt követően ismét a sárga sáv jelzésen kirándulunk a bazalthegy irányába. Egyre erőteljesebbek az emelkedők.

Roskadozó villa a turistaút mentén. Fotó: Tolnai Balázs

Roskadozó villa a turistaút mentén. Fotó: Tolnai Balázs

Az erdőbe érve rátérünk a piros sáv jelzésre, amit a Bujdosók-lépcsőjénél az Országos Kéktúra nyomvonalára cserélünk. A 464 lépcsőfok megmászása túránk legkomolyabb kihívása, de több pihenő is a rendelkezésünkre áll, ha elfáradnánk.

A Bujdosók-lépcsője. Fotó: Tolnai Balázs

A Bujdosók-lépcsője. Fotó: Tolnai Balázs

A gerincen javasolt rövid kitérőt tenni a kék háromszög jelzésen a Tördemici-kilátópontig. Elénk tárul Szigliget vára, a Gulács, a Csobánc, továbbá a Keszthelyi-hegység vonulatai is láthatóak tiszta időben.

Ezúttal nem volt kegyes az időjárás a Tördemici-kilátópontnál. Fotó: Tolnai Balázs

Ezúttal nem volt kegyes az időjárás a Tördemici-kilátópontnál. Fotó: Tolnai Balázs

A kék sáv jelzésen barangolva fel-feltűnik a Balaton. Kb. 400 méter megtétele után érjük el a Ranolder-keresztet (Kőkereszt), melyet az elbeszélések alapján Ranolder János ökrökkel vontatott fel a hegyre. A helyiek úgy vélik, a kereszt megvédi a szőlőültetvényeket. A keresztnél kiépített kilátópontnál is lélegzetelállító a magyar tenger csillogása.

A Kőkereszt alatt fekvő sziklapad egy része szabadon nyúlik ki a levegőbe. Ha a kinyúló követ kalapáccsal vagy kővel megütik, a harang kondulásához hasonló hangot ad, amely messze elhallatszik a magasból. Ilyenkor mondják, szól a Harangozó Börc. ( a börc kifejezés régen sziklaszirtet jelentett).

„Volt két testvér Badacsonytomajon. Az idősebb: Ferkó erős, egészséges, gonosz szívű. A fiatalabb: Jóska fonnyadt, beteges, gyönge és ártatlan. A Ferkó megkérte egy lánynak a kezét. A lány nagyralátó és azt mondta: mással egy fedél alatt nem lakik, akkor megy csak esküvőre, ha az a másik nyavalyás legény búcsút vesz a háztól. Ferkó halász volt, másnap halászatra hívta öccsét. Amikor csónakba szálltak, a gonosz testvér egy nehéz követ dobott be a csónakba. Jóska gyerek mindjárt arra gondolt, hogy a bátyja a nyakába fogja kötni a követ, de nem mert szólni. Beeveztek a vízre. Akkor azt mondja a gonosz testvér: Most meg kell halnod. Ketten nem maradhatunk a házban és a szőlőben. Tudta ezt a beteg gyerek, nem is ellenkezett, hanem imádkozni kezdett. Közben a gonosz testvér elővett a tarisznyájából egy zsineget, rákötötte a kőre, s a zsinegből hurkot csinált. Már odalépett öccséhez, de akkor mély, tiszta fönséges hang búgott fel a Badacsony ormáról: megszólalt a Harangozó Börc. Amint a gonosz testvér meghallotta, megbillent alatta a csónak, s ő a vízbe zuhant. A nagy kő zsinege keze fejére hurkolódott, s a kő is a vízbe esett vele együtt. Sose találták meg.” (3)

Kilátás a Ranolder-kereszttől. Fotó: Tolnai Balázs

Kilátás a Ranolder-kereszttől. Fotó: Tolnai Balázs

A kék sávon nemsokára elérjük az Egry József-kilátóhelyet is. Ez a kőépület, amely eső esetén menedéket jelent szintén kiváló panorámával bír.

Egry József magyar avantgárd festő volt. Az expresszionista és a konstruktív stílusok mentén alakította ki egyedi természetelvű szemléletét. Az első világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, mely után a badacsonyi hadikórházba került gyógyulni, itt ismerte meg későbbi feleségét Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban. Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson. 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik. (4)

Az Egry József-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

Az Egry József-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

Innentől az útjelző táblákat követve, a kék sávról hamarosan ideiglenesen letérve széles erdei úton járunk. Ez az út „hivatalos” rövidítés a Kisfaludy-kilátóig. A 83 millió forintból felújított kilátót egyszer kötelező felkeresni.

Kisfaludy Sándor költő, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli és a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt. Számos remek költeménnyel ajándékozta meg az utókort. Katonai pályája során több nagy, de szerencsés csatában vett részt. Zala és több megye táblabírája volt. 1844. október 28-án halt meg Sümegen.

A Kisfaludy-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

A Kisfaludy-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

A kilátótól már csak lejtők állnak előttünk. Eleinte gyönyörű erdőben ereszkedünk az kék sáv és a piros háromszög jelzéseken. Érintjük a Hertelendy-emléket, majd immár a piros sávon a Rózsa-követ. Ez a szakasza a túrának már igen forgalmas lehet, ugyanis a környék népszerű a kirándulók körében. Itt a sárga sáv jelzésre váltunk.

Badacsonyi erdő. Fotó: Tolnai Balázs

Badacsonyi erdő. Fotó: Tolnai Balázs

A műúton elhaladunk a híres Kisfaludy-ház mellett is, ahol felfrissíthetjük magunkat a Kisfaludy-forrás vízéből.  A Kisfaludy-ház hol nyitva tart, hol bezárják. ennek oka, hogy szinte minden évben más üzemelteti. Most éppen fogadta a vendégeket, de ki tudja, hogy ez meddig tart.

A Kisfaludy-ház bejárata. Fotó: Tolnai Balázs

A Kisfaludy-ház bejárata. Fotó: Tolnai Balázs

Nem messze a forrástól a Lakatfalhoz érünk.

Lakatfal. Fotó: Tolnai Balázs

Lakatfal. Fotó: Tolnai Balázs

A sárga sáv jelzésen visszatérünk a korábban már bejárt útvonalra, így a túra kiindulópontjához, a badacsonyi vasút- és hajóállomáshoz.

Badacsonyi vitorlások. Fotó: Tolnai Balázs

Badacsonyi vitorlások. Fotó: Tolnai Balázs

A túra útvonala

A túra térképe. Forrás: Basecamp

A túra térképe. Forrás: Basecamp

Felhasznált irodalom

(1) Regék, mondák, népdalok Badacsonyról – www.badacsonyikilato.hu

(2) A Laposa Birtok bemutatása – www.bazaltbor.hu

(3) Regék, mondák, népdalok Badacsonyról – www.badacsonyikilato.hu

(4) Egry József oldala – Wikipedia

(5) Kisfaludy Sándor oldala – Wikipedia