Himbi-Limbi a Libegő alatt

A „Himbi-Limbi a Libegő alatt” túra különleges jelentőséggel bír számomra, hisz a K-100 és a tavalyi Teleki 50 mellett ez volt a harmadik olyan túra, amit feladni kényszerültem (két éve). Tavaly is nagyon meg akartam már csinálni, de egy születésnapi buli közbejött, idén viszont már nem volt kibúvó.
A 15,6 km-es táv miatt első ránézésre nagyon könnyűnek tűnik a túra, de a 820 méter szintemelkedés izzasztó tud lenni (a Vitézlő 50 NBII-es túra például 50 km-en csak 160 méter szinttel tartalmaz többet). A rajt zárása előtt 40 perccel, 9:20-kor indultam, és meglepődve tapasztaltam, hogy csak a 15. induló vagyok. Szerencsére, ahogy láttam, még utánam is indultak bőven.
A túra maga ugyan kicsit monoton (a Libegő környékén kell fel-alá „himbi-limbizni”), de nagyon szép helyeket láthat az ember. Először az igen meredek Hunyad-oromra kellett felmászni, de a gyönyörű kilátásért igencsak megérte. Majd vissza a rajthoz, és a zöld háromszög-zöld sáv jelzést követve irány a Pozsonyi-hegy. Itt találkoztam egy kedves hölggyel, akivel egy ideig együtt folytattam utamat. Jó társaságban csak úgy repül az idő, így a Tündér-szikla (egyik nagy kedvencem a Budai-hegységben) érintésével gyorsan visszajutottunk a rajthoz, immár második alkalommal.
Itt kicsit begyorsítottam, így a Disznófő és az Anna-rét érintésével hamar feljutottam a Normafához. Itt elsőre nem sikerült kiszúrnom a pontőrt, úgyhogy a nagy nézelődés közben elfogyasztottam egy igen finom tejfölös lángost.
Ezután a Székely kapun áthaladva a kék körséta jelzést követve elérkeztem a Libegő felső állomásához, majd pedig a zöld háromszögön haladva a Pozsonyi-hegyhez. Immár másodjára, majd a már egyszer bejárt útvonalon vissza a rajthoz, immár harmadjára. Itt már kicsit kezdett monotonná válni a túra, de a mellettem elrohanó futók eszembe jutatták a Libegő 11x-t, ami nehézségben és monotonitásban is jócskán veri ezt a túrát.
Ezután következett a túra legkeményebb szakasza, a Libegő alatti ösvényen kellett felgyalogolni a felső állomáshoz. Ott fent ülve nem is gondolná az ember, hogy milyen meredek út megy alul. Szerencsére csak meredek volt, hosszú nem, így viszonylag hamar felértem.
Innen még egy gyors látogatás a János-hegyi kilátóhoz (másik nagy kedvencem a Budai-hegységben), majd vissza a célhoz, a Libegő felső állomásához. Bekaptam egy zsíros kenyeret, egy kis kekszet (kóstoljunk meg mindent), és el is indultam a Normafához, ahonnan busszal könnyen hazajutottam.
A túra összességében tetszett, könnyed kis kikapcsolódás volt. Igen szép helyeken haladt végig, bár némiképp monoton volt, de erre számítani lehetett. Összességében mindennel elégedett voltam, egy olyan jó kis budai-hegységes túra volt.

A „Himbi-Limbi a Libegő alatt” túra különleges jelentőséggel bír számomra, hisz a K100 és a tavalyi Teleki 50 mellett ez volt a harmadik olyan túra, amit feladni kényszerültem (két éve). Tavaly is nagyon meg akartam már csinálni, de egy születésnapi buli közbejött, idén viszont már nem lehetett kifogás.

Hosszú az út felfelé. Fotó: Kőrössy Tamás

Hosszú az út felfelé. Fotó: Kőrössy Tamás

A 15,6 km-es táv miatt első ránézésre nagyon könnyűnek tűnik a túra, de a 820 méter szintemelkedés izzasztó tud lenni (a Vitézlő 50 NB II-es túra például 50 km-en csak 160 méter szinttel tartalmaz többet). A rajt zárása előtt 40 perccel, 9:20-kor indultam, és meglepődve tapasztaltam, hogy csak a 15. induló vagyok. Szerencsére, ahogy láttam, még utánam is indultak bőven.

Megérkezés a Libegőhöz. Fotó: Kőrössy Tamás

Megérkezés a Libegőhöz. Fotó: Kőrössy Tamás

A túra maga ugyan kicsit monoton (a Libegő környékén kell fel-alá „himbi-limbizni”), de nagyon szép helyeket láthat az ember. Először az igen meredek Hunyad-oromra kellett felmászni, de a gyönyörű kilátásért igencsak megérte. Majd vissza a rajthoz, és a zöld háromszög-zöld sáv jelzést követve irány a Pozsonyi-hegy. Itt találkoztam egy kedves hölggyel, akivel egy ideig együtt folytattam utamat. Jó társaságban csak úgy repül az idő, így a Tündér-szikla (egyik nagy kedvencem a Budai-hegységben) érintésével gyorsan visszajutottunk a rajthoz, immár második alkalommal.

A Tündér-szikla. Fotó: Kőrössy Tamás

A Tündér-szikla. Fotó: Kőrössy Tamás

Itt kicsit begyorsítottam, így a Disznófő és az Anna-rét érintésével hamar feljutottam a Normafához. Itt elsőre nem sikerült kiszúrnom a pontőrt, úgyhogy a nagy nézelődés közben elfogyasztottam egy igen finom tejfölös lángost.

Tejfölös lángos a Normafánál. Fotó: Kőrössy Tamás

Tejfölös lángos a Normafánál. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezután a Székely kapun áthaladva a kék körséta jelzést követve elérkeztem a Libegő felső állomásához, majd pedig a zöld háromszögön haladva a Pozsonyi-hegyhez. Immár másodjára, majd a már egyszer bejárt útvonalon vissza a rajthoz, immár harmadjára. Itt már kicsit kezdett monotonná válni a túra, de a mellettem elrohanó futók eszembe juttatták a Libegő 11x-t, ami nehézségben és monotonitásban is jócskán veri ezt a túrát.

A Libegő felső állomása. Fotó: Kőrössy Tamás

A Libegő felső állomása. Fotó: Kőrössy Tamás

Ezután következett a túra legkeményebb szakasza, a Libegő alatti ösvényen kellett felgyalogolni a felső állomáshoz. Ott fent ülve nem is gondolná az ember, hogy milyen meredek út megy alul. Szerencsére csak meredek volt, hosszú nem, így viszonylag hamar felértem.

Felfelé a Libegő alatt I. Fotó: Kőrössy Tamás

Felfelé a Libegő alatt II. Fotó: Kőrössy Tamás

Felfelé a Libegő alatt II. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen még egy gyors látogatás a János-hegyi kilátóhoz (másik nagy kedvencem a Budai-hegységben), majd vissza a célhoz, a Libegő felső állomásához. Bekaptam egy zsíros kenyeret, egy kis kekszet (kóstoljunk meg mindent), és el is indultam a Normafához, ahonnan busszal könnyen hazajutottam.

Túra után édes a pihenés. Fotó: Kőrössy Tamás

Túra után édes a pihenés. Fotó: Kőrössy Tamás

A túra összességében tetszett, könnyed kis kikapcsolódás volt. Igen szép helyeken haladt végig, bár némiképp monoton volt, de erre számítani lehetett. Összességében mindennel elégedett voltam, egy olyan jó kis budai-hegységes túra volt.

Pontozás.

Itiner: 8
Útvonalválasztás: 7
Versenyközpont: 8
Szolgáltatások: 7
Díjazás: 8
Jelzések/szalagozás: 8
Pontőrök: 9
Ár/érték arány: 7

Összesen: 62

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!

(Kortom)