Lakótelepi Piknik, avagy a Dunakeszi 25 túra

Itt bárhova lépek otthon vagyok. Dunakeszi a csapatom városa, az életem csaknem felét a fővárostól mindössze néhány kilométerre, északra fekvő településen tengetem. Imádom Keszit, így nem volt kérdés, hogy ezt a teljesítménytúrát behúzom.

A Dunakeszit és Sikátorpusztát (Fót) összekötő fákkal határolt út. Fotó: Tarnai Máté

A Dunakeszit és Sikátorpusztát (Fót) összekötő fákkal határolt út. Fotó: Tarnai Máté

Végre nem kellett korán kelnem. Kényelmesen közelíthettem meg a rajtot, hogy 8:15 magasságában elrajtoljak a panelházak gyűrűjéből, a Piknikdombra keresztelt füves területről.

Az út eleinte aszfalton vezet, majd a Katonadomb környékén a Duna árterében vezet a révhez. A sétálóutcában találjuk az első ellenőrzőpontot, a római kikötőerődöt. Ez még amikor ideértem, akkor nem volt nyitva, de mivel úgyis eleget vagyok a környéken, majd meglátogatom legközelebb. Nem mellesleg: hekkezni is itt szoktam a sarkon. Csak ajánlani tudom.

Az egykori erőd makettje. Fotó: Tarnai Máté.

Az egykori erőd makettje. Fotó: Tarnai Máté

Akik a Duna bal partja mentén, a Dunakanyar kedvelt kirándulóhelyeire utaznak nem számítanak arra, hogy a Római Birodalom határfolyójának túlpartján is római katonai erődítmények álló romjaival találkozhatnak. Ezt az élményt élhetik át azok, akik a Budapesttől északra fekvő Dunakeszin, a rév közelében, a hangulatos folyóparti utcán sétálnak és megállnak a Dunasor 28-31. számú házak magas támfala előtt. Itt egy leszakadt faltömböt láthatnak, amelyről sokáig csak kevesen tudták, hogy egykor egy barbár földre előretolt római erőd falaihoz tartozott. Hála Dunakeszi diákságának, erre ma már egy ismertető tábla is felhívja a figyelmet. A látnivalók azonban nem korlátozódnak erre a faltömbre. A 2004 óta műemlékké nyilvánított Duna sor 28. számú ház kertjében és alagsorában – köszönhetően példaértékű összefogásnak – megtekinthetők nemcsak ennek az erődnek magasan megmaradt látványos falai és egy tornya, hanem  egy a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen készített kiállítás mutatja be az erőd történetét és a területén előkerült régészeti leleteket. – írja a Magyar Limes Szövetség weboldala.

Utunk innen vissza, a város központja felé vezet. Érdemes a Duna partján haladni, hogy minél kevesebbet gyalogoljunk aszfalton. A második ellenőrzőpont a kettes út mentén elhelyezkedő Temetődombon volt kihelyezve. Szerencsémre egyszerre értem ide a roppant kedves pontőrökkel, így kaptam pecsétet.

Egy hosszabb szakasz következett a harmadik pontig. Ehhez át kellett vágni a városon, majd dél felé venni az irányt a Budapest és Dunakeszi-alsó felé vezető kerékpárúton. Mivel rendezvény volt és a lóversenypályán, ráadásul utálom az aszfaltfutást, az ügető mentén kocogtam párhuzamosan az úttal. Az alsón elhelyezkedő házak környékén több kutyasétáltatóval összefutottam. Néha féltem a a nagytestű ebektől, de a gazdik eléggé jól lerendezték kedvenceiket, így csak szimatig jutottak az állatok. Az alagi templomromnál szintén nem volt még pontőr, így haladtam tovább.

A csodaszép alagi templomrom. Fotó: Tarnai Máté

A csodaszép alagi templomrom. Fotó: Tarnai Máté

A Dunakeszi melletti Alagimajor területén egy valódi történelmi emlékre bukkanhatunk, ugyanis itt található Alag falu egykori plébániatemplomának, a Szűz Máriának szentelt egykori katolikus templomának romja. Az alagi ásatások során feltárt templomrom valójában két templom maradványait rejti. Az egyik egy feltehetőleg a 12. század végén épült körtemplom, a másik pedig ezen egykori templomhoz épített gótikus szentély maradvány, valószínűleg a 15. század legelejéről. Az alagi templomrom műemléki védelem alatt áll, és szerencsére – köszönhetően a gondos felügyeletnek, melynek eredménye a rom közvetlen környezetének parkosítása is – nagyon jó állapotban van, így még sokáig megcsodálható lesz a múltnak e darabja. – írja a Városom pont hu portál.

Átkelve a forgalmas úton a még forgalmasabb M2 fölött egy jobbos után a szemétkupacon átmászva már egy nagy mező mentén találjuk magunkat. Itt az útvonal a közeli, pár méterre folydogáló Mogyoródi-patak mentén halad. A mezőn éppen egy traktor a füvet nyírta. ezt bámulva el is néztem egy kanyart, így kb. tíz méterrel előbb tértem rá a következő pont felé, a sikátorpusztai templomrom irányába vezető egyenesre. Mivel ide is korábban értem a kelleténél, elmaradt ez a pecsét is.

Keletelt, téglalap alaprajzú templom volt, poligonális szentélyzáródással. A templom megmaradt falait Arányi Lajos 1876-ban felmérte. Leírása szerint román, vagy átmeneti stílusú lehetett, felmérése idején az északi fal három méter magasságban és az oromfal állt, valamint a szentély alapfalai. Mára a templom teljesen elpusztult, a körítőfalak alig emelkednek a felszín fölé, a növényzet teljesen benőtte és a meglévő falmaradványokat is elpusztítja. – olvasható a Műemlékem pont hu portálon.

A mezőt megkerülve a Budapest-Veresegyház-Vác útvonalon közlekedő vasúttal párhuzamosan kell haladjunk Fót irányába. Itt helyenként komoly sár várt legyőzésre, de legalább felrázott az ugrálgatás. A Dunakeszi-Fót összekötő úton előbbi felé fordulva, ismét keresztezve az M2-t érték el a túrázók a következő, immár manuális pontot. Egy fekete filctollal kellett a megfelelő rubrikát összefirkálni.

Ötletes útjelzőtábla a túrán. Fotó: Tarnai Máté

Ötletes útjelzőtábla a túrán. Fotó: Tarnai Máté

A hídról letérve, előbb balra, majd jobbra tartva a reptér felé kellett haladni. Erre még sosem jártam korábban, így nagyon figyeltem. Meg is pillantottam egy casting gyanús szituációt. Fiatal, veszettül csinos lányokat sminkelgettek fényképezőgépek társaságában. A lóversenypálya mentén, figyelve az erdőbe betérésre, kullancsok fellegvárában kocorásztam tovább. Lovas hölgyek társaságában értem el a repteret, ahol megint nem volt pecsét, annál inkább tömeg. Egy helikopteres bemutatót rövid ideig követtem, majd leléptem.

Vitorlázórepülő a reptéren, Dunakeszin. Fotó: Tarnai Máté

Vitorlázórepülő a reptéren, Dunakeszin. Fotó: Tarnai Máté

Ma Dunakeszin, a nagy múltú lóversenypálya mellett vitorlázó repülőtér működik, amely elsősorban a sportrepülés és hobbirepülés szerelmeseinek biztosít sportolási és kikapcsolódási lehetőséget. Így gyakori Dunakeszi légterében a vitorlázók és sárkányrepülősök látványa. – áll a varosom.hun.

A lóversenypálya mentén meg szeretett volna zabálni egy kiskutya, de kedvességemmel végül sikerült meggyőznöm arról, hogy ez élete egyik legnagyobb baklövése lett volna. A Kinizsi-pályát érintve, átkelve a vasút fölött, cikázva a város közepén, újra a Piknikdombon, a célban jártam. A 24,7 km-s távot 2 óra 18 perc alatt abszolváltam, kényelmesen, erőlködés nélkül, élvezve a hazai pálya nyújtotta élményeket. Köszönöm szépen a lehetőséget!

További fotók a túráról

Értékelés:

Útvonalválasztás: 8

Itiner: 8

Versenyközpont: 8

Jelzések/szalagozás: 8

Szolgáltatások: 8

Pontőrök: 10

Díjazás: 8

Ár/érték arány: 10

Összesen: 68

A túra GPS trackje ide kattintva érhető el