Bethlentől Rákócziig és a Vértes várai

A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület „hajdúmenetelése”, a mai kor szemével mérve kivételes fizikai teljesítménynek számít. A társaság Kassáról indulva gyalogszerrel érkezik minden évben Sárospatakra, öt nap alatt, erdőn, mezőn át megtéve a 80 kilométeres útvonalat.

A Vértes várai hagyományőrző menet. Fotó: http://17th-century-march.blogspot.hu/

A Vértes várai hagyományőrző menet. Fotó: http://17th-century-march.blogspot.hu/

A teljesítményt az tette igazán értékessé, hogy a vállalkozó szellemű modern kori hadfiak teljes menetfelszerelésben, mindenféle technikai kíséret vagy segítség nélkül teszik meg Abaúj és Zemplén vadregényes tájain a 80 kilométeres távolságot, annyi élelmet és vizet fogyasztva ezen idő alatt, amennyit magukkal tudtak vinni. Ez egy kulturális misszió, mely a kassai Rodostó Múzeumot és a sárospataki Rákóczi várat köti össze, végigjárva a Zemplén várait.

Idén, azaz 2014-ben lesz az első jubileumi túra, hiszen ötödik alkalommal rendezik meg hagyományosan július harmadik hétében.

Bethlentől Rákócziig. Fotó: Balatoni Imre

Bethlentől Rákócziig. Fotó: Balatoni Imre

Hagyományosan részt vesznek a kassai Bethlen Garde tagjai is. Nem szeretnék a hagyományőrzés szalonváltozatát művelni, ezzel a menettel próbálták ki, mit jelentett ötszáz évvel ezelőtt a gyalogságnak egy ilyen utat megtennie.

Az idén először egy másik menetet is szerveztek, egy téli túrát, a „Vértes várai” címmel. Céljuk a menetelésekkel az, hogy a XVII. századi gyalogoskatonák életét minél jobban megismerhessék és még inkább hitelesen tudják bemutatni az érdeklődőknek.

Fotó a menetelésről. Forrás: https://www.facebook.com/events/722723391079947/

Fotó a menetelésről. Forrás: https://www.facebook.com/events/722723391079947/