Sosem voltam még a Mátrában teljesítménytúrán, de már annyi jót hallottam róla, hogy egyszer mindenképp szerettem volna kipróbálni. Ez végül a méltán híres Téli Mátra túrán következett be, amely igazolta a szóbeszédet, és tényleg egy kimondottan jó túra volt. Külön öröm, hogy érintette kedvenc gyermekkori üdülőhelyeimet. Mátrafüredet, Mátraházát és Galyatetőt, így egy kis nosztalgiázásra is alkalmam adódott.

Mátrafüred szerencsére nincs messze Észak-Pesttől, így egy jó egy óra alatt már ott is voltunk a rajtban. Háztól házig. Számomra megdöbbentő volt, hogy még a Kinizsi 100-on tapasztaltnál is nagyobb zsúfoltság fogadott a rajtban. Nem hittem a szememnek, hogy ennyi ember az ország különböző pontjairól összegyűlt ide Mátrafüredre egy szombat kora reggeli időpontra. 7 órától lehetett nevezni, de már 6:40 fele majdnem megtelt a parkoló. Viszont örömmel tapasztaltam, hogy a Kinizsi 100-al ellentétben itt teljesen flottul meg volt szervezve minden, kereken 5 perc alatt sikerült neveznem, összepakolnom a cuccaimat, és elrajtolnom. Bámulatos.

Mátrafüredet a zöld kereszt jelzést követve hagytuk el, majd áttértünk a zöld sávra. Itt mutatkozott meg a tömegtúrák előnye és hátránya. Előny, hogy ennyi ember között gyakorlatilag lehetetlen eltévedni (kivételesen egyszer sem tévedtem el), hátrány viszont, hogy folyamatosan előzgetik jobbról-balról az embert a futók. Illetve ha futó az ember, akkor neki kell folyamatosan másokat előzgetnie. Ezen elmélázva hamar eljutottam a Cserkő-bányáig, ami kora reggel csodálatos látványt nyújtott.

Innen hamar megérkeztem az első ellenőrzőpontra, Lajosházára. Itt almát kaptunk a pontőröktől, aki nagyon jól esett, és kellett is az energia, mert innen egy meglehetősen hosszan tartó és meredek szakasz vezetett fel Mátraszentimrére. A monotóniát egy roppant különös élmény törte meg, egy széles út mellett a kerítésen túl egyszer csak felbukkant egy vaddisznó. Nagyon aranyos jószág volt, és egészen emberbarátnak tűnt, csak ott állt és nézett ránk békésen. Azért az a kerítés megnyugtató, hogy ott volt köztünk.

A piros sáv jelzést követve nemsokára elérkezett Mátraszentimre, ahol egy újabb ellenőrzőpont várta a megfáradt turistákat. Itt tea, és különféle kenyerek szolgáltak frissítőként. Teát sajnos nem tudtam inni, mert nem hoztam magammal poharat (pedig külön is írták a szervezők!), szóval ez egyértelműen az én hibám volt. A pohárügyre később majd visszatérek. Szóval különféle kenyerek vártak minket, egy fehér színű hagymával, és egy lekváros. Naivan a túratapasztalataimból kiindulva a fehér szín és a hagyma láttán egyből zsíros kenyérre asszociáltam, de nem, ez vajas kenyér volt hagymával, mint utóbb kiderült. Így is nagyon finom volt, csak meglepett azért a dolog. Az viszont jobban zavart, hogy (tudom a nagy tömeg miatt) nagyon lassan készültek a kenyerek, és végig kellett hozzá állni egy jó hosszú sort, hogy elvehessek egyet.

Ezt követően a kék sáv jelzést követve elindultam Galyatető felé. Vártam már, hogy odaérjek, mert azzal a szint nagy része meglett volna már (975 méter az 1238-ból). Itt belefutottunk egy turistabüfébe, ahol sok mindent lehetett volna venni, de nagy betűkkel kiírták, hogy a teát ingyen adják. Pohár híján itt is lemaradtam róla. Nem sokkal később felértem a Gazdálkodj okosan! társasjátékból jól ismert galyatetői üdülőhöz, de én szerencsére nem maradtam ki a játékból három körre, sőt épp ellenkezőleg, felgyorsítottam és laza kocogós tempóban folytattam az utamat tovább.

Ez a kocogós lelkesedés (és az erőnlétem) csak egy negyed óráig tartott ki, utána visszaálltam gyors séta üzemmódban. Épp jókor, mert a Csór-hegy-oldala előtt volt kettő jelentősebb emelkedő. Innen már közel volt a Vörösmarty-turistaház, ahol az itiner szerint levest is osztanak. Nagyon jól esett volna már egy forró meleg leves, de volt egy olyan érzésem, hogy itt is problémát okoz majd, hogy nem hoztam magammal saját bögrét. Nagy megdöbbenésemre bögrét adtak ugyan, de a leves minden volt csak nem forró. Gondolom épp akkor csinálhatták az újat, mert ez jéghideg volt, és nem volt benne semmi. Szóval jéghideg, fűszeres víz. Ha valaki ivott már Bloody Mary koktélt, akkor el tudja képzelni miről beszélek. Az nagyjából ilyen. Itt azért felötlött bennem az a gondolat, hogyha ezt a poharat néhány ellenőrzőponttal előbb kaptam volna meg, akkor vígan tudtam volna teázni legalább két-három helyen. Na de majd jövőre! 🙂

Ezek után következett számomra a túra legkellemetlenebb része. Gyomromban a leves utóérzésével indultam neki a piros sáv jelzésnek. Örültem, mert eddig nagyon jól ment, és úgy tűnt igen jó időt megyek majd, de ekkor lesújtott a balszerencse, és egy szörnyen csúszós szakasz következett rengeteg túrázóval. Ezen a szakaszon egymagamban is nehéz lett volna keresztüljutni, de így hogy közben jobbról balról, alulról felülről előzgették az embert, sokszorta nehezebb volt. Miután már harmadszorra (vagy inkább negyedszerre, ötödszörre, egy idő után már nem számoltam) estem el, jobbnak láttam a „lassan jársz, tovább érsz” elvet követni, apró lépések haladni előre. Így a továbbiakban nem estem ugyan el, de aki élt és mozgott az mind leelőzött, a jó időmnek pedig búcsút mondhattam.

Szerencsére a Gyökeres-forrástól már sokkal jobb lett az útvonal, így itt már aránylag gyorsabban tudtam haladni. Végül 7 óra 16 perc alatt teljesítettem a 34 kilométert (4,68 km/h átlagsebesség), amit én a körülményekhez képest jónak ítélek meg.

Talán a beszámoló eddigi részéből úgy tűnhetett, hogy nem voltam elégedett a túrával, de ez nem így volt. A szervezettség példás volt, ennyi embert ilyen profin és gyorsan kezelni, szerintem nagyon nagy dolog, úgyhogy részemről hatalmas elismerés jár a szervezőknek és a pontőröknek. Az útvonal kiváló volt, a Mátra összes klasszikus helyszínét sikerült érinteni: Mátrafüred, Mátraháza, Galyatető, Kékes-tető. Számomra nagyon jó volt kicsit nosztalgiázni ezeken a helyeken. Az itiner színes volt, jó minőségű papírból készült, és minden fontos információt tartalmazott. A jelzések ott voltak ahol kellettek, és arra mutattak, amerre mutatniuk kellett. Egyedüli negatívum az ellátás volt, a sorban állás a vajas-hagymás és lekváros kenyerekért, valamint a jéghideg leves. Valószínűnek tartom, hogy ezeknél pont rossz pillanatokban érkeztem, és az idő nagy részében ezek minősége is hasonlóan jó volt, mint a fentebb felsorolt dolgoknak. Összességében nagyon tetszett életem első mátrai túrája, jövök még ide mindenképpen!

Pontozás

Itiner: Kortom: 9; Totesz: 10

Útvonalválasztás: Kortom: 10; Totesz: 10

Versenyközpont: Kortom: 9; Totesz: 8

Szolgáltatások: Kortom: 7; Totesz: 7

Díjazás: Kortom: 8; Totesz: 7

Jelzések/szalagozás: Kortom: 10; Totesz: 10

Pontőrök: Kortom: 10; Totesz: 10

Ár/érték arány: Kortom: 9; Totesz: 9

Összesen: 71,5 (Kortom: 72; Totesz: 71)

 

A túra videója (S-es táv):