Holló-kőtől Vörös-kőig a Visegrádi-hegységben

A HKVK túramozgalom miatt választottam ezt a túrát. Jól döntöttem, ugyanis remek szervezés mellett élvezhettem a pilisi későtelet. Nálam ez eddig 2013 túrája/futása.

Zúgó az Apát-kúti-völgyben. Fotó: Tolnai Balázs

Zúgó az Apát-kúti-völgyben. Fotó: Tolnai Balázs

Mivel a túra kiinduló- és végpontja máshol volt, bizony picit logisztikáznunk kellett Mátéval. A legideálisabb megoldásnak végül az tűnt, hogy Visegrádon hagyjuk az autót, majd busszal megyünk Leányfalura. Így hazafelé csak egy átöltözést kell beiktatnunk a gépjárműnél. És bejött! 🙂

A rajt helyszínét jól ismertem, ugyanis a 2012/13-as labdarúgó bajnoki idény miatt már jártam itt. A Dunakeszi Kinizsivel jól elpáholtuk Leányfalu legjobbjait. Kedves és csinos hölgyek bonyolították le a nevezést és az indítást, akik átadták a mozgalom igazolófüzetét is.

Máté alaposan bekezdett pedig azt mondta, hogy kényelmesebbre veszi a Galyavár után a figurát. Megmondom őszintén, örülök neki, hogy nem így tett, hiszen simán hatos átlagot (kb. 6,7) mentünk. De ne rohanjunk ennyire előre!

Sár a Vörös Meteor-forrásnál. Fotó: Tolnai Balázs

Sár a Vörös Meteor-forrásnál. Fotó: Tolnai Balázs

A kezdeti szakaszon saras emelkedőket másztunk meg, majd a Vörös Meteor-forrásnál Máté pálinkaszünetet tartott. Két kutya követett minket a faluból, de itt lemorzsolódtak rólunk. Amúgy nagyon jámbor volt mindkettő. Gondolom visszamentek a faluba. A pálinkától Máté még inkább beindult, így alig győztem őt követni. A Vörös-kőre eszméletlenül hamar felértünk, ahol már hó volt. Azért a Pilisben még a tél az úr.

Sajnos a borongós idő miatt rossz volt a kilátás. Pedig innen aztán mindent látni! Fotó: Tolnai Balázs

Sajnos a borongós idő miatt rossz volt a kilátás. Pedig innen aztán mindent látni! Fotó: Tolnai Balázs

A havas, néhol jeges úton komoly tempót mentünk. Csak a korcsolyapályákon lassítottunk, no meg akkor, ha ismerőssel találkoztunk. A Pap-réten át vezet a piros sáv Pilisszentlászlóra, ahol a Gesztenyés sörözőben volt az ellenőrzőpont. Itt feltétlenül meg kell jegyezzem, eszméletlen jó volt a zsíros kenyér. Kiváló, enyhén csípős csalamádéval, valamint apróra vágott lilahagymával.

Etetős ellenőrzőpont Pilisszentlászlón. Fotó: Tolnai Balázs

Etetős ellenőrzőpont Pilisszentlászlón. Fotó: Tolnai Balázs

Máté itt megjegyezte, hogy nagyon könnyű etap jön, ezért majd teszünk néhány kitérőt is. Én életemben először zongoráztam végig a piros sáv jelzést, így rám fért a művelődés. Szinte végig kocogtunk, csak pillanatokra fotózni álltunk meg. Számos patakátkelés övezte az utat, ami mindenképpen izgalmassá varázsolta a szakaszt. A Kaán Károly-forrás vize pedig rendkívül jól esett. Állítólag sokan Visegrádról ide járnak vízért.

Bővizű patak a Magda-forrás közelében. Fotó: Tolnai Balázs

Bővizű patak a Magda-forrás közelében. Fotó: Tolnai Balázs

Végül 3 óra 11 perc és 2 másodperc alatt teljesítettük a távot, ami bőven a tervezett hatos átlag fölött van. A táv 21,5 km, a szintemelkedés 670 méter.

Értékelés:

Itiner: Totesz: 8; Máté: 9

Útvonalválasztás: Totesz: 9; Máté: 10

Versenyközpont: Totesz: 8; Máté: 9

Szolgáltatások: Totesz: 10+; Máté: 10

Díjazás: Totesz: 9; Máté: 9

Jelzések/szalagozás: Totesz: 10; Máté: 9

Pontőrök: Totesz: 10; Máté: 10

Ár/érték arány: Totesz: 10; Máté: 10

Összesen: 75 (Totesz: 74; Máté: 76)

Nehézség: 2,5/10

Hőmérséklet: 1°C

AVG: 153

MAX: 177

CAL:2609

További fotók a túráról.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!