Optimális körülmények között kocogtam egy magamhoz képest igen jó időt Széchenyi-hegyről Hűvösvölgybe hegyen és völgyön át.
Vicát és Gyulát is vittem a túrára. Említettem nekik, hogy mekkora tömeg szokott a rajtban álldogálni, ezért már hétkor útra keltünk. ennek ellenére fél nyolckor döbbenetes sor fogadott minket. Egy órát vártunk, mire elindulhattunk. Rosszabbul jártak azok, akik később érkeztek. Majdnem a fogaskerekűig állt a sor. Itt az ideje erre kitalálni valamit.
Nem akartam nagyon vadulni, ám a tömeg miatt alaposan ráléptem a gázra. Korábbi hibámból kiindulva – állt a sor a kápolnánál – muszáj voltam sietni. Szépen előzgettem is az előttem rajtolókat, így Makkosmárián már én voltam elől. Nincs több sorban állás – gondoltam.
Ennek ellenére nem vettem vissza és talán leggyorsabb mászásommal már a János-hegyen pecsételtem. A Nagy-Hárs-hegyen nem volt pontőr, ezért megkértem pár túrázót, hogy fotózzanak le igazolásképp. Így tettem a Nagy-réten is. Természetesen cél sem volt, így fogtam magam és hazamentem.
Az időm: 2 óra 31 perc.
Itiner: Elég jó, tartalmaz mindent. Van színes plusz 200 forintért. 10 pont.
Útvonalválasztás: Megítélésem szerint a sok unalmas elem ellenére ez egy kifejezetten élvezetes túra. Tetszenek a „szintezések”, amik tartogatnak kihívásokat. 9 pont.
Versenyközpont: Hatalmas sor, lassú neveztetés és indítás. Az ellenőrzőpontok nyitvatartásával nincs összhangban a cél nyitása. Ekkora tömeget nem bír el a rajt és a cél. Legalábbis ilyen feltételek mellett nem. 5 pont.
Jelzések/szalagozás: Több helyen volt a már megszokott képes nyilas A4-es lap kirakva a fákra és az oszlopokra. Csak Normafa felé hiányoltam segítséget. A jelzések elég sűrűek. 9 pont.
Szolgáltatások: A Gyermekvasút használata végett 7 pont. Az ebédet meg sem tudtam várni. Útközben nem kaptam se inni, se enni.
Pontőrök: 10 pont.
Díjazás: 9 pont.
Ár/érték arány: 7 pont.
Összesen: 67 pont.
Mindenképpen pozitívum, hogy teljesítettem a Budapest Kupát 2014-ben is.