Másfél hónap kihagyás után indultam újra teljesítménytúrán. Nem a lustaság miatt hagytam ki ilyen hosszú időt, hanem egy sunyi sérülés miatt, ami úgy tűnik, mára már a múlté. Viszlát!

Túrázók és futók a Tojás teljesítménytúrákon. Fotó: Kimmel Péter (MVTE)

Ugyan a hajnali órákban az áprilisi fagy miatt közel álltam a zseléskedéshez, ám összekapartam magam, és az Újpest-Városkapu, Deák Ferenc tér, Széll Kálmán tér útirányon át fél kilencre értem fel Normafára.

Tudtam, hogy itt lesz Tarnai Máté, ráadásul egyéb kötelességeimnek is eleget tettem, így nem kapkodtam el a rajtot. Kilenc óra magasságában vágtam bele a 20 kilométeres, a GPS-em szerint 649 méter szintemelkedést tartalmazó Tojás 20 túrába.

Mivel az útvonalat kívülről fújom, az itinerbe bele sem néztem. Tudtam, hogy hol lesznek az ellenőrzőpontok és az etetőpont, így csak a túrafutás és az erdő hangjai foglalkoztattak. A hűvös ellenére nem fáztam, pedig a sálam, a sapkám és a kesztyűmet is levettem. Jó érzés volt végre a természetben flangálni, nem zavart semmi.

Az első ellenőrzőpont alig egy km-re volt a rajttól, a Disznófő-forrásnál. Eddig jeges, nagyon csúszós erdei ösvényeken szenvedtem, ami jelentősen lassított. Disznófőn várakoznom kellett egy pindurkát, ami természetesen nem volt baj, legalább hangolhattam a kamerán. Emese meglepődve jegyezte meg, hogy „Felveszed az egész túrát? De jó!” Hát igen! Nem minden nap lát az ember egy fejkamerával rohangáló turistát.

Innen az út a fák alatt halad, ám én a könnyebb futás érdekében kerültem az aszfalton. Szerencsére a csodálatos Tündér-szikla alatt szinte hibátlan talajon futhattam, így az időn tudtam kompenzálni valamelyest. Amúgy kizárólag magammal versenyeztem, nem is akartam sietni. A filmezés miatt pedig (pl. a szikla alatt) több alkalommal is lassítottam/megálltam. Következett a libegő keresztezése. Ezt is megörökítettem, mert a húgom mindig mondja, hogy „Menjünk már el libegőzni”. Enyhe emelkedő, jobb, majd bal kanyar, egy éles jobbos és máris lejtünk a szűk ösvényen a Budakeszi út felé. Át az úton, jobbra, balra, végül lejtmenetben érjük el az egykor Hárs-hegyi kemping ellenőrzőpontot. Tojással kínáltak, de meghagytam inkább másnak.

A zöld sáv jelzés ismét betér a fák közé. Mivel havat és jeget láttam, ismét a műúton maradtam. A szemetes erdei etap után következett az első lépcsőzés. Kettesével fölfelé, szigorúan. Lejtő a villamosig, egészen pontosan a patakig, majd az Apáthy-szikláig bizony komoly lépcsőzés és szintemelkedés következett. Ismertem, tudtam, hogy itt nem éri meg szenvedni, ezért besoroltam a túratársak mögé. A túra legszebb panorámája szerintem itt tárul elénk, ugyanis gyönyörű kilátás nyílik többek között a Normafára, vagy a János-hegyre. Meg is álltam egy villámgyorsat kamerázni. Aki azt hiszi, hogy túl van az emelkedőkön, az bizony téved. Az Árpád-kilátóig bizony kell még egy picit szenvedni. De megéri, ugyanis innen látni a Dunát, néhány hidat és a pesti oldalt. Szép!

A következő szakasz a csalók álma, vagy inkább rémálma. Mindenki döntse el maga. Etetőpont van a Szépvölgyi úton a zöld sáv jelzés mentén, de a túra egy része levágható a Hármashatárhegyi-úton. Az előbbin kellemes a szinteloszlás, míg az utóbbin horror. Én a becsület útját jártam, így a hivatalos úton haladtam. A frissítésnél összefutottam Kimmel Petivel is, aki eszméletlenül sok képet csinált a túráról. Mivel én 20 km-en sosem frissítek, legfeljebb itallal, ezért nem fogyasztottam a „terülj, terül asztalkámból”.

Frissítőpont a Tojás teljesítménytúrákon. Fotó: Kimmel Péter (MVTE)

A zöld az adótorony másik oldaláról közelíti meg a Hármashatár-hegyet egy kevésbé frekventált útvonalon. Ezt az is mutatja, hogy szinte alig volt kijárva, így nagyon jeges volt. A Guckler Károly útra rátérve estem egy óriásit. A kamera sajnos lemerült, így nem vettem fel. Az aksit a következő ellenőrzőpont ellenőreinek közreműködésével tudtam kicserélni, ugyanis a gyári akkumulátor beragadt, csak egy bicskával tudtam kiműteni.

A Virágos-nyeregtől egy-két havas szakasztól eltekintve szinte végig dagonyában futottam. Bár megjegyzem, ez messze elmaradt a megszokottól. Ez az unalmasabb etap nagyon hamar elment. A Solymár melletti szántóföldre kiérve mindig gyönyörködök a környező hegyekben. Így volt ez most is. A Szarkavár tövében sem a megszokott sár várt, szerencsére ez most enyhébbre sikeredett. Kimmel Peti leelőzött és megint lelkesen fotózott, és nem mellesleg: marha jó képeket csinált. a solymári betonozás végén a Kocsma galériában vetettem véget a túrának, ahol majdnem ugyanannyit dumáltam, mint amennyit kocorásztam. Jó volt, jövőre is jövök. Köszönöm a szervezést!

Sártenger Solymáron. Fotó: Kimmel Péter (MVTE)

Pontozás:

Itiner: 9

Útvonalválasztás: 8

Versenyközpont: 8

Szolgáltatások: 10 (Ez nagyon durván full extrás volt)

Díjazás: 9

Jelzések/szalagozás: 10

Pontőrök: 10

Ár/érték arány: 9

Összesen: 73

A túráról készült fotók a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületének Facebook-oldalán, IDE kattintva tekinthetőek meg.

A túráról készült filmünk pedig alább, vagy a Youtube-on tekinthető meg.

A 2012-es Tojás 20 teljesítménytúra beszámolója, szintén videóval ITT érhető el. (Videó itt)

Végül jöjjön egy kis számvetés!

GPS track (Garmin, Dakota 10 készülékkel)

Táv: 19,91 km

Szintemelkedés: 656 m

Süllyedés: 920 m

Legmagasabb pont: 479 m

Legalacsonyabb pont: 149 m

Avg: 163

Max: 189

Cal: 2825

Menetidő: 3:04:54

Tojás 20 GPS track, áttekintő kép. Részletek ITT!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!