Eredetileg az 50 km-es távot terveztem be magamnak (mégis csak úgy szép, ha teljesen végigmegyek Buda határán), de aztán a nagy meleg és egyéb teendőim miatt végül is a 25 km-eset választottam. Már előjáróban elmondom, hogy ilyen jó túrán már nagyon rég nem vettem részt, biztos, hogy ez benne van életem legjobb három teljesítménytúrájában. Hogy pontosan miért, az majd a beszámolóból kiderül.

A rajt a budatétényi Campona melletti McDonalds-nál volt, ahova kicsivel nyolc óra után érkeztem meg. Szerencsére nem volt tömeg (és a szervezők is gyorsan dolgoztak), így pár perc alatt beneveztem, és 8:15-ös rajtidővel indultam el. Ekkor vettem először alaposan szemügyre az itinert, és nagyon megdöbbentem a vastagságán. A 25 km-es távhoz is 4 oldalnyi szöveg és több részletes térkép is tartozott. Megmondom őszintén, ennek nagyon megörültem, mert ilyen aprólékos és precíz itinert még nem láttam. Utcáról utcára, elágazásról elágazásra benne volt minden (plusz a környékbeli érdekes épületek, boltok, OTP automaták stb.), és bármilyen hihetetlen is, egyszer sem tévedtem el a túra során, pedig elég sokszor mentem egyedül. Szerintem ilyennek kellene lennie egy igazi itinernek, még akkor is, ha esetleg kényelmetlenebb is vinni, mint ha csak egy lapból állna.

Szóval elindultam a rajttól és figyelmesen követve a leírtakat megérkeztem a Szent Mihály-kápolnához. Ez pontőr nélküli ellenőrzőpont volt, a kápolna emléktábláján lévő szöveghez kapcsolódó kérdésre kellett válaszolni. Épp egy kisgyermekes családdal sétáltam, és láttam, hogy a kisfiú mennyire örült neki, hogy ő kereshette meg az információt a táblán, úgyhogy az ilyen típusú ellenőrzőpontok plusz élményt jelenthetnek a kisgyermekes családoknak. Ilyesmi eddig eszembe se jutott, pedig van benne logika.

Ezután elértük a Tétényi-fennsík tanösvényt, ahol az itiner tanácsa alapján arra kellett figyelni, hogy a víztorony mindig tőlünk jobbra legyen, de volt egy nagyon jó térképvázlat is a túraleírásban. A tanácsot megfogadva gond nélkül végigmentem a tanösvényen, majd pedig tovább folytattam utamat a Kamaraerdőbe. Nagyon örültem ennek az erdős résznek, mert végre nem volt már olyan meleg, és még egy kis hűvös szellő is fújdogált. Itt egy újabb feltételes zsírkrétás ellenőrzőpont várt minket, majd pedig felkapaszkodtunk a Vadász-hegyre, ahol nápolyit kaptunk a pontőröktől.

Ezután a távolban feltűntek a budaörsi hegyek, amelyeket a Budaörsi Dolomitok túrán már egyszer megmásztunk Totesz túratársammal és barátommal. Most következett a túra igazán meredek része, először felmásztunk a Tűzkő-hegyre, majd pedig a Frank-hegyi turistaházig. Főleg a Tűzkő-hegyre való feljutás volt nagyon kegyetlen, mert egy jó hosszú részen a tűző napon kellett az aszfalton gyalogolni, ráadásul egy jó meredek szakaszon.

Szép lassan elértünk Csillebércre, szerencsére pont jókor, mert már fogytán volt a vízkészletem, és a pontőrök is jelezték, hogy a közelben van egy nyomókút. Innen továbbhaladtunk a budaörsi-hegy oldalán, ahol láttam pár határkövet (ezek jelzik Budapest határát), és egy magaslest. Az itineren a kérdés a magasles színére vonatkozott, ami számomra nem volt teljesen egyértelmű, de kizárásos alapon rájöttem a jó válaszra (vagy legalábbis nem szóltak a célnál, hogy rossz volt).

Nemsokára megérkeztem Makkosmáriára, amely a Sorrentoval együtt a két kedvenc túrahelyem. Ráadásul még egy finom almát is kaptam az ellenőrzőponton, úgyhogy nagyon jó hangulatban voltam. Kicsit le is pihentem, és boldogan almáztam Makkosmárián. Innen a Mária-utat kellett követni, és az egyik táblán el is olvashattam, hogy az út az osztrák Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet. Egyszer nagyon szívesen végigmennék rajta, biztosan hatalmas élmény lehet.

A következő ellenőrzőpont a Kiskegyed játszótér volt. Egész eddigi túrázó pályafutásom során ez volt az egyetlen egy olyan (nem feltételes) ellenőrzőpont, amit egész egyszerűen nem találtam meg (utóbb kiderült, hogy el kellett volna kanyarodni egy kisebb ösvényen, és ott volt). Szerencsére a szervezők nagyon rendesek voltak, és így is megkaptam a pecsétet, az oklevelet és a kitűzőt is (sőt még zsíros kenyeret is ehettem).

Ezután pedig beértünk az adyligeti játszótérre, ami az egyik 25 km-es táv célja és a másik 25 km-es táv rajtja volt egyben. Itt szörp, valamint zsíros és lekváros kenyerek fogadták a megfáradt túrázókat. Ezek is kifogástalanok voltak. Szót kell még ejtenem egy dologról itt a túrabeszámoló végén. Én ilyen jól kiszalagozott túrát még életemben nem láttam. Kivételesen nem az erdőbe teljesen jól belesimuló sárgászöld szalagokat használták, hanem piros-fehér csíkosakat. Ráadásul a szalagozás gyakori és egyértelmű volt, így szinte esélyem se volt az eltévedésre (mondjuk azért így is sikerült elkerülnöm az egyik ellenőrzőpontot, de ez a saját hibám volt).

Én igyekszem minden túráról főleg a pozitívumokat leírni (de azért természetesen arról is szót ejtek, ha valami rossz volt), de most egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam, mert ez egy remek kis túra volt, az egyik legjobb, amin valaha is részt vettem. Részletes itiner, egyértelmű szalagozás, kiváló ellátás, kedves pontőrök és szervezők, az egyik kedvenc túrahelyem, mi kell még? Kicsit sajnáltam, hogy nem az ötvenes távra mentem, de jövőre mindenképp megcsinálom. Szóval összességében nagyon jól éreztem magam, gratulálók a szervezőknek (különösen annak, aki az itinert készítette), és köszönöm, hogy részt vehettem ezen a túrán.

(Kortom)