Éjszakai túra a Gyermekvasút mentén

Már régóta vártam erre a túrára, hiszen viszonylag ritkák az éjszakai túrák, pedig azok is legalább akkora élményt nyújtanak, mint a nappaliak. Első ránézésre könnyűnek tűnt a túra (19,8 km távolság), de a közel 900 méteres szintemelkedés azért jelezte, hogy valószínűleg az éjszaka ellenére is meg fogunk izzadni az emelkedőkön. Egy ötfős társasággal mentünk a túrára, de mivel a többiek mind futottak, hamar egyedül maradtam. Szerencsére jól ismerem a terepet, és voltam a Gyermekvasút túra nappali változatán is, így az eltévedés veszélye nem nagyon fenyegetett.

Az itinert látva rögtön feltűnt, hogy elég sok ellenőrzőpont várható (17 db a közel 20 km-s szakaszon). Ennek örültem, mert így kevésbé monoton volt a túra, és szerencsére nem volt akkora tömeg (gondolom főleg azért, mert a nevezési idő vége felé indultunk), hogy sorba kellett volni állni. A pecsételős lap mellé kaptunk egy füzetkét is, amit csak otthon olvastam el. De nagyon tetszett, egyrészt mert minden jelentősebb helyről volt benne egy kis ismertető (például megtudtam, hogy honnan erednek a Makkosmária és Normafa elnevezések), másrészt pedig egy nagyon részletes térkép is volt benne a Budai-hegységről, és az azon keresztül menő turistautakról. Ezt a térképet itthon ki is szedtem a füzetből, beraktam egy vízálló csomagolásba, és fogom vinni ezentúl a többi túrára is, remélve, hogy segíti majd a tájékozódásomat.A túra a hűvösvölgyi Gyermekvasút állomástól indult. Először felmentünk a Gyermekvasút Múzeumba egy pecsétért, majd pedig nekivágtunk a Fazekas-hegynek. Erre még nem nagyon jártam, így örültem, hogy egy új helyet is felfedezhetek. Innen hamar leértünk a Nagyrétre, és a már jól ismert sárga sáv jelzésen haladtunk a Hárs-hegyi kilátók irányába. Ez a szakasz kicsit ugyan meredek volt, de a kivilágított város gyönyörű látképe miatt bőven megérte a fáradtságot. Nem sokkal később leértünk Szépjuhásznéra. Igazából csak ott fogtam fel, hogy mennyien jelentkeztek erre a túrára (bár a 2529-es rajtszámomból már sejteni lehetett), mert az egész büfé és környéke tele volt pihenő emberekkel.Ezek után a piros sáv jelzésen felkapaszkodtunk a János-hegyre, ahol az Erzsébet kilátónál megint annyian voltak, hogy csak 3-4 perc alatt sikerült megtalálnom a pontőröket. Ezek után eljutottunk az egyik kedvenc túrahelyemre, Makkosmáriára. Mindig szeretek ide megérkezni, most pedig még annak is örültem, hogy eddig egyszer sem tévedtem el a túra során (mondjuk ennyi ember és ellenőrzőpont között nehéz is lett volna). De korai volt az öröm, mert Makkosmáriáról elindulva Virágvölgy állomás felé (egy kisebb csapattal mentem együtt) valahol eltévedtünk, és nem igazán találtuk a helyes utat. Az sem jelentett túl sok jót, hogy szembe pedig olyan emberek jöttek, akik Normafáról indulva Csillebérc állomást keresték. De szerencsére találtunk egy vasúti sínt, és azt követve elértünk Virágvölgy állomásra. Innentől kezdve nagyobb eltévedésem már nem volt, gyorsan elértünk Disznófőre (szép volt éjszaka a Kossuth-szobor), majd pedig Csillebércre (ahol nagyon finom limonádét kaptunk), és végül a normafai megállóhelyre. Itt egy másik csoporttal mentem együtt, mivel az előzőt lehagytam, és ezt a helyet nem ismertem annyira, hogy egyedül merjek menni. Ez jó döntésnek bizonyult, mert tapasztalt túrázókat sikerült kifognom, akikkel együtt hamarosan elértük a Kápolnát, és a Széchenyi-emlékműt. Innen kezdve pedig már csak egy rövid séta következett, mire megérkeztünk a célba, a Széchenyi-hegyi állomásra.Itt kaptunk egy pár virslit (ketchup és mustár közül lehetett választani), majd a Gyermekvasúttal lehetett visszamenni Hűvösvölgy állomásra. Mi a 2.30-kor indulóval mentünk vissza, és hatalmas élmény volt éjszaka végigvonatozni a Budai-hegységben. A túra számomra legszebb és sokáig emlékezetes pillanata az volt, amikor a vasút egy nagyon szép kilátást nyújtó helyen megállt pár percre, lekapcsolták a lámpát, és gyönyörködni lehetett a kivilágított Budapestben. Már csak ezért az egy pillanatért is megérte eljönni a túrára, de ezt leszámítva is nagyon jó volt, én élveztem. Valamint gratulálok Totesz barátomnak, aki Ábellel együtt lefutotta a túrát 2 óra 57 perc alatt, és Anitáéknak, akik kicsivel több, mint 3 óra alatt. Én körülbelül 5 óra alatt értem be (néhány eltévedéssel együtt), de nem is akartam elsietni ezt a szép túrát, csak az volt a célom, hogy a 2.30-as éjszakai Gyermekvasutat elérjem. Ez pedig sikerült.

Már régóta vártam erre a túrára, hiszen viszonylag ritkák az éjszakai túrák, pedig azok is legalább akkora élményt nyújtanak, mint a nappaliak. Első ránézésre könnyűnek tűnt a túra (19,8 km távolság), de a közel 900 méteres szintemelkedés azért jelezte, hogy valószínűleg az éjszaka ellenére is meg fogunk izzadni az emelkedőkön. Egy ötfős társasággal mentünk a túrára, de mivel a többiek mind futottak, hamar egyedül maradtam. Szerencsére jól ismerem a terepet, és voltam a Gyermekvasút túra nappali változatán is, így az eltévedés veszélye nem nagyon fenyegetett.

Az itinert látva rögtön feltűnt, hogy elég sok ellenőrzőpont várható (17 db a közel 20 km-s szakaszon). Ennek örültem, mert így kevésbé monoton volt a túra, és szerencsére nem volt akkora tömeg (gondolom főleg azért, mert a nevezési idő vége felé indultunk), hogy sorba kellett volni állni. A pecsételős lap mellé kaptunk egy füzetkét is, amit csak otthon olvastam el. De nagyon tetszett, egyrészt mert minden jelentősebb helyről volt benne egy kis ismertető (például megtudtam, hogy honnan erednek a Makkosmária és Normafa elnevezések), másrészt pedig egy nagyon részletes térkép is volt benne a Budai-hegységről, és az azon keresztül menő turistautakról. Ezt a térképet itthon ki is szedtem a füzetből, beraktam egy vízálló csomagolásba, és fogom vinni ezentúl a többi túrára is, remélve, hogy segíti majd a tájékozódásomat.

A túra a hűvösvölgyi Gyermekvasút állomástól indult. Először felmentünk a Gyermekvasút Múzeumba egy pecsétért, majd pedig nekivágtunk a Fazekas-hegynek. Erre még nem nagyon jártam, így örültem, hogy egy új helyet is felfedezhetek. Innen hamar leértünk a Nagyrétre, és a már jól ismert sárga sáv jelzésen haladtunk a Hárs-hegyi kilátók irányába. Ez a szakasz kicsit ugyan meredek volt, de a kivilágított város gyönyörű látképe miatt bőven megérte a fáradtságot. Nem sokkal később leértünk Szépjuhásznéra. Igazából csak ott fogtam fel, hogy mennyien jelentkeztek erre a túrára (bár a 2529-es rajtszámomból már sejteni lehetett), mert az egész büfé és környéke tele volt pihenő emberekkel.

Ezek után a piros sáv jelzésen felkapaszkodtunk a János-hegyre, ahol az Erzsébet kilátónál megint annyian voltak, hogy csak 3-4 perc alatt sikerült megtalálnom a pontőröket. Ezek után eljutottunk az egyik kedvenc túrahelyemre, Makkosmáriára. Mindig szeretek ide megérkezni, most pedig még annak is örültem, hogy eddig egyszer sem tévedtem el a túra során (mondjuk ennyi ember és ellenőrzőpont között nehéz is lett volna). De korai volt az öröm, mert Makkosmáriáról elindulva Virágvölgy állomás felé (egy kisebb csapattal mentem együtt) valahol eltévedtünk, és nem igazán találtuk a helyes utat. Az sem jelentett túl sok jót, hogy szembe pedig olyan emberek jöttek, akik Normafáról indulva Csillebérc állomást keresték. De szerencsére találtunk egy vasúti sínt, és azt követve elértünk Virágvölgy állomásra. Innentől kezdve nagyobb eltévedésem már nem volt, gyorsan elértünk Disznófőre (szép volt éjszaka a Kossuth-szobor), majd pedig Csillebércre (ahol nagyon finom limonádét kaptunk), és végül a normafai megállóhelyre. Itt egy másik csoporttal mentem együtt, mivel az előzőt lehagytam, és ezt a helyet nem ismertem annyira, hogy egyedül merjek menni. Ez jó döntésnek bizonyult, mert tapasztalt túrázókat sikerült kifognom, akikkel együtt hamarosan elértük a Kápolnát, és a Széchenyi-emlékműt. Innen kezdve pedig már csak egy rövid séta következett, mire megérkeztünk a célba, a Széchenyi-hegyi állomásra.

Itt kaptunk egy pár virslit (ketchup és mustár közül lehetett választani), majd a Gyermekvasúttal lehetett visszamenni Hűvösvölgy állomásra. Mi a 2.30-kor indulóval mentünk vissza, és hatalmas élmény volt éjszaka végigvonatozni a Budai-hegységben. A túra számomra legszebb és sokáig emlékezetes pillanata az volt, amikor a vasút egy nagyon szép kilátást nyújtó helyen megállt pár percre, lekapcsolták a lámpát, és gyönyörködni lehetett a kivilágított Budapestben. Már csak ezért az egy pillanatért is megérte eljönni a túrára, de ezt leszámítva is nagyon jó volt, én élveztem. Valamint gratulálok Totesz barátomnak, aki Ábellel együtt lefutotta a túrát 2 óra 57 perc alatt, és Anitáéknak, akik kicsivel több, mint 3 óra alatt. Én körülbelül 5 óra alatt értem be (néhány eltévedéssel együtt), de nem is akartam elsietni ezt a szép túrát, csak az volt a célom, hogy a 2.30-as éjszakai Gyermekvasutat elérjem. Ez pedig sikerült.

 

(Kortom)

Style switcher RESET
Body styles
Background pattern
Background image

Túrafüggő hírlevél

 

Köszönjük!

Hiba történt

A bejelöléssel megerősítem feliratkozási szándékomat a Túrafüggő hírlevelére.