Ezúttal az első alkalommal megrendezett Budai kék túrát választottam. Elsősorban a Hármashatár-hegy szépsége miatt, amit az utóbbi időben sajnos nem volt alkalmam megcsodálni. Az Országos Kék Túra (OKT) jól ismert útvonala és a 25 km-es táv (900 méter szintemelkedéssel) kellemes kis szombati túrát ígért.

Kilátás a Hármashatár-hegyről. Fotó: Kőrössy Tamás

A rajt a Külső Bécsi út és a Kövesbérci út elágazásánál volt, közvetlenül a Pilisborosjenő tábla mellett. Ide a Szentlélek térről induló 218-as busszal lehetett kijutni, bár számomra nem volt egyértelmű, hogy érvényes-e még ideáig a Budapest bérlet vagy sem. Szólni nem szólt senki, és másokat se láttam jegyet venni, úgyhogy reméltem, nem lesz ebből probléma. Szerencsére nem is volt, és 8:50-kor már el is rajtolhattam.

Rajt, a Külső bécsi út és a Kövesbérci út találkozásánál. Fotó: Kőrössy Tamás

Mivel az OKT ezen szakaszát már bejártam Totesszel, így bíztam benne, hogy sikerül eltévedés nélkül abszolválnom a túrát. Nos nem így lett, ugyanis már az első 300 méteren sikerült rossz irányba fordulnunk (négyen mentünk együtt), és körülbelül negyed óra múlva ért utol minket a rendezőség kocsija, hogy szóljon és visszavigyen minket a rajtig. Mentségünkre szóljon, hogy az ürömi vasúti sínt felszedték, és ez megzavart minket. Így 9:10-kor végre már a jó irányba fordulva kezdhettem el a túrát. Innentől kezdve csak a saját tájékozódási képességemben bíztam, és gyorsan le is hagytam a többieket. Szerencsére ezzel le is tudtam a túra egyetlen eltévedését. Nem sokkal később már meg is érkeztem a jól ismert Rozália téglagyárhoz.

Rozália téglagyár. Fotó: Kőrössy Tamás

Érdekesség, hogy (a rajtot és a célt leszámítva) csak egyetlen ellenőrzőpont volt, 11 km-nél az Árpád-kilátónál. De ez még egyelőre távol volt, ugyanis a téglagyár után még a túra legnehezebb részeként fel kellett mászni a Csúcs-hegy nyergéig, majd át a Virágos-nyeregre. Ez egy viszonylag hosszú és meredek szakasz volt, de a kellemesen hűvös erdőben még ez is jó érzés volt. Büszke voltam magamra, mert a Virágos-nyergen (ahonnan eltűnt a Füli büfé), elsőre megtaláltam a kék jelzést a Hármashatár-hegy fele, amivel az elmúlt alkalmakkor mindig voltak kisebb-nagyobb problémáim.

Pihenőhely a Virágos-nyergen. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen már gyorsan feljutottam a Hármashatár-hegyre, ahonnan mint mindig, most is gyönyörű kilátás nyílt a városra. Nagyon kedvelem ezt a helyet, talán innen nyílik a legszebb panoráma. Most külön motivációt nyújtott, hogy a munkahelyem ablaka pont erre nyílik, így egész héten ezt figyeltem, és megfogadtam, hogy hétvégén mindenképp felmászok ide. Sajnos a munkahelyemül szolgáló irodaházat már nem igen sikerült megtalálnom fentről.

Kilátás a Hármashatár-hegyről. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezt követően kisebb-nagyobb kocogásokkal tarkítva lejutottam Fenyőgyöngyére, onnan pedig megindultam az Árpád-kilátó irányába. Itt már egész nagy tömeg volt, de nem a teljesítménytúrázók miatt, hanem mert egy iskolai túrázós vetélkedőt tartottak éppen, úgyhogy az ezen apropóból kiragasztott narancssárga szalagok még jobban segítették a tájékozódásomat. Az ellenőrzőpontokon kisebb-nagyobb feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek, volt éneklés, pohárhajtogatás, találós kérdések és hasonlók. Ezt figyelve gyorsan telt az idő, és nemsokára már az Árpád-kilátónál voltam, ahonnan szintén kitűnő kilátást nyílt.

Kilátás az Árpád-kilátóból. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezután belelendültem, és jó tempóban el is indultam Hűvösvölgy felé. Útközben kisétáltam a „reptérhez” is, ahol épp felszállni készülődtek a kisrepülőgépek.

Kisrepülőgépek a reptéren. Fotó: Kőrössy Tamás

Majd miután megérkeztem Hűvösvölgybe, a büfében két pár virslit és két szelet kenyeret is megettem frissítőként. Jól esett nagyon, de kicsit „elpunnyadtam” tőle, úgyhogy némileg nehezebbre esett folytatni a túrát. De ez hamar elmúlt, a máriaremetei kegytemplomnál már újra jó erőben éreztem magamat.

A máriaremetei kegytemplom. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen következett egy másik kedvenc helyem, az ilyenkor is gyönyörű Remete-szurdok. Most kivételesen nem mentem végig rajta, hanem a kék jelzést követve megmásztam a roppant meredek Remete-hegyet. Itt találkoztam egy aranyos kutyával, aki végig követett, sikeresen elterelve figyelmem a mászás fáradtságáról. Ezt követően már csak egyenes erdei szakasz következett, amelynek monotonitását csak néha-néha törte meg egy-egy lovascsoport. Egy idő után becsatlakozott a sárga, majd a zöld sáv, így értük el a Muflon itató érintésével a Zsíros-hegyet, ahonnan már csak pár lépés volt a cél, Nagykovácsi. Közben eszembe jutott, hogy Nagykovácsit már tulajdonképp az összes színű túrán bejártam, voltam itt a Piros 85-el, a Sárga 70-el, a Zöld 45-el, és most a Budai kék túrával is. A cél a Bányász emlékműnél volt, ahol csokit és szörpöt kaptunk, és átvehettük a jól megérdemelt kitűzőt és emléklapot. Kis szépséghiba, hogy a buszmegálló innen még 20 perc sétára volt (aminek oka gondolom az volt, hogyha a plébániánál lett volna a cél, akkor az utolsó 1 km már nem a kék jelzésen ment volna), de ez nem okozott gondot. Tulajdonképp mindegy, hogy a túra részeként, vagy csak egyfajta levezetésként sétálom le azt a másfél km-t. Sőt lefele menet még egy anyukától azt is megtudhattam, hogy Nagykovácsi egy zsákfalu, és hogy mit is jelent ez a szó.

Itiner, emléklap és kitűző. Fotó: Kőrössy Tamás

Összességében egy kellemes kis szombati túra volt, amely érintette a kedvenc kirándulóhelyeimet (Hármashatár-hegy, Árpád-kilátó, Remete-szurdok). Az idő is jó volt, a pontőrök is kedvesek voltak. Jól éreztem magamat, bár kicsit több ellenőrzőpontot és ellátást azért el tudtam volna viselni, de így is egy kimondottan jó túra volt.

Pontozás.

Itiner: 8
Útvonalválasztás: 9
Versenyközpont: 8
Szolgáltatások: 7
Díjazás: 8
Jelzések/szalagozás: 9
Pontőrök: 10
Ár/érték arány: 8

Összesen: 67

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!

(Kortom)