Kitörés 25

A Kitörés 25 tavaly is nagyon tetszett, így biztos voltam benne, hogy idén is nekivágok. A téli éjszakai túráknak mindig különleges hangulata van, ami a Kitörésre fokozottan igaz. A korabeli katonaruhába öltözött pontőrök és a hadviselő feleknek (magyarok, németek, szovjetek) megfelelő pecsétek igazán egyedivé teszik ezt a túrát.
Dórival vágtunk neki a Kitörésnek, és a korai rajt érdekében már 16.45-ra megérkeztünk a Budai várba. Ahogyan vártuk, hatalmas volt a tömeg, de a kiváló szervezésnek hála negyed órával később, azaz pontban 17.00-kor már el is indulhattunk. A túra első része a városban haladt, ahol turistajelek híján nem volt könnyű tájékozódni. Szerencsére rengetegen voltunk, így egyszerűen csak követtük a tömeget. Az első igazán komoly (és hosszú) emelkedő a Diós-ároknál várt minket, amit – egy kis teázással megszakítva – jelentősebb nehézségek nélkül átvészeltük.
Majd a svábhegyi fogaskerekű állomáshoz érkeztünk, ahonnan tettünk egy kisebb kitérőt Dóri nagymamájához, ahol finom és még meleg lekváros fánkok vártak minket. A fánkozás után energiával telve indultunk meg első ellenőrzőpontunk, a Széchenyi-emlékű felé. Örömmel tapasztaltam, hogy a tavalyi túrával ellentétben nem volt semmiféle sor, és egyből megkaptuk a pecsétet. Mint később kiderült, korai volt az öröm.
Innen a zöld sáv, zöld kereszt, sárga kereszt turistautakat követve elérkeztünk Csacsi-rétre, túránk második ellenőrzőpontjához. Itt választhattunk, hogy magyar vagy német pecsétet kérünk, én – mivel az első ellenőrzőponton magyart kaptunk – a németet választottam. Kis teázás után folytattuk is utunkat Virág-völgy fele. Útközben számos katonasírt érintettünk, amiknél megálltunk pár percre emlékezni a hősi halottakra.
Ezután egy hosszas emelkedős utat követve (a Piros 85 túrán pont erre haladtunk, csak ellenkező irányban) felértünk a János-hegyi kilátóhoz. Itt a szovjet katonáktól Sport szeletet és szovjet pecsétet kaptunk (páran meg is jegyezték mögöttünk, hogy kicsit abszurd, hogy a Kitörésen pont a szovjetektől kapjuk a csokit). Örömmel láttam, hogy már most megvan mindhárom hadviselő fél pecsétje. A kilátóba is szívesen felmentünk volna, de sajnos csak este 8-ig volt nyitva.
Ezután a csúszós utakon szép lassan lebotorkáltunk Szépjuhásznéra, majd a sárga jelzést követve megérkeztünk a Nagy-Hárs-hegyre, a Kaán Károly-kilátóhoz. Itt szőlőcukrot és szalonnát kaptunk frissítő gyanánt (a kolbász sajnos csak később készült el). Egy kisebb tűz mellett pedig kicsit fel is melegíthettük átfagyott végtagjainkat.
Innen már lefelé vezetett az út Hűvösvölgybe. Onnan viszont még várt ránk pár kemény emelkedő. Számomra ez volt a túra legkellemetlenebb része, hiszen annyira csúszós volt a talaj, hogy jópárszor elestem, kétszer sajnos pont a térdemre, amit a túra további részén eléggé megéreztem. A hosszú csúszós részt a végén a Határ-nyergi és az Újlaki-hegy emelkedői zárták, amik télen éjszaka komoly kihívást jelentettek. Sajnos ahogyan korábban a János-hegynél és a Nagy-Hárs-hegynél, itt is nagyon hosszú sort tapasztaltunk az ellenőrzőpontnál, körülbelül negyed órán keresztül kellett sorban állni a csúszós úton a hideg téli éjszakában.
Ezután egy rövid séta után elérkeztünk túránk céljához a virágos-nyergi Boróka büféhez. Itt is egy kisebb sor fogadott minket, de viszonylag hamar megkaptunk az idén is nagyon hangulatos és egyedi oklevelet és kitűzőt, valamint egy pohár forró teát és egy fasírtos zsemlét. Ezek elfogyasztása után igyekeztünk valahogy hazajutni. Sajnos az utolsó buszt lekéstünk, így nem volt könnyű dolgunk. Őszintén szólva a túra célja nem volt igazán közlekedésbarát helyen.
Így úgy döntöttünk, hogy lesétálunk a Bécsi útig, de Dóri remek ötletét használva stoppoltunk, és egy kedves túrázó társaság levitt minket egészen a Nyugati pályaudvarig, ahonnan az éjszakai járattal már könnyen és gyorsan hazajutottunk. Ezúton is köszönjük nekik. Véleményünk szerint nagyon jó és hangulatos túra volt, ezt tényleg vétek lett volna kihagyni. Dórinak pedig innen is gratulálok, mert azért 23 km-en 1042 méter szintemelkedést teljesíteni – főleg éjszaka és hóban – egyáltalán nem könnyű feladat!
Itiner: Tomi: 10; Dóri: 10
Útvonalválasztás: Tomi: 8; Dóri: 9
Versenyközpont: Tomi: 9; Dóri: 8
Szolgáltatások: Tomi: 10; Dóri: 10
Díjazás: Tomi: 10; Dóri: 10
Jelzések/szalagozás: Tomi: 10; Dóri: 10
Pontőrök: Tomi: 10; Dóri: 10
Ár/érték arány: Tomi: 10; Dóri: 9
Összesen: 76.5

A Kitörés 25 tavaly is nagyon tetszett, így biztos voltam benne, hogy idén is nekivágok. A téli éjszakai túráknak mindig különleges hangulata van, ami a Kitörésre fokozottan igaz. A korabeli katonaruhába öltözött pontőrök és a hadviselő feleknek (magyarok, németek, szovjetek) megfelelő pecsétek igazán egyedivé teszik ezt a túrát.

Rajt a Budai Várban. Fotó: Kőrössy Tamás

Rajt a Budai Várban. Fotó: Kőrössy Tamás

Dórival vágtunk neki a Kitörésnek, és a korai rajt érdekében már 16.45-ra megérkeztünk a Budai várba. Ahogyan vártuk, hatalmas volt a tömeg, de a kiváló szervezésnek hála negyed órával később, azaz pontban 17.00-kor már el is indulhattunk. A túra első része a városban haladt, ahol turistajelek híján nem volt könnyű tájékozódni. Szerencsére rengetegen voltunk, így egyszerűen csak követtük a tömeget. Az első igazán komoly (és hosszú) emelkedő a Diós-ároknál várt minket, amit – egy kis teázással megszakítva – jelentősebb nehézségek nélkül átvészeltük.

Majd a svábhegyi fogaskerekű állomáshoz érkeztünk, ahonnan tettünk egy kisebb kitérőt Dóri nagymamájához, ahol finom és még meleg lekváros fánkok vártak minket. A fánkozás után energiával telve indultunk meg első ellenőrzőpontunk, a Széchenyi-emlékű felé. Örömmel tapasztaltam, hogy a tavalyi túrával ellentétben nem volt semmiféle sor, és egyből megkaptuk a pecsétet. Mint később kiderült, korai volt az öröm.

Innen a zöld sáv, zöld kereszt, sárga kereszt turistautakat követve elérkeztünk Csacsi-rétre, túránk második ellenőrzőpontjához. Itt választhattunk, hogy magyar vagy német pecsétet kérünk, én – mivel az első ellenőrzőponton magyart kaptunk – a németet választottam. Kis teázás után folytattuk is utunkat Virág-völgy fele. Útközben számos katonasírt érintettünk, amiknél megálltunk pár percre emlékezni a hősi halottakra.

Ezután egy hosszas emelkedős utat követve (a Piros 85 túrán pont erre haladtunk, csak ellenkező irányban) felértünk a János-hegyi kilátóhoz. Itt a szovjet katonáktól Sport szeletet és szovjet pecsétet kaptunk (páran meg is jegyezték mögöttünk, hogy kicsit abszurd, hogy a Kitörésen pont a szovjetektől kapjuk a csokit). Örömmel láttam, hogy már most megvan mindhárom hadviselő fél pecsétje. A kilátóba is szívesen felmentünk volna, de sajnos csak este 8-ig volt nyitva.

Ezután a csúszós utakon szép lassan lebotorkáltunk Szépjuhásznéra, majd a sárga jelzést követve megérkeztünk a Nagy-Hárs-hegyre, a Kaán Károly-kilátóhoz. Itt szőlőcukrot és szalonnát kaptunk frissítő gyanánt (a kolbász sajnos csak később készült el). Egy kisebb tűz mellett pedig kicsit fel is melegíthettük átfagyott végtagjainkat.

Melegszünk a tűznél a Nagy-Hárs-hegyen. Fotó: Kőrössy Tamás

Melegszünk a tűznél a Nagy-Hárs-hegyen. Fotó: Kőrössy Tamás

Innen már lefelé vezetett az út Hűvösvölgybe. Onnan viszont még várt ránk pár kemény emelkedő. Számomra ez volt a túra legkellemetlenebb része, hiszen annyira csúszós volt a talaj, hogy párszor elestem, kétszer sajnos pont a térdemre, amit a túra további részén eléggé megéreztem. A hosszú csúszós részt a végén a Határ-nyergi és az Újlaki-hegy emelkedői zárták, amik télen éjszaka komoly kihívást jelentettek. Sajnos ahogyan korábban a János-hegynél és a Nagy-Hárs-hegynél, itt is nagyon hosszú sort tapasztaltunk az ellenőrzőpontnál, körülbelül negyed órán keresztül kellett sorban állni a csúszós úton a hideg téli éjszakában.

Ezután egy rövid séta után elérkeztünk túránk céljához a Virágos-nyergi Boróka büféhez. Itt is egy kisebb sor fogadott minket, de viszonylag hamar megkaptunk az idén is nagyon hangulatos és egyedi oklevelet és kitűzőt, valamint egy pohár forró teát és egy fasírtos zsemlét. Ezek elfogyasztása után igyekeztünk valahogy hazajutni. Sajnos az utolsó buszt lekéstünk, így nem volt könnyű dolgunk. Őszintén szólva a túra célja nem volt igazán közlekedésbarát helyen.

Így úgy döntöttünk, hogy lesétálunk a Bécsi útig, de Dóri remek ötletét használva stoppoltunk, és egy kedves túrázó társaság levitt minket egészen a Nyugati pályaudvarig, ahonnan az éjszakai járattal már könnyen és gyorsan hazajutottunk. Ezúton is köszönjük nekik. Véleményünk szerint nagyon jó és hangulatos túra volt, ezt tényleg vétek lett volna kihagyni. Dórinak pedig innen is gratulálok, mert azért 23 km-en 1042 méter szintemelkedést teljesíteni – főleg éjszaka és hóban – egyáltalán nem könnyű feladat!

 

Itiner: Tomi: 10; Dóri: 10; Máté:9

Útvonalválasztás: Tomi: 8; Dóri: 9; Máté: 7

Versenyközpont: Tomi: 9; Dóri: 8; Máté: 8

Szolgáltatások: Tomi: 10; Dóri: 10; Máté: 8

Díjazás: Tomi: 10; Dóri: 10; Máté: 9

Jelzések/szalagozás: Tomi: 10; Dóri: 10; Máté: 8

Pontőrök: Tomi: 10; Dóri: 10; Máté: 10

Ár/érték arány: Tomi: 10; Dóri: 9; Máté: 9

Összesen: 73,67 (Tomi: 77; Dóri: 76; Máté: 68)