A Sárga 40 elhozta a nyarat

A hazai pálya minden előnyét sikerült kihasználni a Sárga 40 teljesítménytúrán, amely az NB II-es túrabajnokság harmadik futama volt. Nagyon élveztük a kellemes nyári időt.

A Törökugrató Budaörsön. Fotó: Vyviora Anita

A Törökugrató Budaörsön. Fotó: Vyviora Anita

Ez a túra ismét logisztikai kihívások elé állított minket, ugyanis a rajt és a cél jelentős távolsága miatt Budaörsön kellett hagynunk az egyik autót, hogy az Árpád-hídtól busszal utazzunk el Pilisvörösvárra. Kényelmes is volt így hazajönni a mozgás után.

A 6:30-as buszt lőttük be, hogy egymás képességeit figyelembe véve folyamatosan elrajtoljunk. Kortom volt az első, akit a frissen NB II-be nevezett András és Anita követtek. A legvégén (7:40) pedig én vágtam bele a távba.

Sárga 40 rajt, Pilisvörösvár, Sramli Söröző. Fotó: Vyviora Anita

Sárga 40 rajt, Pilisvörösvár, Sramli Söröző. Fotó: Vyviora Anita

Szenzációs idő volt már korán reggel, ami az egész túrát jellemezte. A záporokról szóló jóslatok finoman szólva sem jöttek be.

A Zsíros-hegy, Nagykovácsi szélének eléréséig terveztem a bemelegítő etapot. Helyenként futva, de többnyire sétálva szándékoztam odáig eljutni. Néha ugyan nem tartottam be, de egyáltalán nem erőlködtem. Közben beértem Anitát és Andrást, akiktől a Muflon Itatónál vettem búcsút. Ez ellenőrzőpont is volt.

Muflon Itató, Nagykovácsi. Fotó: Vyviora Anita

Muflon Itató, Nagykovácsi. Fotó: Vyviora Anita

Az ep. után már szinte végig kocogtam. Nagyon jól esett. A táv minden centiméterét ismertem, tudtam, hol lehet gyorsabban, és hol kell lassabban haladni. Az Alsó-Jegenye-völgy végre gyönyörű színekben pompázott, míg a Virágos-nyereg felé vezető hegygerinc már oly annyira besűrűsödött, hogy szinte alig lehetett rálátni a völgyre. Ezt szeretem, ráadásul nagyon vártam a hosszú tél után. Él a természet!

Alsó-Jegenye-völgy. Fotó: Vyviora Anita

Alsó-Jegenye-völgy. Fotó: Vyviora Anita

Nagyon jól esett a kocogás. Két hetet hagytam ki a Vitézlő után, mert nem volt időm kirándulgatni. Talán most másztam meg a legkönnyebben az Újlaki-hegyet, ahol siklóernyősök hada fogadott. Nem bírtam ki, hogy ne álljak meg bámészkodni. Gyerekkoromban eszméletlenül sokat jártam ezen a környéken, így a mai napig közel áll a szívemhez a Hármashatár-hegy és a környéke. Kortom elég jó tempót ment, itt előztem le.

Kilátás az Újlaki-hegyről. Fotó: Vyviora Anita

Kilátás az Újlaki-hegyről. Fotó: Vyviora Anita

Hűvösvölgyben fújtam egyet, pedig egyáltalán nem voltam fáradt. Éhes sem, mégis magamba tömtem némi elemózsiát. Meleg időben általában a folyadékbevitelre figyelek csak. Öröm volt körbenézni a Gyermekvasút végállomásán, ugyanis meglepően sok kiránduló, gyerekek és felnőttek lézengtek a környéken. Sőt! Szokatlanul sokan jöttek velem szembe a túra hátralévő részén is.

Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás, ellenőrzőpont. Fotó: Vyviora Anita

Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás, ellenőrzőpont. Fotó: Vyviora Anita

A Nagy-Hárs-hegyet is simán meg tudtam mászni, így biztos voltam abban, hogy sikerül elég jó időt is mennem. Persze szem előtt tartottam, hogy filmezni akkor is fogok, ha az az időeredményem rovására is megy. Ezeket a videókat imádom visszanézni itthon, és elsősorban a teljesítménytúrázás a természet, a mozgás élvezetéről szól.

Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegyen. Fotó: Vyviora Anita

Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegyen. Fotó: Vyviora Anita

Mivel a növényzet sűrűn benőtte a sárga sáv által jelzett ösvényt, az eltévedések elkerülése érdekében a kritikus pontokra szalagokat raktak az ELTE-BEAC lelkes szervezői. Ezek biztosan jól jöttek azoknak, akik nem igazán ismerték a terepet. Útközben valahol félúton a Csacsi-rét és Sorrento között málnaszörpöt, míg Sorrentonál ásványvizet kaptam. Utóbbinál még „hajrá brigád” is várt.

Sorrento. Fotó: Vyviora Anita

Sorrento. Fotó: Vyviora Anita

Budaörsön még meghódítottam a Petami által megszállt Törökugratót, majd a remek szalagozást követve 5 óra 52 perc és 40 másodperc menet után elértem a célt.

Kilátás a Törökugratóról. Fotó: Vyviora Anita

Kilátás a Törökugratóról. Fotó: Vyviora Anita

A célban Szötske megkért, hogy segítsek be, így beálltam pecsételgetni és célidőt írni, amíg a többiek megérkeztek.

A túra videója:


Adatok

Táv: 40,2 km

Szint: 1430 m

Idő: 5:52:40

Avg: 152

Max: 177

Cal: 4796

Hőmérséklet: 31 °C

Értékelés

Itiner: Kortom: 10; Totesz: 9

Útvonalválasztás: Kortom: 8; Totesz: 8

Versenyközpont: Kortom: 8; Totesz: 8

Szolgáltatások: Kortom: 8; Totesz: 10

Díjazás: Kortom: 9; Totesz: 9

Jelzések/szalagozás: Kortom: 9; Totesz: 10

Pontőrök: Kortom: 10; Totesz: 10

Ár/érték arány: Kortom: 10; Totesz: 10

Összesen: 73 (Kortom: 72; Totesz: 74)

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!