A túra eredetileg a Pestszentimrei Sportkastélyból indult volna, ám a közeli általános iskolába költözött a start és a cél. Az okokat nem kérdeztem, de kit érdekel? A suli és a túra is hangulatos volt. 

A Halmi-dűlő teljesítménytúra első szakasza kertes házak között aszfaltozik, ám nem kellett sokat betonoznunk: pár száz méter megtétele után homokos erdei útra tértünk. Az első ellenőrzőpont egy tisztás közepén volt és pingpongasztal névre hallgatott. Százas rajtszámmal indultam egyébként 9 óra 20 perckor, és mivel futottam, elég hamar ideértem. Nagyon tetszett, hogy a főváros közelében ilyen szép erdőben futhatok, pedig még a szívébe be sem értem. (Ez az erdő a lakóhelyemhez közeli Farkaserdőre hasonlít)

Innen a sárga pötty jelzést kellett követni, amely rávezetett az erdei tornapályára. A Flór Ferenc utcai EP. felé haladva meglepődve figyeltem fel az ösvénnyel párhuzamosan haladó sínpárt, ami a helyi ipari területre tette lehetővé a vasúti közlekedést. A következő pecsételőhely egyébként ennek a mentén volt ott, ahol a sárga pötty átvág rajta. Itt meg is jegyezték, hogy nagyon gyorsan haladok, ugyanis csak kevesen mentek el előttem.

Tovább kocogva tisztások, tűzrakó- és pihenőhelyek váltogatták a sűrű erdőt. Sajnos az emberi hülyeséggel itt is szembesülnöm kellett: a rongálók, akiket sokan szívesen megrongálnék tönkretették a tornapálya tábláit… Az ilyen állatok minek mennek az erdőbe? A nyugati tornapálya 19. állomásánál szereztem be következő bélyegzést.

Annyira jó idő volt és olyan szép erdőben mentem, hogy észre sem vettem a pontőrt, aki mellett elhaladtam. Ha nem szól, akkor tuti kihagyok egy pecsétet. 🙂 Tőle is megkaptam, hogy gyors vagyok, és csak 25 perc múlva nyit a pont. (Útkereszteződés)

Itt már a piros pöttyöt követtem, ami ugye tudjuk a reklámból, hogy az igazi. 😉 Talán ez volt a legszebb része az útvonalnak, itt érintettem a legsűrűbb, legvadregényesebb részeket. A pöttyözés újra a pingpongasztalhoz vitt, ahonnan az aszfalton visszakocogtam az iskoláig.

A célba 1:12:47 alatt értem be. Anita kilenc perccel mögöttem, míg Kortom kb. 45 perccel utánunk. A frissítés és a nyújtás alatt hosszú eszmecserét folytattam a rendezőkkel, és kifejezetten örülök, hogy megismerkedhettem „Óriással”, azaz Schober Lászlóval.

Remélem, hogy összejön az álma és elindulhat majd az Olimpián. A kitartása, elszántsága példaértékű. Hajrá! 😉

A túra másnapján Kimmel Petivel chateltem a Facebookon. Elmesélte, hogy egy kedves család is nevezett a 12 kilométeres távra. Apa, anya, gyerekek (fiú és lány). Az apa kezet szorongatva örült, hogy ő az, akinek az írásait annyira szeretik és ő a gyerekeik példaképe! Peti az UTMB-re készül, akinek szintén nagyon szorítok! 🙂

Összegezve a leírtakat: finoman szólva sem bántam meg, hogy részt vettem a Magyar Vándorok teljesítménytúráján, ami rendhagyó módon nem a hegyekben volt. A szervezés szuper és precíz. Az ellátás kiváló. A célban rengeteg elemózsia közül választhatott a beérkező.

Kortom kérte, hogy jegyezzem meg: „A második ellenőrzőpontnál finom volt a süti.” 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg másokkal!