Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben

A Túrafüggő Érmek osztása miatt már 7:45-kor megérkeztünk Hűvösvölgybe. Vica és Gyula benevezett és elrajtolt a 14 km-s távon, majd követte őket Kortom is a legrövidebb etapon. Én addig, amíg Kortom visszatért, osztottam a jól megérdemelt Túrafüggő Érmeket.

Kevéssel tíz óra után tudtam elrajtolni, ekkor váltottuk egymást Tomival. A hideg miatt mindenképpen gyorsabb tempót terveztem. A jól ismert Kéktúra útvonalán jobbról, balról és középen előzgetve viharzottam el a sok túrázó között. A tartós mínusz ellenére elég hamar be is melegedtem, így nem jelentett különösebb gondot a futkorászás.

Fagy ide, fagy oda, sokan tartózkodtak az erdőben. Nem csak azok, akik a túrán indultak, hanem családok és baráti társaságok is sétáltak velem szembe. Mivel előre megnéztem a kérdést, és azt meg is válaszoltam, az Árpád-kilátónál nem álltam meg. A zöld sávon rá is tudtam kapcsolni, majd a zöld körsétán megközelítettem a macis parkolót.

Innen a piros körsétát követve rövid ereszkedés után elég hosszú emelkedőt kellett meghódítanom. Úgy voltam vele, hogy nem sétálok bele, de ezen a számomra még ismeretlen szakaszon nagyon lelassultam. Örültem is a sárga sávnak, ugyanis ez a nyomvonal már eléggé sebességbarát.

Sikerült visszahozni valamit abból, amit elveszítettem, és végül egy óra négy perces idővel beértem a célba. Jól esett!

A jótékonysági túrákat nem pontozzuk, így az értékelés most elmarad. 

Style switcher RESET
Body styles
Background pattern
Background image

Túrafüggő hírlevél

 

Köszönjük!

Hiba történt

A bejelöléssel megerősítem feliratkozási szándékomat a Túrafüggő hírlevelére.