Dűlőkeresztelő 33

Ezen a hétvégén bőséges túraválaszték várta az érdeklődőket, péntek este az Éjszakai zörejek, szombaton pedig a Dűlőkeresztelő túrák és az Óbudai teljesítménytúra. Én ezek közül a Dűlőkeresztelő hosszú változatát (33 km, 1800 méter szintemelkedés) választottam, egyrészt azért, mert ez volt az első rendezésük, és kíváncsi voltam, hogy hogyan sikerül, másrészt pedig azért, mert megfogott, hogy a túrának van egy városi szakasza, ráadásul olyan helyen (a Budai Vár környékén), amerre mostanában nem jártam. A túra a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolából indult (Andrássy út 63/65.), reggel 7.00 és 8.00 között lehetett nevezni. Én 7.30 körül értem az iskolához, és némi megdöbbenésre nem láttam egy nevezőt sem, de a szervezőket gyorsan megtaláltam, és így 28-ként neveztem a hosszú távra. Előzetesen kicsit nagyobb érdeklődésre számítottam, de nem bántam, mert egyrészt ismertem a terepet, másrészt pedig így jobban el tudtam mélyedni a túrázásban. Az itiner leírása nagyszerű volt, mindig világosan, egyértelműen le volt írva, hogy hol merre kell menni, és még egy nagyszerű térkép is volt hozzá mellékelve.
Egyedül egy dolgot hiányoltam, mégpedig azt, hogy nem voltak feltüntetve az ellenőrzőpontok mellett a megtett kilométerek (se a szintemelkedés), és így mindig csak körülbelül sejthettem, hogy éppen mennyi van hátra. Látszott, hogy ez az első rendezés, mert pecsétek helyett betűkódokat és aláírásokat kaptunk az ellenőrzőlapunkra, de ezzel nem volt semmi probléma, sőt örültem a változatosságnak (és titkon abban reménykedtem, hogy a betűkódokból összejön egy értelmes szó, de sajnos nem. ).
Az első ellenőrzőpont a Krausz palota volt, amiről őszintén bevallom még sosem hallottam, így a telefonomon gyorsan megnéztem a pontos helyét, nehogy véletlen már az elején eltévedjek. Miután sikeresen megtaláltam a helyszínt, megkaptam a betűkódot és az aláírást a pontőröktől. Közhelynek hangzik, hogy a pontőrök nagyon kedvesek voltak, de ez itt különösen így volt, úgyhogy ezt mindenképp ki kell emelnem, ezzel teljesen elégedett voltam. Ezután következett a Bazilika melletti obeliszk (szerencsére ismertem a szót, így tudtam, hogy egy hegyes tetejű oszlopot kell keresnem), majd pedig a Lánchíd. Mindkét helyszín nagyon szép volt ezekben a korai órákban.
Átérve a Lánchídon, a Király lépcsőn felmentem a Várba, ahol a Mátyás kútnál volt a következő ellenőrzőpont. Elsőre ugyan nem találtam meg, de nem bántam meg, hogy rossz felé fordultam, mert így betévedtem a piactérre, ahol éppen javában készültek a kürtös kalácsok, kemencés lángosok és a pálinkás standok. Ezután pedig átsétáltam a Vár másik végében lévő Mátyás-templomhoz, ahol szintén egy ellenőrzőpont fogadott. A városi szakaszon nagyon sűrűn voltak ellenőrzőpontok, hogy ne érje meg a BKV-t használni. Ezt a képet is a Várban készítettem, de sajnos csak mobiltelefonnal tudtam fényképezni, ezért kicsit sötét lett, bár így talán még szebb is.
Lefelé jövet a Várból elhaladtam a Vérmező mellett, majd a Déli-pályaudvarnál felszállva a 61-es villamosra eljutottam Hűvösvölgyre. Nagyon élveztem, hogy a túra ilyen rendhagyó útvonalon halad, volt városi szakasz, volt erdős szakasz, sőt még egy kis villamosozás is be volt iktatva. Hűvösvölgytől tulajdonképpen egy nagy kört kellett megtennünk, először fel a Hármashatár-hegyre (és a Virágos-nyeregbe), majd pedig le Makkosmáriára, és vissza Hűvösvölgybe. Először is elérkeztem a Határnyeregre, majd pedig a sárga sáv jelzésen egy eléggé meredek emelkedőn felmászva feljutottam a Hármashatár-hegyre. Innen nagyon szép kilátás nyílt, jó időben, a megfelelő pontról elvileg egyszerre látni lehet az összes budapesti hidat. Hogy mindet láttam-e, abban nem vagyok biztos, de a panoráma így is gyönyörű volt.
Ezután az OKT útvonalát követve eljutottam Virágos-nyeregbe, ahol szerencsésen meg is találtam a pontőröket. Innentől kezdve a zöld sáv jelzést kellett követni, amin először a rossz irányba indultam el, de nagyon büszke voltam magamra, mert kb. 1 perc után magamtól rájöttem erre, és így megúsztam egy eltévedést. Úgy látszik, kezd fejlődni a tájékozódási képességem (vagy csak kezdem egyre jobban megismerni a Budai-hegységet). A zöld sáv jelzés után visszatértem az OKT útvonalára, és elindultam lefelé a Hármashatár-hegyről Fenyőgyöngye, majd pedig az Árpád-kilátó felé. Itt folyamatosan hatalmas tömeg jött velem szemben (legalább 100 emberrel találkoztam), mint kiderült mind az Óbudai teljesítménytúrán vettek részt. Érdekes volt számomra, hogy ennyivel többen mentek arra, mint a Dűlőkeresztelőre, pedig szerintem azon kevésbé kreatív volt az útvonal. Elérve az Árpád-kilátóhoz (a túrán már sokadszorra) ismét gyönyörű kilátás tárult a szemem elé.
Ezután egy hosszabb szakasz következett (a zöld sáv jelzést kellett követni), amely ismerős volt számomra a Zöld 20 túráról, így itt sem nagyon tévedtem el. A Normafánál kicsit nehézkes volt megtalálni az ellenőrzőpontot (mi a füves területen kerestük, ők pedig a síháznál voltak), de ez legyen a legnagyobb probléma. A Normafától a zöld kereszt jelzést követve lejutottunk Makkosmáriára (lejutottunk, mert itt együtt mentem pár másik túrázóval), bár itt a baltás tevékenységének következtében nagyon ritkán voltak csak jelzések. Hétvége lévén Makkosmárián hatalmas tömeg volt, bográcsoztak, sütögettek, pihentek, beszélgettek az emberek. Jó volt látni, hogy ilyen sokan töltik kint a szabadban a hétvégét.
Makkosmária után a piros sáv jelzésen felmentünk a János-hegyre, ahol szokásomhoz híven ettem egy finom főtt kukoricát. Nagyon jól esett, mert sajnos a túrán egy szelet csokin és szódán kívül sehol nem kaptunk semmit, pedig 1000 forint volt a nevezési díj. Ez nekem egyáltalán nem tetszett, mert így sajnos a saját pénzemből kellett magamnak itt-ott pluszban ételt vásárolnom. A János-hegyről pedig leereszkedtem Szépjuhásznéra, itt már láttam, hogy szerencsére közel a cél.
Mostmár a túra legutolsó szakasza következett, felmentem a Hárs-hegyre (Kaán Károly kilátó volt az ellenőrzőpont), onnan pedig lefelé megérkeztem a hűvüsvölgyi Nagyrétre, a célba. Nem éreztem magam lassúnak, nem is nagyon tévedtem el, de 20 perc híján így is túlléptem a 8,5 órás szintidőt. Azért az az 1800 méter szintemelkedés sok volt. Szerencsére így is megkaptam az oklevelet, a kitűzőt, és a Budapest Kupa pecsétet. A célban szóda és zsíros kenyér várta az érkezőket.
Összességében tetszett a túra, és jó is volt, főleg ha hozzávesszük azt, hogy első rendezés volt. A túraútvonal nagyon tetszett, kreatívnak tartottam, hogy volt benne városi szakasz is (ráadásul a Budai Vár környékén, ami nagyon szép a reggeli órákban). A pontőrök kifejezetten kedvesek, és segítőkészek voltak. Két dolog viszont egyértelműen nem tetszett. Egyik, hogy az itineren nem voltak leírva a kilométer adatok (pedig gondolom mikor lemérték a 33 km-t, ezeket is feljegyezték valahol), de ennél problémásabb volt az, hogy én az 1000 forintos nevezési díjért cserébe (ami azért elég sok a többi túrához képest) komolyabb ellátást vártam volna, mint egy szelet csoki, szóda, és a végén zsíros kenyér. Példaként hoznám mondjuk a Téry Ödön emléktúrát, ahol szintén 1000 forintért cserébe csokit, egy tányér levest, almát és cukrot kaptunk. Útközben találkoztam más túrázókkal, és ők is ugyanezt a két dolgot kifogásolták. Ennek ellenére biztos, hogy jövőre is megyek, egyrészt mert jól éreztem magam, másrészt pedig kíváncsi vagyok az esetleg fejlesztésekre, javításokra.

Ezen a hétvégén bőséges túraválaszték várta az érdeklődőket, péntek este az Éjszakai zörejek, szombaton pedig a Dűlőkeresztelő túrák és az Óbudai teljesítménytúra. Én ezek közül a Dűlőkeresztelő hosszú változatát (33 km, 1800 méter szintemelkedés) választottam, egyrészt azért, mert ez volt az első rendezésük, és kíváncsi voltam, hogy hogyan sikerül, másrészt pedig azért, mert megfogott, hogy a túrának van egy városi szakasza, ráadásul olyan helyen (a Budai Vár környékén), amerre mostanában nem jártam. A túra a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolából indult (Andrássy út 63/65.), reggel 7.00 és 8.00 között lehetett nevezni. Én 7.30 körül értem az iskolához, és némi megdöbbenésre nem láttam egy nevezőt sem, de a szervezőket gyorsan megtaláltam, és így 28-ként neveztem a hosszú távra. Előzetesen kicsit nagyobb érdeklődésre számítottam, de nem bántam, mert egyrészt ismertem a terepet, másrészt pedig így jobban el tudtam mélyedni a túrázásban. Az itiner leírása nagyszerű volt, mindig világosan, egyértelműen le volt írva, hogy hol merre kell menni, és még egy nagyszerű térkép is volt hozzá mellékelve.

 

Egyedül egy dolgot hiányoltam, mégpedig azt, hogy nem voltak feltüntetve az ellenőrzőpontok mellett a megtett kilométerek (se a szintemelkedés), és így mindig csak körülbelül sejthettem, hogy éppen mennyi van hátra. Látszott, hogy ez az első rendezés, mert pecsétek helyett betűkódokat és aláírásokat kaptunk az ellenőrzőlapunkra, de ezzel nem volt semmi probléma, sőt örültem a változatosságnak (és titkon abban reménykedtem, hogy a betűkódokból összejön egy értelmes szó, de sajnos nem. :)).

Az első ellenőrzőpont a Krausz palota volt, amiről őszintén bevallom még sosem hallottam, így a telefonomon gyorsan megnéztem a pontos helyét, nehogy véletlen már az elején eltévedjek. Miután sikeresen megtaláltam a helyszínt, megkaptam a betűkódot és az aláírást a pontőröktől. Közhelynek hangzik, hogy a pontőrök nagyon kedvesek voltak, de ez itt különösen így volt, úgyhogy ezt mindenképp ki kell emelnem, ezzel teljesen elégedett voltam. Ezután következett a Bazilika melletti obeliszk (szerencsére ismertem a szót, így tudtam, hogy egy hegyes tetejű oszlopot kell keresnem), majd pedig a Lánchíd. Mindkét helyszín nagyon szép volt ezekben a korai órákban.

Átérve a Lánchídon, a Király lépcsőn felmentem a Várba, ahol a Mátyás kútnál volt a következő ellenőrzőpont. Elsőre ugyan nem találtam meg, de nem bántam meg, hogy rossz felé fordultam, mert így betévedtem a piactérre, ahol éppen javában készültek a kürtös kalácsok, kemencés lángosok és a pálinkás standok. Ezután pedig átsétáltam a Vár másik végében lévő Mátyás-templomhoz, ahol szintén egy ellenőrzőpont fogadott. A városi szakaszon nagyon sűrűn voltak ellenőrzőpontok, hogy ne érje meg a BKV-t használni. Ezt a képet is a Várban készítettem, de sajnos csak mobiltelefonnal tudtam fényképezni, ezért kicsit sötét lett, bár így talán még szebb is.

Lefelé jövet a Várból elhaladtam a Vérmező mellett, majd a Déli-pályaudvarnál felszállva a 61-es villamosra eljutottam Hűvösvölgyre. Nagyon élveztem, hogy a túra ilyen rendhagyó útvonalon halad, volt városi szakasz, volt erdős szakasz, sőt még egy kis villamosozás is be volt iktatva. Hűvösvölgytől tulajdonképpen egy nagy kört kellett megtennünk, először fel a Hármashatár-hegyre (és a Virágos-nyeregbe), majd pedig le Makkosmáriára, és vissza Hűvösvölgybe. Először is elérkeztem a Határnyeregre, majd pedig a sárga sáv jelzésen egy eléggé meredek emelkedőn felmászva feljutottam a Hármashatár-hegyre. Innen nagyon szép kilátás nyílt, jó időben, a megfelelő pontról elvileg egyszerre látni lehet az összes budapesti hidat. Hogy mindet láttam-e, abban nem vagyok biztos, de a panoráma így is gyönyörű volt.

Ezután az OKT útvonalát követve eljutottam Virágos-nyeregbe, ahol szerencsésen meg is találtam a pontőröket. Innentől kezdve a zöld sáv jelzést kellett követni, amin először a rossz irányba indultam el, de nagyon büszke voltam magamra, mert kb. 1 perc után magamtól rájöttem erre, és így megúsztam egy eltévedést. Úgy látszik, kezd fejlődni a tájékozódási képességem (vagy csak kezdem egyre jobban megismerni a Budai-hegységet). A zöld sáv jelzés után visszatértem az OKT útvonalára, és elindultam lefelé a Hármashatár-hegyről Fenyőgyöngye, majd pedig az Árpád-kilátó felé. Itt folyamatosan hatalmas tömeg jött velem szemben (legalább 100 emberrel találkoztam), mint kiderült mind az Óbudai teljesítménytúrán vettek részt. Érdekes volt számomra, hogy ennyivel többen mentek arra, mint a Dűlőkeresztelőre, pedig szerintem azon kevésbé kreatív volt az útvonal. Elérve az Árpád-kilátóhoz (a túrán már sokadszorra) ismét gyönyörű kilátás tárult a szemem elé.

Ezután egy hosszabb szakasz következett (a zöld sáv jelzést kellett követni), amely ismerős volt számomra a Zöld 20 túráról, így itt sem nagyon tévedtem el. A Normafánál kicsit nehézkes volt megtalálni az ellenőrzőpontot (mi a füves területen kerestük, ők pedig a síháznál voltak), de ez legyen a legnagyobb probléma. A Normafától a zöld kereszt jelzést követve lejutottunk Makkosmáriára (lejutottunk, mert itt együtt mentem pár másik túrázóval), bár itt a baltás tevékenységének következtében nagyon ritkán voltak csak jelzések. Hétvége lévén Makkosmárián hatalmas tömeg volt, bográcsoztak, sütögettek, pihentek, beszélgettek az emberek. Jó volt látni, hogy ilyen sokan töltik kint a szabadban a hétvégét.

Makkosmária után a piros sáv jelzésen felmentünk a János-hegyre, ahol szokásomhoz híven ettem egy finom főtt kukoricát. Nagyon jól esett, mert sajnos a túrán egy szelet csokin és szódán kívül sehol nem kaptunk semmit, pedig 1000 forint volt a nevezési díj. Ez nekem egyáltalán nem tetszett, mert így sajnos a saját pénzemből kellett magamnak itt-ott pluszban ételt vásárolnom. A János-hegyről pedig leereszkedtem Szépjuhásznéra, itt már láttam, hogy szerencsére közel a cél.

Mostmár a túra legutolsó szakasza következett, felmentem a Hárs-hegyre (Kaán Károly kilátó volt az ellenőrzőpont), onnan pedig lefelé megérkeztem a hűvüsvölgyi Nagyrétre, a célba. Nem éreztem magam lassúnak, nem is nagyon tévedtem el, de 20 perc híján így is túlléptem a 8,5 órás szintidőt. Azért az az 1800 méter szintemelkedés sok volt. Szerencsére így is megkaptam az oklevelet, a kitűzőt, és a Budapest Kupa pecsétet. A célban szóda és zsíros kenyér várta az érkezőket.

Összességében tetszett a túra, és jó is volt, főleg ha hozzávesszük azt, hogy első rendezés volt. A túraútvonal nagyon tetszett, kreatívnak tartottam, hogy volt benne városi szakasz is (ráadásul a Budai Vár környékén, ami nagyon szép a reggeli órákban). A pontőrök kifejezetten kedvesek, és segítőkészek voltak. Két dolog viszont egyértelműen nem tetszett. Egyik, hogy az itineren nem voltak leírva a kilométer adatok (pedig gondolom mikor lemérték a 33 km-t, ezeket is feljegyezték valahol), de ennél problémásabb volt az, hogy én az 1000 forintos nevezési díjért cserébe (ami azért elég sok a többi túrához képest) komolyabb ellátást vártam volna, mint egy szelet csoki, szóda, és a végén zsíros kenyér. Példaként hoznám mondjuk a Téry Ödön emléktúrát, ahol szintén 1000 forintért cserébe csokit, egy tányér levest, almát és cukrot kaptunk. Útközben találkoztam más túrázókkal, és ők is ugyanezt a két dolgot kifogásolták. Ennek ellenére biztos, hogy jövőre is megyek, egyrészt mert jól éreztem magam, másrészt pedig kíváncsi vagyok az esetleg fejlesztésekre, javításokra.

 

(Kortom)