Esti tekergés Szendrőn

Pénteken ráhangolódtunk a szombati bajnoki futamra. Egy laza kilenc kilométeres távval, amely kevés szintemelkedéssel mutat be néhány látványosságot Szendrő környékén.

Esti tekergés Szendrőn, célfotó

Esti tekergés Szendrőn, célfotó

Délután hat magasságában érkeztünk meg a borsodi kisvárosba, ahol ekkor alig néhányan lézengtek az általános iskolában. Kipakoltunk, megvettük az itinereket, majd a Bódva partján nekivágtunk a 9,3 km-s távnak.

A Bódva igen sebesen folyt. Nem csoda, áradás van. A hó szinte mindenhol elolvadt, ráadásul eszméletlen mennyiségű eső is esett. A gáton sörösdobozokra festett jelzések vezettek minket Kortommal. Ötletes. Az első ellenőrzőpont a Csehi-tanyán volt, ahol elkezdett csöpörögni az eső. Felhívták a figyelmünket, hogy a nagy sár miatt elterelték az útvonalat.

A sötétedésben még kivehetőek voltak a másnapi túra hegyei, dombjai, és még néhány jó fotót is sikerült készítenünk. A várnál már sötét volt, így a hangulatos fáklyákat követve értünk el a kilátóhoz. Bár tériszonyom van, mégis felmentem. Szerencse, hogy semmit sem láttam a lábam alatt.

A jelzést követve visszatértünk az iskolába, ahol még dumáltunk egy jót a szervezőkkel, majd elvonultunk aludni.

Kikapcsolódásnak jó volt, de a nyomába sem érhet a szenzációs Vitézlő 50-nek. 🙂

Az Esti tekergés Szendrőn túra szintprofilja. Forrás: szendroitura.hu

Az Esti tekergés Szendrőn túra szintprofilja. Forrás: szendroitura.hu

 

Értékelés

Itiner: Kortom: 7, Totesz: 8

Útvonalválasztás: Kortom: 7, Totesz: 7

Versenyközpont: Kortom: 8, Totesz: 9

Szolgáltatások: Kortom: 7, Totesz: 8

Díjazás: Kortom: 7, Totesz: 8

Jelzések/szalagozás: Kortom: 6, Totesz: 8

Pontőrök: Kortom: 9, Totesz: 10

Ár/érték arány: Kortom: 7, Totesz: 9

Összesen: 62,5 (Kortom: 58, Totesz: 67)

A tekergés fotói ITT tekinthetőek meg.

A GPS track ITT érhető el.

Videó a túráról. Link, ha nem látszik.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!