Turi Zsolt: Szeretném népszerűsíteni ezt a remek sportot!

Elcsíptük a Magyar Sportturisztikai Szövetség NB II-es bajnokságának legnagyobb várományosát az ifjúsági bajnoki címre. Turi Zsolt elszántságát csak csodálni tudjuk. Ismerjétek meg őt!

Tolnai Balázs (balra) és Turi Zsolt (jobbra) a Rákóczi 50 céljában.

 

Mióta túrázol?

Szinte születésem óta. A szüleim rendszeresen vittek a Budai-hegységbe kirándulni. Komolyabbra szakközepes koromban fordult a dolog, amikor az egyik legkedvesebb tanárunk kékezéseket (túra az Országos Kéktúra szakaszain) szervezett, ennek kapcsán még többet kerültem a természetbe. Igazán komolyra pedig 2010. márciusában fordult a dolog, amikor csatlakoztam az ELTE SE (most ELTE-BEAC) Természetjáró Szakosztályához. Attól kezdve még rendszeresebben túrázom. Mostanában szinte minden hétvégén megyek valahova.

Mi ösztönzött az NB II-es indulásra?

Pető Attila (Petami) volt, aki tavaly a csapatban felvetette az ötletet. Hosszas gondolkodás után összeállt az 5 fős csapatunk úgy decemberre. Az ösztönzés az volt, hogy egy-kettőt edzettünk tavaly év vége táján, és egész jól ment a dolog. Akkor elhittem, hogy van ebben is lehetőség.

A csapat vagy az egyéni kategória értékesebb számodra?

Mind a kettő fontos, ugyanakkor mivel jelenleg a csapat tagjai között egyedül nekem van maximum pontom, így azt érzem, hogy tőlem elvárás az, hogy magamból kihozzam a legjobbat és egyéniben gyűjtsem a pontokat. Közben természetesen bízom abban, hogy minden futamon legalább hárman hasonlóan jó időt megyünk, így a csapatversenyben is jó helyezéseket érünk el futamról-futamra.

Turi Zsolt úton a Gombos-hegyi kilátó felé. Fotó: Tolnai Balázs

Milyen a csapategység nálatok?

Az első futamon a hideg időjárás és a friss történések valamennyire megviseltek minket, viszont a továbbiakban brutálisan összekovácsolódott az erőnk, hiszen már 4-4 tagunk ért be 5,5-es átlag felett a célba. Igyekszünk ezt a jó szokásunkat folytatni a továbbiakban.

Mik az idei célkitűzéseid?

Jelenleg az NB II-ben a jó teljesítés mellett a BSc diplomám megszerzése a cél, aminek várható időpontja december-januárra tehető. Szeretek társasjátékozásokat szervezni, főleg a saját fejleszlésű Kékzsiri Táblajáték [0] kapcsán.

A sporthoz visszakanyarodva további célom az ELTE hallgatók között a természetjárás népszerűsítése, amelyre egész jó lehetőségeink vannak, tehát ezeket szeretném ha méginkább ki tudnánk használni. Ilyen pl. hogy kurzus keretein belül is felvehető már a természetjárás [1], szervezünk városismereti [2] versenyeket, félévente az egész szakosztályt megmozgató túrákat is szervezünk 55-90 fő részvételével [3], évről évre Szőts Miklós (Szötske) főszervezésében megrendezzük a Sárga Teljesítménytúrákat május 1-jén [4] és mindig vannak jó ötleteink, igyekszünk ebből kihozni azt, amit ki tudunk!

[0] http://kekzsiri.hu/tablajatek
[1] Az ELTEs hallgatók várhatóan a következő félévben is megtalálják a „Természetjárás” tárgyra keresve ETR-ben. (Idén VTN-099BTERM volt a kódja.)
[2] http://tura.elte.hu/2012/05/23/a-hos-utja-nyoman
[3] http://www.beac.hu/hirek/termeszetjaras/teged_is_varunk_a_marciusi_ii_eotvos_emlekturankon
[4] http://www.beac.hu/hirek/termeszetjaras/a_rektori_fobiztosa_futsal_csapat_es_meg_sok_szazan_a_sarga70en

+1. Akik az ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztályáról érdeklődnek megtalálhatnak minket a http://tura.elte.hu/ címen, illetve velem vehetik fel a kapcsolatot a tuzraai kukac inf.elte.hulevélcímen.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!