Ehétvégén alapvetően két túra – az Őszi Trapp és a Cartographia – Budai kilátók – között vacilláltam. Végül is a lustaságom döntött, és mivel nem volt kedvem kibuszozni Pilisszentlászlóra, így az utóbbit választottam. Sokat jártam már erre, úgyhogy az útvonal nem hordozott sok újdonságot, viszont most volt alkalmam felmászni az összes kilátóba, és megcsodálni a gyönyörű panorámákat. Nem egyedül mentem, Dóri kísért el erre a túrára. Ő most volt először 20 km feletti túrán, de ahhoz képest nagyon jól bírta, és feljött velem az összes kilátóba, úgyhogy innen is jár a gratuláció neki. A rajt a Normafa Síháznál volt, ahol rengeteg túrázó gyűlt össze ezen a korai reggelen (legalábbis hétvégén nekem a reggel 9 óra is korán van).
Innen körülbelül 2 kilométert kellett megtenni míg elértünk túránk első kilátójához, a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz. Eközben a jól ismert kék félkör útvonalon haladtunk. Rengeteg gyerekkel és időssel is találkoztunk. Jó volt látni, hogy minden korosztály képviseltette magát a túrán. Ebből is kiderült, hogy a túrázás kortól függetlenül, bárki számára remek sport, és kikapcsolódási tevékenység lehet.
Innen a piros sáv jelzésen haladtunk le Szépjuhászné felé, és a lejtős szakaszokon időnként még egy kis kocogás is belefért. Így egyrészt gyorsabban haladtunk, másrészt pedig sikerült kicsit felfrissíteni a vérkeringésünket is. Szépjuhásznétól egy rövid, de viszonylag meredek szakasz következett a sárga sáv jelzésen a Kaán Károly-kilátóig. Erre a túrára magammal hoztam a túrabotjaimat is, egyrészt, hogy gyakoroljam a botos túrázást (tervbe van véve a Piros 85, és ahhoz pedig jól jönne), másrészt pedig Dórinak is meg akartam mutatni, hogy mennyivel könnyebb botokkal felmenni az emelkedőn. Bevált neki is, így szinte fáradtság nélkül értünk fel a kilátóhoz.
Ezután egy körülbelül 1 kilométeres szakasz következett a Kis-Hárs-hegyre. Igazából ezt a szakaszt kevésbé élveztem, ugyanis tele volt hangoskodó, söröző tizenévesekkel, akik valamilyen állomások között mászkálós, feladatmegoldós játékon vettek részt. Én alapvetően örülök annak, ha az emberek jól szórakoznak, annak meg pláne, ha ezt a természetben, túrázással egybekötve teszik, de azért az erdőben vannak írott és íratlan szabályok, amiket illene betartani.
A Makovecz-kilátó után a Hárshegyi-körúton folytattuk utunkat a Fekete-fej felé. Ez a szakasz már szerencsére némiképp csendesebb volt, itt inkább óvodás és kisiskolás csoportokkal találkoztunk, akik fiatalabb koruk ellenére sokkal normálisabban tudtak viselkedni. Majd pedig következett a Budai tájakon túráról már jól ismert Fekete-fejre felvezető meredek emelkedő, amin kicsit ugyan elfáradtunk, de hála a túrabotoknak ez sem okozott túlzottan komoly kihívást.
A csúcsról lefelé jövet a Pethneházy Lovastanyánál kaptunk nápolyit, ami nagyon jól esett az eddigi emelkedők után. Innentől kezdve egy kicsit egyhangúbb szakasz következett, amit felhasználtunk arra, hogy javítsunk az időnkön. Sikerült is jópár embert leelőzni, úgyhogy ilyen sebesség mellett gyorsan el is jutottunk a következő ellenőrzőponthoz, a Vörös-pocsolyához. Itt kicsit megálltunk pihenni, Dóri pedig barátságot kötött egy Misi nevezetű vizslával. Ezt követően becsatlakoztunk a piros háromszög, majd a zöld kereszt jelzésre. Ezen a részen volt egy elágazás, ahol jó páran eltévedtünk (a zöld kereszt becsatlakozás után nem volt egyértelmű, hogy tovább egyenesen vagy jobbra kell-e fordulni). Ide nem ártott volna egy szalag, amit a végén jeleztünk is a rendezők felé. Itt már annyira megtetszettek Dórinak a túrabotok, hogy nem is akarta visszaadni őket.
Végül elérkeztünk a csodaszép Tarnai-pihenőhöz, ahol egy újabb ellenőrzőpont várt ránk. Nagyon örültem neki, hogy levitt minket ide is a túra, mert Sorrento és Makkosmária mellett ez a harmadik kedvenc helyem a Budai-hegységben.
Innen egy rövid emelkedőn keresztül felkapaszkodtunk a Nagy-kopaszon lévő Csergezán-kilátóba, ahol a téli PMTT túrával ellentétben most sajnos nem kaptunk pálinkát. Pedig jól esett volna, de enélkül is volt erőnk felmenni a kilátóba, ahol ismét csodálatos látvány tárult a szemünk elé.
Innentől már csak egy 4 kilométeres lejtős szakasz várt ránk, hogy eljussunk a Nagykovácsiban lévő célhoz. Mostanra már kicsit elfáradtunk, de ezt az utolsó szakaszt is jó tempóban tudtuk le, a célban pedig nagyon finom gulyásleves várt minket, friss puha kenyérrel. Ezt jóízűen megettünk, majd a 63-as busszal visszamentünk Hűvösvölgyre. Összességében tetszett a túra, az ellenőrzőpontok jól helyen voltak, eltévedni se nagyon lehetett (egy kivételtől eltekintve). Az ellátás ugyan kicsit szegényes volt (egy darab nápolyi), de a végén lévő főtt étel kárpótolt bennünket.
(Kortom)