Téli Gyermekvasút

Eredetileg a hosszú távot terveztem, ám amikor sikerült rábeszélnem négy barátomat is a túrára, az újoncok “beavatása” végett a rövidebb etapra váltottam. Végig kalauzoltam őket, meséltem a teljesítménytúrázásról és a Budapest Kupáról, végül megfertőztem őket.

A Téli Gyermekvasút túrák rajtja. Fotó: Tolnai Balázs

A Téli Gyermekvasút túrák rajtja. Fotó: Tolnai Balázs

Túra a Budai-hegységben? A Budapest Kupa keretein belül? Akkor brutális tömeg lesz. Alig találtunk parkolóhelyet úgy 7:40 magasságában, majd az iskola bejáratánál beálltunk a hosszú sorba. Meglepő módon a nyolc kilométeres távot kevesen választották, így hamar be tudtunk nevezni. Még az ajtón kifelé kellett egy kicsit nyomorogni, de túléltük. Ennyi kellett az újoncoknak.

Az Újlaki-hegy és a Hármashatár-hegy látképe a Normafáról. Fotó: Tolnai Balázs

Az Újlaki-hegy és a Hármashatár-hegy látképe a Normafáról. Fotó: Tolnai Balázs

Az első ellenőrzőpont a Normafa síház mögött egy autóban volt. Szint nélkül, beszélgetve, kényelmesen baktattunk el idáig. Természetesen készült egy csomó fotó is. A folytatásban enyhe sárban haladtunk a kék körséta jelzésen az Anna-rét alatt, majd az Anna-kápolna mellett vissza a szintbe. Némi tekergés után elértük a Libegő felső állomását.

Az Erzsébet-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

Az Erzsébet-kilátó. Fotó: Tolnai Balázs

A János-hegy meghódítása a túra egyetlen említésre méltó emelkedője. Jó kis szoktató azoknak, akik első túrájukon vannak. A kilátóban sokat időztünk. A nagy szél sem zavarta a fiatalokat a bámészkodásban. Kattogtak a fényképezőgépek.

Kilátás az Erzsébet-kilátóból. Fotó: Tolnai Balázs

Kilátás az Erzsébet-kilátóból. Fotó: Tolnai Balázs

A kék körséta Normafa felé vezető ezen szakaszán eddig nem sűrűn jártam. Konkrétan soha. Így újabb elemekkel bővült digitális Budai-hegység térképen (fejem). Szerencsére Virágvölgy állomásnál a Gyermekvasúttal is összefutottunk, amellyel Normafán ismét találkoztunk. Meg is beszéltük, hogy egyszer megyünk egy kört majd vele.

A Gyermekvasút. Fotó: Tolnai Balázs

A Gyermekvasút. Fotó: Tolnai Balázs

Normafán újabb pecsét, majd irány vissza a cél, ahol még mindig nagyon nagy tömeg volt. Tíz órakor is sokan neveztek, így alig lehetett megközelíteni a célt.

Célfotó

A célfotón jól kivehető Enikő mögött a tömeg. 

Természetesen nagy élmény volt ez a túra. Jól esett, hogy végre kényelmesen, nem rohanva teljesítettem egy teljesítménytúrát, ráadásul sikerült négy emberrel megszerettetnem ezt a sportot.

Értékelés:

Itiner: 9

Útvonalválasztás: 8

Versenyközpont: 6

Díjazás: 8

Jelzések/szalagozás: 10

Pontőrök: 10

Ár/érték arány: 10

Összesen: 71

Nehézség: 1/10

Hőmérséklet: 8°C

Táv: 6,8 km.

Szintemelkedés: 70 m.

GPS felvétel (Garmin Dakota 10):

A túra fotói Facebook-oldalunkon érhetőek el.

Style switcher RESET
Body styles
Background pattern
Background image

Túrafüggő hírlevél

 

Köszönjük!

Hiba történt

A bejelöléssel megerősítem feliratkozási szándékomat a Túrafüggő hírlevelére.