Újabb vendégposztot publikálunk, amit ezúttal is Fekete Zoltán írt. Amennyiben érdekel egy a Budai-hegység eldugottabb részein haladó teljesítménytúra beszámolója, itt a helyed! 

Fotó: Fekete Zoltán

A vasárnap reggelem elég bosszúsan indult. A BKK és a főváros feltúrta az utat, nem onnan ment a 33-as, ahonnan én gondoltam, mehettem eggyel későbbivel, a kölcsönadott camelbackem két hét után ugyan visszakerült, ám a víz benne kissé penész ízű volt.

Végül 8:20-ra értem Budatétényre, a Mc’Donald’s parkolójába, mint egy 10 perccel később már a Jókai Mór utcán gyalogoltam a Szent Mihály-kápolnához. A kérdés megválaszolása után további erősen városi rész következett, egészen a Szoborparkig. A kapun nem volt nehéz felfedezni Illyés Gyula versét, karikáztam, majd mentem is a Kamaraerdő irányába.

Itt már végre nem az utcaneveket, hanem a turista jelzéseket kellett követni – ez nekem valamivel egyszerűbb. A bokrok közül Dienes Áron köszönt rám, rövid eszmecsere után tovább haladtam a Vadász-hegy felé. Útközben belebotlottam egy zsírkrétás feltételes ellenőrzőpontba, gyors X a pecsét mellé, majd tovább, kis letérő, geoláda begyűjtése, majd megérkeztem a pontra. Utántöltöttem a vizes palackom, majd leereszkedtem a szalagozáson a Pereszke utcára, ahonnan elég szép kilátás nyílik a budai hegyekre. Illetve csak nyílna, ha nem lenne tele felsővezetékkel. Elballagva a volt Vasvári Pál laktanya és a Budaörsi repülőtér mellett felidéződtek kopasz korom testnevelés foglalkozásai, amiket itt szenvedtünk el. Nosztalgikus hangulatban értem a buszmegállóhoz, ahol kikerestem a tábla számkódját, karikáztam, majd ráfordultam az Egér útra, sikeresen keresztezve a sztrádát. Kis kaptató után elértem a Tűzkő-hegyen található tanösvény bejáratát. Végre árnyék, itt már kikerestem a sapkát a zsákból – jobb később mint soha. Rövid kaptató, ellenőrző pont, végre dohányos pontőr, egy cigi, illetve csikktartó ürítés után további emelkedő.

Lassan elérve a P körséta jelzést balra fel, és máris a Kakukk-hegyi túrák nem épp közkedvelt emelkedőjén találtam magam. A Frank-hegyi turistaháznál egy feltételes ellenőrzőpont, nem sokkal később a csúcson még egy.

innen kis lejtmenet, majd az Irhás-árokban egy tájfutó versenyen találtam magam. Csillebércen pecsét, vízutántöltés – utálok flakonból inni …

Tovább a P jelzésen egy darabig, majd át a szalagozásra, itt egy „luxus” magasles áll (10.ep).

Innen már csak egy erős lejtmenet és egy kis emelkedő választott el Makkosmáriától. Almával frissítés, majd a Lila Mária+/P- jelzésen tovább Budakeszire.

A szanatórium mellett találkoztam pár régi motoros cimborával, akik elég hülyén néztek rám, meg arra, hogy gyaloglok. Gyors sör és eszmecsere után kettéváltunk,. Ők a Balaton felé én a Kiskegyed játszótér irányába. Pecsét, sós mogyoró, majd irány Adyliget.

A városrész előtt még egy feltételes ellenőrző pont várt. Később berobogva Adyligetre közlik, hogy a seprű előttem 5-10 perccel ment el. Az lehetetlen, akit lehagytam, azok eddig nem előztek vissza, vagy tudott egy rövidebb utat. Kis tanakodás után kiderült a 25/B távon más a seprű, meg mivel később indultam elengedtek, megcsillagozva a számom – ezúton is köszönet . A seprűt még a Remete-szurdok előtt utolértem majd el is hagytam, a Remete-hegyre felkapaszkodva még némi előnyre is szert tettem. Nem rajongok ezért a kapaszkodóért, de a kilátás mindenképp kárpótol érte.

A gerincen tovább haladva K-/K+ elágazóba pontőrök vártak. Pecsét, majd le a K+on a Rózsika-forrás irányába. Az Alsó-Jegenye-völgyben meglátogattam még egy geoládát, illetve a két kedvenc vízesésemet. A pontőrrel – végre megint egy dohányos  – rövid eszmecsere, beér a seprű, na megint lehetett haladni. Irány a Szarvas-hegy nyerge. Felfelé kapaszkodva rájöttem, hogy mégse volt olyan jó ötlet rögtön két szál cigit is elszívni, de aki hülye… A ponton említették, hogy előttem nem sokkal haladt el a 2-es és a 3-as számmal induló ötvenes – én a 66-ost kaptam. A feladat adott volt: mihamarabb beérni őket, hogy ne engem kergessen a seprű.

A kék-zöld jelzés szétválása előtt a kitűzött rövid távú célt teljesítettem is, a Rozália-téglagyárnál nápolyi és szőlőcukor bevitele, a vízkészlet pótlása, végül a haladás volt a sorrend. Itt jegyezném meg, hogy elég ritka az, amikor egy teljesítménytúra nem megy át cigánysoron, hát itt is sikerült hasonló élményt begyűjteni, főleg a lakókocsis megoldás fogott meg.

A Péter-hegyi tanösvényen felfelé szülői hívás érkezett. Teljesítették az aznapi kék távjukat és érdeklődtek, hogy velem mi újság. Megjegyeztem, hogy lassan beérek, még egy olyan jó tízes van hátra, ismét megállapították, hogy bizony nem vagyok normális – nem mint ha ezt eddig nem tudtam volna. A tetőn az ismertető tábláról begyűjtve a szükséges választ leballagtam a Róka-hegyi kőbányához. A pontot Hevér Gabi őrizte, vele megint sikerült pár percet beszélni. Említett valami kóbor kutyát a bányán túl, de nyilván nem volt rám kíváncsi, vagy már annyira leizzadtam, hogy inkább elkerült. Útbaigazítottam pár eltévedt embert, akik szerint nem volt egyértelmű az itiner – oké, én előtte nap leszedtem a gps-track-et, de szerintem teljesen egyértelmű volt az útvonal leírása is, sőt! Itt már kezdett egyre nagyobb lenni a forgalom – gondolom beértem a 25/b indulók hajtóseregét. Az Ezüst-hegyi kilátónál már sorszerűség is kialakult – egy ember előbb ért oda. Innen átkaptatva a Puszta-dombra, ahol az utolsó ellenőrzőpont igazolását is beszereztem, majd leereszkedve rövid aszfaltos városi út után elérve a Veres Pál gimnáziumot utam véget is ért.

Ezúton is még egyszer köszönet a szervezésért. Az út ládázással együtt nekem 53 kilire sikeredett, amit kilenc óra harminc perc alatt le is küzdöttem. A gps track és a az itiner remekül használható volt, valamint elég sok olyan helyre elirányítottak minket, ahol ritkán megy túra – vagy csak nekem maradt ki eddig.

Fekete Zoltán