Az m2-n nemrég indult a Vízitúra című műsor, amely nemcsak hasznos tanácsokkal látja el az evezni vágyókat, hanem bemutatja a legszebb magyar túrahelyszíneket is. Amikor meghívást kaptam a második adásba, ujjongtam örömömben, és elvállaltam – aztán rájöttem, fogalmam sincs, hogyan kell kenuzni. A forgatáson megtanítottak – én pedig menthetetlenül beleszerettem a vízitúrázásba. A helyszínbe csak azért nem, mert már rég szerelmes vagyok belé – ott születtem ugyanis.
„Egyfelől nagy erdők körítnek, másfelől nyílás esik, s láthatárainkat a máramarosi hóbércek határozzák. Nem poétai hely-e, édes barátom?”
Így ír Kölcsey Ferenc szülőhelyemről 1815-ben, s kérdésére majd’ 200 év távlatából is csak igennel tudok felelni: az Erdőhát gyönyörű.
Nem gondolkodtam hát sokat, amikor meghívást kaptam a műsorba – pedig mérlegelnem kellett azt is, hogy a nézők (de a stábtagok minimum) tanúi lehetnek annak, ahogy egy Bridget Jones-filmbe illő mozdulattal a Túrban találom magam. Kicsit nyugtatott a gondolat, hogy Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground, a műsor sztárvendégei sem túl gyakorlottak vízitúrázás terén. Ám minden félelmem ellenére örömmel jelenthetem: túléltem, szárazon, mosolyogva. Íme, egy kis kedvcsináló nektek.
Tarpa, Huszti-farm
Nincs is pompásabb érkezés egy többnapos forgatásra, mint ha olyan vendéglátók várják az embert, mint Huszti Sándor. A tarpai tanya tulajdonosa ősi magyar állatfajtákat tenyészt, és olyan sültekkel kínálja csapatunkat, hogy gondolkodás nélkül adnám oda neki a három Michelin-csillagot.
Az istállóban megnézem legújabb szerzeményeit, a szürkemarha-bikákat, amelyek olyan hatalmasak (és olyan gorombán néznek a fényképezőképemre), hogy némi fejszámolást követően kikapcsolom a vakut – ha feldühítem őket, simán kidöntenék a falat. A mangalicahús, az isteni kolbászok után kissé lelkiismeret-furdalásom van, no, de erre a környékre nem fogyókúrázni jön az ember, és legalább megvan a kellő energiamennyiség a túra holnapi felvonásához.
Túristvándi
Túristvándi alig pár kilométerre esik szülőfalumtól, Penyigétől, így gyermekkoromban számtalanszor jártam itt, a vízimalomnál, ami Mária Terézia óta áll, még ma is megdöbbentően jó állapotban. (Működik!) Gondos kezek vigyáznak rá: a környékbeliek őrzik értékeiket és büszkék hagyományaikra.
Itt lakott Móricz Zsigmond öt és hét éves kora között, amikor szülőfalujából, Tiszacsécséről apja csődje miatt kényszerültek elköltözni. Ez a kényszerűség rá is nyomta a bélyegét a leendő író istvándi napjaira: gyűlölt itt élni. Persze, nem a festői szépségű kis falut gyűlölte, sokkal inkább a nyomort, nagybátyja kovácsműhelyének rideg feketeségét – és persze Csécse, a boldog sziget hiányát. A falu közepén ma emléktábla őrzi Móricz emlékét.
Az első evezőcsapások
Bocskor Bíborka bemutatja a mentőmellény használatát
A vízimalom mellett kemping és vendégház áll, itt fogadott minket forró teával és meleg vendégszeretettel Erdélyi Jánosné Marika tulajdonos – mindkettő különösen jólesett a 9 fokban.
Váradi István túravezető gyorstalpalójának köszönhetően szárazon megúsztam a kenu vízrebocsátását és a beszállást is, néhány perccel később pedig úgy suhantam a vízen, mint Winnetou – köszönhetően kormányosom, Dr. Peterman Péter pszichológus nagyszerű instrukcióinak.
Az Öreg-Túr pont a magamfajta kezdő kenusoknak való: a víz sekély, nyáron látni az alját is, halastul, kagylóstul, növényzetestül. A part menti fák ráhajolnak a vízre, a gyékény és a nád elrejti a partot a túrázók szeme elől – olyan, mintha egy dzsungelben eveznénk. Foltán László olimpiai bajnok kenus is azt mondja, számtalan helyen túrázott már, de ide mindig visszahúz a szíve – nem csodálom. A folyószakasz még ebben a barátságtalan időben is kivételesen szép.
A verseny
Az Öreg-Túr a malomnál kiszélesedik, itt szálltunk vízre és versenyeztünk egyet – sose kapjak ki rosszabb eredménnyel egy olimpiai bajnoknál! Evezőpartneremmel, Kállay Kristóffal (aki a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke) elmondhatjuk magunkról, hogy szegény embert még az ág is húzza: egy uszadékfán fennakadtunk már az induláskor.
Képi bizonyíték: épp a bűnös fadarabbal küzdök
Talán a verseny utánra tartogatott penyigei szilvapálinkát (sógorom családjának főzése) előbb kellett volna körbekínálnom…
Mohay Bence műsorvezető igyekezett rátromfolni ajándékomra: ő saját kezűleg sütött kenyeret nekünk a vendégház kemencéjében! Hogy a vízitúra utáni éhség tette-e, vagy Bencének ösztönös tehetsége van-e a kenyérsütéshez, azt nem tudom, de olyan étvággyal faltunk a zsíros kenyeret, mintha külön erre a snittre éheztettek volna minket két napja.
Panyola, a pálinka hazája
Nemrég jegyezte be végre hivatalosan is a „Nemtudom P3 szilvát” a Fajtaminősítő Bizottság. A P3 penyigeit jelent, az évszázados feljegyzések alapján ugyanis tőlünk származik ez az apró szemű, kék gyümölcs, amely teljesen bio, és a világ legfinomabb lekvárja készül belőle. Meg persze a pálinka is ebből a legjobb: mindenkinek a sajátja. Errefelé szinte minden családnak megvan saját családi receptje, szokása azt illetően, hogyan, miből főzzék a pálinkát, miben érleljék, tárolják azt – az én családomban is így van ez, s a büszkeség mindenkivel azt mondatja, az övé a legjobb.
Panyolán azonban néhány éve elkezdtek nagyban gondolkodni, s egy modern tündérmese vette kezdetét. A régi pálinkafőző megújult, az üzem felvirágzott, és ma az ország legjobb pálinkáját főzik itt, az Öreg-Túr partján, egy sor igazi különlegesség mellett. Kóstolásra is van lehetőség, amivel mi éltünk is – én egyáltalán nem iszom alkoholt, de a különféle Eszenciáknak már az illata is annyira elképesztő volt, hogy nem csodáltam túratársaim átszellemült arckifejezéseit egy-egy korty után. Kötöttészta-levest kaptunk és töltött káposztát úgy, ahogy csak mifelénk tudják elkészíteni. Aki jót akar inni-enni, annak irány Panyola!
Levonom a tanulságot
Vízparton nőttem fel, a csónakázás napi szinten hozzátartozott az életünkhöz, így tulajdonképpen sosem éreztem késztetést arra, hogy kenutúrára induljak. Mivel hegyet csak mutatóba láttam gyerekkoromban, számomra a nagy élmény a hegymászás volt – és közben fogalmam se volt arról, mekkora élmény a hozzám szinte legközelebb eső folyón, az Öreg-Túron evezni. Apropó, evezés: néhány száz méter után már nem éreztem olyan elveszettnek magamat, sőt, megtudtam, hogy az indián nevem Sebes Kenu. Így sajnos a műsorban nem lesz vízbe borulás – ellenben már gondolkodom azon, hogy nyáron visszatérek, és bevetem magam a vadonba. Ki jön?
A Vízitúra című műsor következő adása:
m2, május 5. 10:30
Ami az adásból kimaradt, valamint a nyereményjáték a Tudósítók.hu oldalán lesz megtekinthető.