Hosszú volt ez az egy hónapos Budapest-kupa szünet, legutoljára ugyanis a június 24-i Buda Határán 25 teljesítménytúrán vettem részt. Eredetileg úgy terveztem, hogy a 30 kilométeresre távra nevezek, de mivel egy barátom, Dóri is velem tartott (és ő még csak most ismerkedik a teljesítménytúrázással), így a 15 (valójában 17,76) km-esre távra neveztünk. Őszintén bevallom, magamban az elején kicsit lebecsültem a túrát („csak” 17 km és „csak” 480 m szintemelkedés), de a Nagy-Hárs-hegyre (és a Fekete-fejre) felmenet már egészen máshogy gondoltam a dolgot. Hűvösvölgyből indultunk el, és rögtön a Nagy-Hárs-hegy megmászásával kezdtünk, ami nem volt könnyű feladat, főleg ilyen tikkasztó hőségben. Végül sikeresen felértünk az ellenőrzőpontra, és még a Kaán-Károly kilátóba is volt erőnk felmászni, ahol csodálatos kilátás tárult elénk.
Ezen a túrán fényképezőgép helyett mobiltelefonnal készítettem a képeket, így a képminőség némiképp gyengébb lett.
A Nagy-Hárs-hegyről lefelé haladva le kellett térni a piros sáv jelzésre, itt sajnos rossz irányba fordultunk, és tettünk egy kisebb kitérőt. Rátaláltunk ugyanis a piros jelzésre, csak rossz irányba kezdtünk el gyalogolni rajta, és így majdnem sikerült felmennünk a János-hegyre. Szerencsére időben észrevettük a tévedést, és sikerült viszonylag rövid idő alatt visszamennünk, és a megfelelő irányba fordulnunk. Az itiner viszont kiváló volt, ezen kívül sehol máshol nem akadt semmi problémánk, és itt is csak figyelmetlenségből fordultunk rossz felé.
Ezután viszont újabb meredek emelkedők következtek a Fekete-fejre felfelé menet. Itt már Dóri alaposan ki volt fáradva, és kicsit mérges is volt rám, mert előzetesen „könnyed kirándulásnak” harangoztam be a túrát. Viszont kemény csaj, úgyhogy nem adta fel, és szinte pihenés nélkül felrobogtunk a Fekete-fejre, ahol finom csokoládét (kivételesen nem Sport szeletet) kaptunk.
Itt Dóri átesett a holtponton, és lefelé már mindenáron futni akart, úgyhogy gyorsan le is jutottunk Remeteszőlősre. Büszke voltam rá, mert ahhoz képest, hogy ez volt az első komolyabb túrája, nagyon jól bírta (és nem is nyafogott sokat), alig-alig kellett megállnunk pihenni, és egész jó tempóban tudtunk végig jönni. Itt kicsit a városban kellett gyalogolni, majd pedig megérkeztünk a Remete-szurdokba, ami gyönyörű látványt nyújtott így nyáron. Az ellenőrzőpontnál dinnye volt, és a pontőrök nagyon kedvesek voltak, mivel már nem sokan jöttek utánunk, megengedték, hogy több szeletet is együnk. Mi éltünk a lehetőséggel, de kettőnél azért megálltunk.
Ezután elérkeztünk Máriaremetére, ahol most először a templomba is bementünk. Megérte, mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer nézze meg. Innentől kezdve egy hosszabb városi szakasz következett, de itt se unatkoztunk, mert gyönyörű villákat láttunk az út mentén. Jó lenne egyszer egy ilyenben lakni. Lassacskán megérkeztünk Hűvösvölgyre, a túra végállomására, ahol kitűzővel, oklevéllel, ásványvízzel (volt szénsavas és mentes is), valamint zsíros, padlizsánkrémes és lekváros kenyérrel vártak minket. Padlizsánkrémet most ettem életemben először, de nagyon finom volt. Remélem más teljesítménytúrákon is elő fog majd fordulni.Összességében nagyon jól éreztük magunkat, remek volt a túra, az ellátás nem különben (főleg a dinnye és a padlizsánkrémes kenyér). Az itiner kifogástalan volt (még úgy is, hogy csak egy térkép volt, útleírás nélkül), a pontőrök pedig minden ellenőrzőponton (és a célban is) nagyon kedvesek voltak. De legjobban annak örültem, hogy úgy tűnt, Dóri is élvezte a túrát, és talán sikerült vele megszerettetnem a természetjárást. Ez pedig sokkal jobb érzés, mintha a 30 km-es távot csináltam volna végig. Úgyhogy azt hiszem jó túrát választottam.
(Kortom)