Az M1/M7 ki- és bevezető szakaszán autózva már többször elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne ezeket a sziklás és kopár hegyeket meghódítani. Végre eljött a nap, amikor ezt megtehettem.

Az elhatározás a februári Budai trappon született, ugyanis a Piliscsabáról kivezető erdei úton egy úriember felhívta rá a figyelmemet. Mivel Kortom is érdeklődött, így ketten kocsikáztunk el a Templom téri rajtig. Lekvárkodásunk miatt sikerült pár fölösleges kört tennünk a téren.

A nevezés gyors volt, az itiner, amit kaptunk, első ránézésre nagyon pöpecnek tűnt. Mivel teljesen ismeretlenek voltunk a terepen elég sokat használtuk a túrán, és nagyon meg voltunk vele elégedve.

A templom mögött indultunk el, majd némi tekergés után ráfordultunk a Kő-hegyre vezető emelkedőre. Eleinte aszfalton, majd lépcsőn kellett a fény sebességével közlekednünk. A viccet félretéve, egyáltalán nem siettünk, ez egy amolyan pihentető túra volt a múlt heti NB II-es megterhelés után. Ennek köszönhetően rengeteg fotót is készítettem. 🙂 A Kő-hegyről remek látvány tárult elénk.

Ez a túra szintesnek számít, így nem kellett sokat várnunk a következő megmérettetésre. Előbb az Odvas-hegy déli oldalán, majd az Új-hegy mentén barangoltunk. Meg kell jegyezzem, hogy ezek a hegyek igen impozánsak. A Sárga 70 túráról már ismert Törökugrató felé tartva egy cukrászda incselkedett velem az 1-es út mentén. Sikerült is elcsábulnom… Túrán nem szoktam vásárolni, fagyit enni meg pláne, ám most ez egy valódi kirándulás volt, így kivételt mertem tenni. Olyan kényelmesen fagyiztam, hogy a Törökugrató tetején vettem észre, hogy újabb ellenőrzőpont közeleg. Az itteni kilátás is lenyűgöző, ajánlom mindenkinek.

Leereszkedtünk a vaslépcsőn, majd a bányaudvarban frissítettünk. Itt az itiner egy picit pontatlan volt, de mivel tudtuk, hogy a sárga sáv jelzésre merre kell mennünk, nem kavarodtunk el. A Huszonnégyökrös-hegy egy kis bónuszpont volt a túrán, ide nem helyeztek ki ellenőrzőpontot a szervezők. Aki becsületesen ellátogatott ide, az nem járt rosszul.

A jelzés innen keskeny úton vezetett minket egészen a Kies-völgyi dózerútig. Persze akadtak ezen a vonalon is látnivalók, ám a fő emóciót számomra az új terep varázsa jelentette. Nem időztünk sokat az ellenőrzőponton, elindultunk Csillebérc felé. A Farkas-hegyről a Szénások jutottak az eszembe, hiszen a terep ott is nagyon hasonló.

A piros sáv jelzésre térve egy csapat gimnazistába botlottunk. Egészen pontosan több csapat gimnazistába, akik egy vetélkedő keretein belül ordítoztak az erdőben. Sokakban ez a nyugalom megzavarására okot adó ricsaj volt. Én már megszoktam ezt a Budai-hegységben… Csillebércen etető EP-t állítottak fel a szervezők. Itt alaposan megsózott zsíros kenyeret és málnaszörpöt tankoltunk magunkba. Fáradt nem voltam ,de nem ettem eddig még semmit, és már 11 óra is elmúlt. Az étel elég pozitív hatást váltott ki belőlem. Olyan érzésem volt, mintha akkor bújtam volna ki az ágyból. 15,4 km és 745 m szintemelkedés után ez igen jó.

A Turistaház felé vezető úton kicsit elkavarodtunk, de rendkívül gyorsan sikerült korrigálnunk, így visszatértünk a helyes útra. Annyira jó kedvünk volt, hogy a figyelem kárára járt a szánk. Két hegy maradt hátra és pár kilométer. Előbb a szenzációs Tűzkő-hegyi, majd a szintén káprázatos Nap-hegyi parkerdőn haladtunk át. Ez igen! Több ilyen kellene. Padok, esőbeállók, hidak, úti táblák és növénymeghatározások.

A cél innen már csak egy köpésre volt, ahol felvehettük a teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt.

Köszönet a szervezőknek, akiknek ITT érhető el a honlapja.

Ha szeretnél képeket lájkolgatni, akkor kattints IDE!

Amennyiben tetszett a beszámoló, nyomj egy lájkot!